Feltűnően sok párt tudott országos listát állítani.

Ehhez pártonként legalább 27 egyéni jelölt kellett, és a jelölteknek legalább 9 megyében és Budapesten kellett leadniuk az induláshoz szükséges 500 támogató aláírást. Az aláírások összegyűjtésére két hetük volt.

Gyanús, hogy teljesen ismeretlen pártok hogyan voltak képesek erre.

Legalább 19 párt állított országos listát. Beszélgettem néhány aláírásgyűjtésben részt vett emberrel, és azt mondják, hogy

ezek többsége egészen biztos, hogy nem törvényesen állított jelölteket.

Akik az alábbi módszerekről beszéltek, nem akartak sem neveket, sem pedig pártokat mondani, mert nem akarnak rendőrségi ügybe keveredni. Leírásaik viszont teljesen meggyőzőek voltak, és bizonyos piszkos ajánlatokról hangfelvételeket is készítettek.

A nagy léptékű választási csalást az tette lehetővé, hogy idén először egy polgár több jelölt indulását is támogathatta.

1990 és 2010 között mindenki kapott egy kopogtatócédulát, amivel egyetlen jelölt indulását tudta támogatni. 2014-ben viszont aláírásokat kellett gyűjteniük a jelölteknek, és egy ember akár választókerülete összes indulni szándékozó jelöltjének is aláírhatott. Ez nagyon durva visszaélésekhez vezetett.

Felesek

Az aláírásgyűjtés utolsó három napja volt a legdurvább. A kisebb pártok elkezdték kicserélni egymás íveit. A piacon sajátos szleng is kialakult erre a műveletre. A

feles

azt jelentette, hogy valakinek volt már 250 aláírása, ami pont a fele a szükséges 500-nak. Két felesből kijött egy jelölés. Kicserélték az íveket, átmásolták egymásét, és így meglett az 500 mindenkinek.

A felesnél is értékesebb volt a

teli.

Telinek nevezték, ha valakinek megvolt az 500, vagyis az induláshoz kellő számú név-cím-személyi szám egy adott választókerületből.

A piacon egy telit két felesre lehetett cserélni.

Így az a párt, amelyik 1 jelöltet ki tudott állítani, még két kerületben nagy segítséghez juthatott.

Ha valakinek megvolt a „teli”, akkor az gyorsan elterjedt. A telefonszáma fél nap alatt körbement az ilyen jelölteknek, és mindenki hívogatni kezdte jobbnál jobb ajánlatokkal a szerencsést.

Segítsünk egymásnak!

Előfordult, hogy egyes jelöltek maguk keresték meg a riválisnak gyűjtögető aktivistákat, hogy mindenki jól járjon egy kis csere-berével.

„Gyertek, menjünk cserélni!” – mondta egy metróállomásnál például egy jelölt, hangosan, minden szemérem nélkül törvénysértésre felszólítva a riválisát.

De olyan is előfordult, hogy valamelyik párt irodájában rendes börzét tartottak: kirakták az ország térképét az asztalra, és össze lehetett vetni, kinek hol mennyi van. És indulhatott a nagy csereakció.

Voltak szemérmesebb jelöltek. Előfordult, hogy valaki azt javasolta riválisának, hogy együtt látogassák végig a másik aláíróit, hogy írják már alá a saját ívét is. Ez is törvénytelen, de legalább megadja a lehetőséget a választóknak, hogy eldöntsék, akarják-e támogatni a trükközni vágyót.

„Segítsünk egymásnak" – fogalmaztak az óvatosabbak, amikor cserét ajánlottak.

Több párt diákokkal, pénzért gyűjtetett aláírást. Ez nem volt tilos. Viszont az így gyűjtögetők saját keresetük megtöbbszörözéséért sokszor minden munkanap végén kicserélték egymás íveit egy gyors másolásra.  Egy névért 100-200 forintot adtak Budapesten a pártok. Olyan sztorit is hallottam, hogy egy ívért (8 név fért el rajta) egy korsó sört adtak csupán.

Persze másolni sem nagyon egyszerű. Van olyan budapesti kerület, ahol több mint egy tucat olyan ívet adott le egy párt, ahol el van csúszva a név és a hozzá tartozó lakcím, oldalakon át.

Miért törvénytelen ez?

Több okból is.

• Egyrészt sérti a szabad választójog gyakorlását, hiszen valószínűleg ezerszám vannak most emberek, akik tudtukon kívül hozzájárultak bizonyos jelöltek indulásához. Alapelv egy választáskor, hogy mindenkinek joga azt támogatni, akit akar.
• Adatvédelmi törvényt is sért az eljárás, hiszen az aláíráskor megadandó cím és személyi szám védett, személyes adat, azt az adatkezelőnek tilos kiadnia. Még magának sem tehetné el.
• Továbbá közokirat-hamisítás is az ívek másolgatása, hiszen a jelölő polgárok aláírását is át kellett másolni.

Mégsem aggódott senki sem emiatt. Ugyanis a rendszerben nincs mód ellenőrzésre.

A helyi választási bizottságoknál több gyűjtőnek is elmondták, hogy csak azt ellenőrzik az ívek leadásakor, hogy létező személy valódi adatai szerepelnek-e az íveken. Nincs még szúrópróbaszerű ellenőrzés sem, nem keresnek meg senkit, hogy például:

 „Mondja már meg Magyari úr, tényleg aláírásával támogatta a Nünüke Párt jelöltjét? És a Bigyókáét is?”

Azért nincs, mert ez érzékeny adat, nem lennék köteles válaszolni rá, és a választással foglalkozó bürokraták sem jegyezhetik fel, hogy én kit támogatok. Úgyhogy kísérletet se tesznek rá, hogy ezt ellenőrizzék.

Hogy miért éri meg?

Elsősorban nem a politikai érvényesülés érdekelte a csalásban részt vevőket. Hanem a kampányra járó állami támogatásra fájt a foguk.

Ezt bizonyítja, hogy egyes pártok nemcsak cserére tettek ajánlatokat, hanem ígértek jó kontaktokat is, akik jutalékért lepapírozzák a kampánykiadásokat.

Például így: „ismerünk vállalkozót, attól megrendelsz 100 plakátot, kirak 50-t, leszámlázza a 100-t, kb. az ár felét meg visszacsorgatja”.

Sok esetben a cserélgetésekkor arról is szó volt, hogyan lehet majd együttműködni a pénz ügyes kezelésében is.

A kopogtató jobb volt

Nagyon sok kritika érte a kopogtatócédulás rendszert, mert azzal is vissza lehetett élni. Előfordult, hogy a postás nyomában járva felfeszítették a levélszekrényeket és kilopták a cédulákat. Előfordult, hogy pénzért vették őket. Hogy üres cédulákat csaltak ki emberektől.

Viszont amíg egy ember csak egy jelöltet támogathatott, nem lehetett ilyen könnyen csalni.

Egy idei gyűjtést végigcsináló ember szerint egy új, nem közismert pártnak körülbelül 200-300 aláírásgyűjtőre lett volna szüksége, akik napi 12 órában két héten át csak ezzel foglalkoznak, hogy meglegyen az országos lista. Azt is mondta, hogy tapasztalata szerint a kopogtatók gyűjtése egyszerűbb volt, mert több idő volt rá. Hogy mégis sokkal több lett a jelölt, mint valaha, az a csalások miatt lehetséges, állította nagyon határozottan.

Kinek jó ez?

A demokráciának biztos nem.

Leginkább a Fidesz-KDNP pártszövetség jár jól, ha a nem rájuk adott szavazatok elaprózódnak a sok kicsi között.

Az új egyfordulós rendszer, ami ráadásul az egyéni mandátumok arányát növelte, egyértelműen a nagy pártoknak kedvez. A legerősebbnek leginkább.

A káoszról, visszaélésekről szóló hírek a választás komolyságában bizonytalaníthat el sokakat. A választási törvény elfogadásakor még azt mutatták a felmérések, hogy az alacsony részvétel inkább a Fidesznek kedvezett volna.

A Fidesz jól járt azzal, hogy sokak kedvet kaptak a kamuból induláshoz. A mostani választási törvény pedig tálcán kínálja ezt a lehetőséget, miközben a becsületes indulást egyáltalán nem könnyítette meg.