Friss
A vállalat új hírességekkel való együttműködésekkel és más népszerű sneaker termékeivel, mint például a nemrég megújult Sambával szeretne túllépni a Yeezy-botrányon.
Donald Trump befagyasztásra irányuló sürgősségi kérelmét 5:4 arányban utasították el.
“Ezek nem érzékeny adatok, ez közpénz, a mi pénzünk” - mondta Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
A várható új kormány pártjai közösen jelentették be, hogy növelik az ország katonai kiadásait és létrehoznak egy 500 milliárd eurós, 10 évre szóló infrastruktúra-fejlesztési alapot.
Az orosz kormány ezt nem fogja válasz nélkül hagyni.
Elolvastuk sebtében a Németh Szilárd Fidesz-alelnök által ajánlott háborús-békés-aktuális olvasmányt.
Mike Waltz szerint tudniuk kell, hogy „mindkét fél őszintén tárgyal a részleges, majd a végleges béke érdekében.”
Groteszk kárörvendeni azon, hogy az uniós vezetőket nem veszi komolyan Trump, hiszen „ugyanazon a hajón vagyunk, és ha a hajó süllyed, mi is belefulladunk a vízbe" - mondta a 444-nek a Political Capital ügyvezető igazgatója. Önsorsrontó politikát és tankönyvi példát is lát a kormány lépéseiben.
A főügyészség szerint az anya az eset előtt több sörözőben is italozott.
A helyszínre kiérkező rendőrök megpróbálták kideríteni a 16 éves tanulótól, hogyan jutott hozzá az illegális eszközhöz, ő azonban egyértelmű válasszal nem szolgált.
Készek a végsőkig harcolni, bármilyen típusú háborúról legyen szó.
76 százalékkal kevesebb autót adtak el februárban, mint egy évvel korábban. Európa nagy részén jelentős visszaesés sújtja a céget, amióta Musk kiállt az európai szélsőjobb mellett.
Önkéntes árcsökkentést vár el a kormány, vagy jönnek az árstopok.
Senki sem tudja, hogy marad-e a 25 százalékos vám, Trump szerdán bejelenthet valamit.
Ez komolyan hátráltatja az ukrán hadsereget majd a támadásokban.
Renner egy hónappal ezelőtt küldött neki levelet, amiben az új jogszabályt kifogásolta.
Ennyi pontot szerzett az amerikai kosaras, a közelében sincs senki az NBA-ben.
A miniszterelnök szerint az erős vezetők békét csinálnak, a gyengék háborút. Mit jelent ez Putyinra nézve? – kérdeztük meg a politikai igazgatójától, aki szerint ez a kijelentés nem erről szólt. Orbán Balázs azt reméli, hogy az Egyesült Államok nem lép ki a NATO-ból, az pedig vitatható, hogy Steve Bannon karlendített-e a konferencián, amin ő maga is részt vett.
,
,
video
március 05., 10:55
Ez lesz az első ilyen Ukrajnán kívül.
Válaszul a pénteki zavargásokra.
A személyszállítást nem rögtön veszik át.
Lassan egy hónapja kért tájékoztatást Windisch László Biró Ferenc ügyében az ügyészségtől. Az ÁSZ mai válasza arra utal, hogy ezt még nem kaphatta meg.
Schmidt azt kérdezte, ki kell-e adni adatok sokaságát, ha „azokat jelentős részben külföldről finanszírozott szervezet, újság kéri”.
A nőgyűlölő testvérpár tagjai a múlt héten hagyták el Romániát és utaztak az Egyesült Államokba.
A nő a férjével együtt garázdálkodott.
Tovább az archívumba
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.