Itt nézheted meg először a Ustream menő új irodáját

A Ustream egyike a három híres, részben magyar startupnak, amik rávették Orbán Viktort a startup szó helytelen használatára. Az ötéves cég egyébként tényleg tök sikeres, és kicsit ki is nőtték a Graphisoft parkban az eddigi irodájukat, ezért új helyet kerestek. Amit mi nézhettünk meg először.

ustream_'

A belváros határán, az Andrássy-n találtak meg. Konkrétan a Párizsi Nagyáruház felső két szintjét vették ki. Az épület mostanában azzal lett híres, hogy felújították benne a híres Lotz termet, ami tényleg tök jó lett.

ustream_2

Ahogy egyébként a Ustream irodája is. Mondjuk én folyamatosan eltévedtem benne, mert az üvegezett belső udvart körülölelő épületben kicsit kevésbé egyértelműek a közlekedési útvonalak, mint a 444 nagypolgári szerkesztőségében. Meg hát sokkal többen is vannak. Csak Budapesten több mint százan dolgoznak a cégnél, és ehhez jön még a San Franciscói központ, meg a különböző kisebb képviseletek. Az új irodát egyébként a MádiLáncos Stúdió tervezte. Ez egy magyar építésziroda, ami leginkább irodák belsőépítészetével foglalkozik.

ustream_3

Magyarországról jellemzően a fejlesztők dolgoznak. A két még a cégben lévő alapító közül is Fehér Gyula, a Ustream CTO-ja dolgozik innen. Jómagam is találkoztam már fejlesztőkkel, ezért nem lepődök meg azon, hogy nem ordibálnak annyi hülyeséget, mint az újságírók, de pont ezért volt nagyon furcsa az irodában ülni. Mi 15-en hangosabbak vagyunk, mint az ottani százvalahány ember. Meg mondjuk rendetlenebbek is.

ustream_14

A Ustreamet Fehér Gyula két amerikai fejlesztővel, John Hammel és Brad Hunstable-lel alapította. Az eredeti céljuk az volt, hogy találjanak valamilyen eszközt, amivel az Irakban állomásozó katona barátaik tudnak beszélgetni a családjukkal. Ez azért volt fontos, mert a katonák csak rövid ideig beszélgethetnek, és így egyszerre tarthatták a kapcsolatot az összes családtagjukkal.

ustream_16

A rendes, reklámokkal díszített videóstream most is ingyenes az oldalon. Viszont elég jól keresnek azon, hogy a streaminget fizetősen, jó minőségben biztosítják cégeknek olyan eseményekhez, mint mondjuk a zenei fesztiválok vagy sajtótájékoztatók. Bármihez, ahova jó minőségű és stabil stream kell. Ráadásul úgy néz ki, hogy a legtöbb startup átka sem fenyegeti őket, mert Hunstable már tavaly azt mondta, hogy 2013 végére profitábilis lesz a cég.

ustream_13

A cég amúgy csak részben magyar, és azt a részt is Fehérnek köszönhetjük. A vezérigazgató amerikai, a központ San Franciscóban van, és Amerikában is vannak bejegyezve. Az egyik alapító, és a budapesti iroda az, ami a Ustreamet magyar céggé teszi.

ustream_4

Az iroda csak most lett teljesen kész, de január óta már itt dolgoznak. Mi ennyi idő alatt már majdnem elpusztítottunk volna egy szerkesztőséget, a Ustreamnél viszont kifejezetten rend van. Persze állítólag ott olyan emberek is dolgoznak, akik ha túl melegre van állítva a termosztát, akkor grafikonokon ábrázolják a hibát, ahelyett, hogy odamennének letekerni.

ustream_5

Az iroda egyébként nem csak nagy, de tényleg tök jól néz ki. A konyha egyik oldalát borító hatalmas üvegbúra alatt mondjuk már most nagyon meleg volt, nem irigylem azt a rezsicsökkentést, aminek ezt nyáron le kell majd hűtenie. De a kilátás egészen elképesztő. A tetőről fél Budapestet látni, ennél szebb panoráma a környéken legfeljebb a Bazilikából van.

ustream_6

Ja, igen, rákérdeztem Fehér Gyulánál az Uj Pétert legjobban izgató kérdésre is, hogy miért tartja magát startupnak egy olyan cég, aminek csak Magyarországon ennyi alkalmazottja van. Fehér szerint ez leginkább a hozzáállástól függ. Például attól, hogy milyen gyorsan jut át egy kreatív ötlet a vezetőségen. Meg persze attól is, hogy milyen és mekkora a menedzsment. Meg hogy mekkora a növekedés.

ustream_7

ustream_8

ustream_9

ustream_10

ustream_11

ustream_12

ustream_15

ustream_18

ustream_19

ustream_20

 

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.