jelöltállítás

Végleges a jelöltlista, 639-en indulnak egyéni mandátumért

Hat olyan körzet van, ahol csak négy jelöltből lehet majd választani, míg Borsodban 9 és 10 jelöltes körzet is akad.

Haász János
belföld

Új mégsem-szabály: ma délután négyig léphet vissza, aki nem akar jelölt lenni

Az egyéni választókerületeket átrajzoló törvénnyel fogadták el, idén januártól hatályos ez az szabályozás. Korábban a választás kezdetéig, majd péntek délután 4-ig lehetett visszalépni.

Haász János
belföld

Soha olyan kevés egyéni jelölt nem volt még, amennyi az idei választáson lesz

Ha az egy mandátumért induló jelöltek számát vesszük, akkor találunk egy választást, amikor még kisebb volt a verseny.

Haász János
belföld

Három körzetben csak 4, kettőben viszont 10 jelöltből választhatunk április 12-én

Bár néhány helyen még nem végleges az indulók száma, úgy tűnik, annyi jelölt lesz, mint négy éve. Átlagosan Borsodban indulnak a legtöbben, Vasban a legkevesebben. A fővárosban 5–9 egyéni jelölt lesz.

Haász János
belföld

Még 450 képviselőjelölt-jelölt küzd azért, hogy egyáltalán képviselőjelölt lehessen

Pénteken délután négyig kell leadni az ajánlóíveket. A Kutyapártnak még csak 49, a DK-nak 80 jelöltje szedte össze az aláírást, igaz, Jakab Péter nyilvántartásba vételét megfellebbezték.

Haász János
belföld

A kampány első felében 306 jelöltet vettek nyilvántartásba, ebből 210 a két nagypárté

További 45 jelölt vár erre, többségük a Mi Hazánké. Egyetlen körzet van, ahol sem a Fidesznek, sem a Tiszának nincs még nyilvántartásba vett jelöltje, vajon melyik? És melyik az, ahol 29-en is indulnának a választáson?

Haász János
POLITIKA

Dübörög a demokrácia: már több mint 900-an jelentkeztek képviselőjelöltnek

Közülük 52-t már nyilvántartásba vettek, de további csaknem kétszázan is leadták az ajánlásokat. Köztük még nincs kutyapárti jelölt, DK-s is csak elvétve akad.

Haász János
belföld

Mi vár rám április 12-ig?

Kiírta a szavazás napját Sulyok Tamás, de ez mit jelent a gyakorlatban? Mikor indul a kampány, egyáltalán, mit jelent az, hogy kampány? Jönnek-e majd az aláírásomért? Lesz-e Magyar Péter a köztévén? Mikor kell előre szervezkednem, hogy szavazhassak?

Rovó Attila
választás

Orbán: A Fidesznél csak a Fidesz jobb

„Húsz év miniszterelnökség után is készen állok a feladatra”, mondta a Fidesz kongresszusán Orbán Viktor. Lowkey fiatalriogatással egybekötött beszéd a már unalomig ismert panelekkel: migráció, Brüsszel, háború, világrendszerváltás. A 106 egyéni jelöltből tényleg 41 lesz új, a neveket viszont nem olvasták fel.

Haász János
belföld

Merész vízió Orbán Viktortól: „Van esélyünk arra, hogy nemcsak vidéken, hanem Budapesten is győzzünk”

Hiszen a Fidesz jelöltjei erősek, rátermettek és értik a dolgukat.

Gazda Albert
belföld

Magyar Péter mögött Nyíregyházán ott voltak a jelöltek, az egyik közfelkiáltás után, kész a program, megvan a csapat

A fideszes gyűlés után Magyar Péter a nyíregyházi állatkert-igazgatót, Gajdos Lászlót közfelkiáltással választatta jelöltté egy parkolóban.

Bódog Bálint
POLITIKA

Térképen a Tisza 104 egyéni jelöltje

A 104 jelölt egyharmada nő, a legtöbben, 17-en az egészségügyből érkeztek.

Haász János
belföld

Megvannak a tiszás előválasztás továbbjutói: már most több a biztos női jelölt, mint a Fidesznek bármikor

Nyolc olyan körzet van, ahol két női induló maradt. Sok a vállalkozó a második fordulóban, a pedagógusok és orvosok közül is a legtöbben bent tudtak maradni. A párt két fontos munkatársa, az első erdélyi Tisza Sziget alapítója és egy polgármester viszont kiesett.

Bódog Bálint, Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Ruszin-Szendi és Tarr Zoltán is csak másodikak lettek a tiszás jelöltállítás első fordulójában

A többi ismertebb tiszás azonban jellemzően első helyezettként jutott tovább a második fordulóba.

Bódog Bálint
POLITIKA
Videó

Zavarba hozta a Tisza jelöltállítasa a Fidesz gépezetét

Az előválasztás négy éve is olyan erővel tudta mozgósítani az ellenzéki szavazókat, hogy pár hétre háttérbe szorult a Fidesz. Mit mond el a Tisza erejéről a jelöltállítási folyamat?

Bábel Vilmos, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video