A háború már elkezdődött, a kérdés, hogy lőnek-e majd benne.

A Krím már elesett. Oroszország lényegében elfoglalta Ukrajna egy részét. Katonai nyelven: annektálta.

Nehéz másképp értékelni azt, hogy a Krímen a fontosabb közigazgatási hivatalokon az orosz zászló lobog. A repülőtereket, a közintézményeket és az utakat felségjelzést ugyan nem viselő, de nyilvánvalóan Oroszországból irányított katonák őrzik. Orosz hadihajók lezárták az ukrán haditengerészet kikötőit. A Krím politikai vezetői bejelentették, hogy nem ismerik el az ukrán kormányt, viszont pénzügyi segítséget kapnak Oroszországtól. Például a nyugdíjakat Oroszország utalja át hamarosan.

Az ukrán kormány szerint 15 ezer orosz katona vonult be vasárnapig a Krím-félszigetre. Az orosz katonai megszállást az USA kormánya is tényként kezeli. ("Az Egyesült Államok elítéli Oroszország katonai beavatkozását Ukrajna területén" – olvasható a Fehér Ház szombat esti közleményében.)

Ugyan az orosz parlament csak szombat délután hatalmazta fel az elnököt arra, hogy katonákat vessen be Ukrajnában, a megszállás valójában már megkezdődött. Sőt, a Krímen már be is fejeződött. Az már nem kérdés, hogy az orosz hadsereg beavatkozik-e.

Feltartott kézzel

Az ukrán kormánynak semmilyen befolyása sincs a krími történésekre: sem politikailag, sem gazdaságilag, sem pedig katonailag. Ukrajna elvesztette a félszigetet.

Ellenállás nélkül nézte ezt végig az ukrán kormány, de ettől még katonai agresszióról, hadüzenet nélküli támadásról van szó.

Ez a félig titokban levezényelt, nagyon gyors beavatkozás akkor is háborús cselekmény, ha nem lőttek benne. Az egyik ország kiterjesztette hatalmát egy másik ország területére.

1994-ben Budapesten az orosz és az ukrán kormány aláírtak egy szerződést, amiben Oroszország elfogadta, hogy semmilyen területi követelése sincs Ukrajnával szemben. A szerződés elvben most is hatályos. Ez a körülmény különösen durvává teszi az orosz fegyveres beavatkozást.

A mostani helyzet a hidegháborút idézi. A NATO rendkívüli tanácskozást hívott össze orosz katonai lépések miatt.

A legfontosabb kérdések ebben a rendkívüli helyzetben a következők:

• Az ukrán kormány akar-e még küzdeni a Krímért, vagy az eddigi passzivitásuk arra utal, hogy a félsziget elvesztését valójában elfogadták?
• A 130 ezer fős ukrán hadsereg (amelynek 40%-t sorkatonák teszik ki) egyáltalán képes-e bármilyen ellenállásra? Engedelmeskednek-e a katonák az ideiglenes ukrán kormánynak? (Február 19. óta már harmadik főparancsnoka van az ukrán hadseregnek, a mostanit csak pénteken nevezték ki, miután elődje „gyógykezelésre a Krímre távozott”.) A csőd szélén álló ukrán állam honnan szedne pénzt egy háborúra?
• Az orosz hadsereg tervez-e más területeket is megszállni? A felsőház felhatalmazása nem csupán a Krímre szól. Szombaton Harkovban is hasonló jelenetek játszódtak le a Moszkva- és Kijev-párti tüntetők között, mint a hét elején a Krím fővárosában, Szimferopolban.
• Mit tesz a NATO? Mennyit néz el, és mikor jön el az a pillanat (egyáltalán lehet-e ilyen ebben a konfliktusban) amikor már muszáj lesz erőt mutatnia? Mennyit ér a Nyugatnak Ukrajna? Vagy másképpen kérdezve ugyanezt: mennyit ér, hogy az oroszok ne érezzék, hogy bármit megtehetnek?
• Előfordulhat-e, hogy gerillaháború kezdődjön Ukrajna keleti felén? Süllyedhet-e Dagesztán szintjére Kelet-Ukrajna? Mennyi vér folyik majd? Indul-e menekültáradat nyugat – és így Magyarország – felé?
• Meddig tarthat ki a mostani ukrán kormány? Egyszerre fenyegeti államcsőd, orosz megszállás és polgárháború is.
• A NATO és Oroszország mostani egymásnak feszülésének milyen következményei lesznek? Visszajön a hidegháborús ellenségeskedés? Visszajön a jaltai logika, és a nagyhatalmak kiegyeznek Ukrajna felosztásában? Mit jelent ez Közép-Európa számára?
• Magyarország számára mit jelent a NATO-orosz konfliktus mélyülése? Honnan lesz földgáz Magyarországon, ha leáll az ukrán tranzit? Mi lesz az oroszoktól kért kedvezményes hitellel és a paksi beruházással?

Az Ukrajnáért vívott geopolitikai küzdelem december eleje óta elképesztő fordulatokat hozott:

• Az oroszok gazdasági szankciókkal kizsarolták, hogy Ukrajna az utolsó pillanatban ne kössön szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val.
• Ez ellen tömegtüntetés kezdődött Kijevben, ami többször is brutális erőszakba torkollt, a tét végül a Moszkvának behódoló kormány megbuktatása lett. A NATO-országok nyíltan támogatták az ellenzéket.
• Többször is úgy tűnt, hogy vérbe fojtják a tüntetéseket. Ehhez Oroszország politikai és gazdasági segítséget nyújtott az ukrán kormánynak, és erős a gyanú, hogy titkosszolgálati segítséget is. A Nyugat személyekre célzott gazdasági szankciókkal vágott vissza.
• A tüntetők megbuktatták az elnököt, és nyugatbarát ideiglenes kormány alakult. A Nyugat politikai és gazdasági segítséget ígért.
• Az orosz hadsereg egy héten belül elfoglalta a stratégiai fontosságú Krím-félszigetet, és zavargások törtek ki Harkovban. Az orosz hadsereg felhatalmazást kapott, hogy beavatkozzon.

A tét egyre nagyobb, és már alig van hova emelni. A vetélkedés gazdasági szankciókkal indult, és most már igazi háború küszöbén vagyunk.

Az előny mindig csak napokig volt a Nyugatnál, és az orosz reakciók mindig sokkal durvábbak voltak az előzőnél. Most már akkorát csapott Putyin az asztalra, amire nem lehet hasonló léptékű választ adni világháborús kockázat nélkül.

Az oroszok decemberi 15 milliárd dolláros ígéretére rá lehetett licitálni februárban egy 35 milliárdos nyugati ajánlattal. Ez is nagy ár, de mit lehet a Krím (vagy pláne Kelet-Ukrajna) megszállására érdemben válaszolni?

Nem tudni, hogy mennyi a fenyegetések mögött blöff, és mikor ragadja el a szereplőket az erőszak spirálja. Nem tudni, hogy miről beszélgetett szombat este 90 percen keresztül Obama és Putyin egymással telefonon.

Hergelték egymást, vagy meghúzták Kelet és Nyugat új határát?

Ha utóbbi történt, és az oroszok szabad kezet kaptak bizonyos területek megszerzésére, az érdekes kompromisszum volna. Békésen, és valamelyik oldal megalázása nélkül aligha lehet más megoldást elképzelni. (Ez persze nem jelenti azt, hogy ez így is lesz.)

Az oroszok ebben az esetben látszólag megerősödve jönnének ki, hiszen nyugat felé terjeszkednének. Putyin bebizonyítaná, hogy aki Oroszországgal kekeckedik, az a testi épségével (vagy legalább területi integritásával) játszik. Bebizonyíthatná, hogy Oroszország büntetlenül felmondhatja nemzetközi szerződéseit is, ha hatalmi érdeke ezt így kívánja.

Azonban messzebbről nézve a sakktáblát a Nyugat sem járna rosszul. Húsz éve billeg az orosz befolyás Ukrajnában. Hol nagyon erős volt, hol gyengült kicsit, de az egész országgal szórakoztak. Ha Ukrajnát felosztják, akkor a Kelet és Nyugat befolyási határa megint világos lesz, de úgy, hogy mindkét oldal kap valamit az eddig billegő területből. Az a határ, ami 1989-ben még Németország közepén húzódott, az deklaráltan Kijevtől keletre húzódna. Innen nézve már egyáltalán nem egyértelmű, hogy az oroszok járnának jól.

Magyarország szerencséje

Akár lesz ilyen felosztás, akár nem, a mostani helyzetnek van egy nagyon fontos üzenete:

1989-ban a kommunizmus bukásával nem múlt el a nagyhatalmi versengés. A befolyási övezetekért vívott küzdelem a nagyhatalmak között nagyon hasonló maradt. Mindegy, hogy a szovjet kommunizmus vagy az orosz államkapitalizmus van-e az egyik oldalon.

A birodalmi logika független az ideológiáktól.

És pontosan ezért felbecsülhetetlenül fontos, hogy Magyarország kihasználhatta azt a másfél évtizedet, amíg Oroszország gyenge volt. Be lehetett lépni a NATO-ba és az EU-ba. Záhonyig ez már nem vitatott terület, hanem világosan a Nyugathoz tartozó vidék.

Az egymásnak feszülő birodalmak közül annak az érdekszférájába kerültünk, amelyik sokkal tisztességesebben bánik a polgáraival. Azon az oldalon vagyunk, ahol lehet vitatkozni, visszaszólni, és ahol kényesek az emberi méltóságra. Akkor lenne ez a válság igazán szörnyű Magyarországnak, ha nem ehhez a blokkhoz tartoznánk.