Képzeljünk el egy applikációt, aminek lényege, hogy bárki bármit beleírhat névtelenül, és azt 2,5 kilométeres körzetben mindenki látja, aki azt éppen használja. Mire lenne jó ez egy nagyváros közepén? Nem olyan sok mindenre. És egy gimnázium folyosóján?

K. egy kurva.

J.N. buzi.

Boldog vagyok attól, hogy O.P. cukorbeteg.

Vajon mikor lesz öngyilkos A.B.?

A fiúk 99 százalékának nagyobb melle van, mint J.-nek.

Mindenki gyanús

Amikor egy amerikai gimnázium diákjai használni kezdték a Yik Yak nevű alkalmazást, pillanatokon belül ilyen bejegyzésekkel volt tele az üzenőfal. Úgy nézett ki az iskola, ahogy a filmekben szokták ábrázolni a gimis viszályokat: az emberek csoportokba verődve méregették egymást, miközben mindenki a telefonjába mélyedt. A diákok zavarba jöttek attól, hogy vajon ki olvasta a róluk szóló gyalázkodásokat. Ami pedig még ennél is zavarbaejtőbb volt, hogy vajon ki írja őket?

• Egy rosszakaród?
• A legjobb barátod?
• A csendes fiú a hátsó sorból?

Cések, cések, nálatok jó a vétel?

Délutánra akkora lett a zavar az iskolában, hogy az igazgató - akinek azért már voltak addigra tapasztalatai Facebook-zaklatással, Snapchat-szexüzenetekkel és hasonlókkal, mégis minden korábbinál idegesebb lett - beszédet mondott a gyerekeknek.

“Ne használjátok. Sokan olvastak olyasmit magukról, amitől sírva fakadtak. Ne nézzétek, és akkor nem fog zavarni titeket.”

Az eredmény? Perceken belül ellepték a Yik-Yakot “az igazgató fogdosott engem”-típusú üzenetek.

Az esetet egy diák, Will Haskel írta le a New York magazinban, de a példa egyáltalán nem egyedi, jó néhány amerikai iskolában hasonló hatást váltott ki a program.

Nem készültek fel rá

Az applikációt két 23 éves programozó, Brooks Buffington és Tyler Droll tervezték, akik a Business Insidernek azt mondták, nem gondolták, hogy a tinik körében népszerű lesz. Egyszerűen az volt a cél, hogy kis közösségek egymás közelében jól tudják használni. “Az egyetemeken például jól működik, de kiderült, a gimnazisták egyszerűen nincsenek erre felkészülve”,  mondták. Az applikációt így elkezdték kiszorítani a középiskolák területéről.

Mivel az alkalmazás GPS-adatokkal dolgozik, így le is lehet tiltani egyes területeket - jó néhány iskola ezt tette. És ha bűncselekmény merül fel, akkor az oldal ki tudja adni a felhasználók adatait - így járt több tini is, akik viccből terrorfenyegetéseket írtak be, most pedig eljárás folyik ellenük.

Más kérdés, hogy a legtöbb üzenet nem számított bűncselekménynek. Rondának és kövérnek nevezni valakit mindenki más előtt nem törvényellenes, ám ettől még súlyos károkat okoz egy gimnazista önbecsülésének.

Minden adott a szemétkedéshez

A szokásos érv természetesen most is felvethető, vagyis, hogy a Yik Yak csak egy eszköz, amit önmagában nem érdemes hibáztatni, mert a lényeg az, hogy az emberek mire használják. Az viszont elég jól látszik, hogy itt minden feltétel adott a szemétkedéshez.

• Semmilyen azonosítás nem kell, így nem csak azt nem lehet tudni, hogy melyik üzenetet ki írja, de még azt sem, hogy hányan írják ezeket. Lehet, hogy egyetlen ember szórakozik, lehet, hogy mindenki benne van.
• Ahhoz, hogy mindenkihez eljusson, amit írsz, még követőket sem kell szerezned. Bármi, amit kiírsz, rögtön látszik mindenkinél.
• És te magad sem határozhatod meg, hogy mit akarsz látni azzal, hogy eldöntöd, kiket követsz. Ha belépsz, látsz mindet, amit kiírnak a közeledben.
• Mindez pedig nagyon-nagyon egyszerű.

Ahogy Will Haskel írja, az appnak köszönhetően a legnépszerűbb diákok is ugyanazt kapták, mint a gimitársadalmi hierarchia alján lévők. Ugyanúgy lehet ezzel bosszút állni, levezetni a frusztrációt, titkokat kiteregetni, vagy egyszerűen csak hazugságokat terjeszteni valakinek a lejáratására.

Ez még nekik is új

A diák pedig a jövővel kapcsolatban sem volt túl optimista.

“Azt halljuk a tanárainktól, hogy ilyen nem volt az ő idejükben. Hát, ilyen eddig még nekünk sem volt. Ez a fajta névtelen, irányított pusztítás még nekünk is új volt. Be lehet tiltani, de mivel van rá igény, egy vetélytársa már jövő héten ott lesz mindenki telefonján.”

“Ne foglalkozzunk vele? Én nem hiszem, hogy ez működne. Csak annak örülök, hogy mindjárt vége a giminek.”