A Nézőpont Intézet Kiszámolta, Hogy Hol Kormányoztak Legjobban 2013-Ban. Nem Fogják Elhinni A Kutatásuk Eredményét!

POLITIKA
2014 április 24., 05:09
comments 270

Végre nem kell mindenféle szubjektív dologra támaszkodnia annak, aki meg akarja ismerni a Fidesz-kormány 2013-as teljesítményét. A Nézőpont Intézet

"Jó Kormányzás Indexe"

pontot tesz a politikai viták végére, mert tudományos módszerekkel bizonyítja, hogy Orbán Viktor jól kormányoz. Mit jól? A legjobban! A visegrádi országok közül a kutatásuk szerint mi voltunk a legerősebbek.

Nem lennék most a lengyelek helyében.

ggi
Már a dolgozat fejlécében látszik, hogy a Fidesz pártalapítványa is közreműködött a munkában. Meg is kérdeztük a Nézőpontot, hogy a Polgári Magyarországért Alapítvány pontosan mit csinált. Azt válaszolták, hogy szakmai partnerek voltak, és hogy

"a szakmai együttműködésen túli finanszírozási háttér teljes egészében üzleti titok körébe tartozik"

Most őszintén: önöknél mennyit befolyásolná a Nézőpont munkájának megítélését, ha pontosan megmondanák, hogy mennyi pénzt adott nekik a tanulmány elkészítéséért a Fidesz?

Az ilyen indexeket sokszor úgy rakják össze, hogy van egy kérdőív, amit kiküldenek szakértőknek, civil szervezeteknek, vállaltvezetőknek, egyetemi oktatóknak, stb. Azok pontoznak, és ezekből pontszámokból áll össze az eredmény. Mint mondjuk a Transparency International Korrupciós Indexénél.

A Nézőpont is hasonló irányba indult, egy apró különbséggel. Ők nem szöszöltek azzal, hogy sok független szakértőt kérdezzenek meg. A módszertan alapján úgy tűnik, hogy leginkább ők maguk értékelték a magyar kormány teljesítményét. Jó, lehet hogy bevonták a Fidesz pártalapítványát is.

De az unalmas módszertan helyett jöjjön a szórakoztatóbb tartalom.

  • A kormányzás hatékonysága és a törvényhozás minősége

Itt 5 pontból 3-at adnak az Orbán-kormánynak. Olyan kvantitatív leírásokat lehet olvasni, mint, hogy "hangsúlyozni kell, hogy a rendőrség hatékonyabban nyomoz, mint korábban". Miért kellenének ide úgynevezett "számok"? Magyarországon gyakorlatilag nincs is már bűnözés.

A legjobb mégsem az, ahogy a magyar kormányt dicsérik, hanem az, ahogy a lengyeleket oltják.

A lengyelek azért kaptak csak 2 pontot, mert egyes jogszabályokat túl sokszor módosítottak, és a parlamentben kevés idő jutott egyes törvények megvitatására.

Tehát Lengyelországban para, hogy 2 nap (!) alatt fogadnak el egy törvényt, de  itthon ugyanezt meg sem említik. Pedig nem egy példa volt rá. Ahogy nagy néha az is előfordult Magyarországon, hogy ugyanazt a törvényt sokszor módosították. De végül is csak az Alkotmányról van szó. Egy ilyen mellékes kis jogszabály farigcsálása még a legalaposabb kutató figyelmét is elkerülheti. Ez igazán nem róható fel a Nézőpont Intézet munkatársainak.

  • A közigazgatás modernizációja és hatékonysága

5-ből 4 pont. Az utolsó érv a legjobb. A rendőrőrmesterek 2014 januárjától 10 ezer forint fizetésemelést kaptak. Hogy ennek mi köze van a közigazgatás 2013-as hatékonyságához, az nem derül ki. Valószínűleg már októbertől nagyon igyekeztek ezek az őrmesterek, hogy tuti meglegyen a januári pénz.  De annyira, hogy ez az állampolgárok mindennapi ügyintézésnél érezhető javulást hozott.

  • A korrupcióellenes harc és a közérdekű információkhoz való hozzáférés

Itt két pontot kap a magyar kormány. Azt írják a szerzők, hogy 5 pont a legjobb osztályzat, 0 pontot pedig akkor kell adni, ha komoly visszalépés történt valamilyen területen. Megnyugtató, hogy sem az információszabadság, sem a korrupció területén nem történt nagy visszalépés. El sem tudom képzeni, hogy az milyen lenne. Azt azért elismerik, hogy vannak nehézségek. Mert a Nézőpontnál megalkuvás nélkül ki merik mondani az igazságot. Talán ez is a mottójuk.

Szegény lengyeleket itt azért pontozták le, mert a közhivatalok nem adtak ki bizonyos szerződéseket. Ők ezért kapnak két pontot. Nálunk törvényt módosítottak kifejezetten azért, hogy akadályozzák a hozzáférést. Ez ugyanúgy két pont. Jó, hát nem lehet mindenkit pontosan ugyanolyan mércével mérni.

  • Mennyire vonták be a civileket a kormányzati döntéshozásba

1 pont. 1 pont?!?!?! A Nézőpont azt fájlalja, hogy nem volt 2013-ban Nemzeti Konzultáció. Tényleg. A Békemenetet meg sem említik. Az viszont benne van, hogy volt aláírásgyűjtés a rezsicsökkentésért. Az meg mégiscsak a civilek egyfajta bevonása. Vagy nem?

A kormány parlamenti és választói támogatásáról, a politikai stabilitásról szóló témáknál többnyire maximális pontot kapott a kormány, de ott ez tényleg reális is.

A gazdasági részeknél az elemzők dicsérik a közmunkaprogram  és a rezsicsökkentés áldásos hatásait. A rezsicsökkentését hatszor. Ha valami, akkor az tényleg nagyon jót tett. A Nézőpontnak az is kijött, hogy csökkent az államadósság. Egyébként tényleg, itt lehet a 2013-as adatokról olvasni. Különösen az eltapsolt nyugdíjvagyon mellett van mire büszkének lenni. Az infláció is fenntartható módon alacsony.

Egy ilyen tanulmány végigolvasása után adja magát a kérdés, hogy ez vajon kinek készül? A szakmának nem valószínű, ez a mutatvány más politológusok előtt inkább kínos, mint bármi más. Itthon a politikát akár csak távolról követő közönség, akit érdekelhetne egy ilyen Index, már az első pár bekezdés után nevetgél.

Arra tippelnék, hogy Kumin Ferenc  teljes munkásságához hasonlóan ennek a tanulmánynak is az a célja, hogy külföldön lehessen mutogatni. Ott a Nézőpont Intézetet akár gondolhatják valami másnak, mint ami, és a tanulmányuk is lehet egy érv azoknak, akik inkább valami szépet akarnak gondolni Magyarországról, mint elhinni a New York Timesnak a magyar baloldal megrendelésére írt hazugságait.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.