Egy számítógép átment a Turing-teszten

meghökkentő tudomány
2014 június 08., 18:37
comments 258

Ez az a pont, amikor a jelenből jövő lett.

Eugene Goostman, egy 2001-ben kitalált orosz számítógépes program, ami úgy tett, mintha egy 13 éves odesszai ukrán fiú lenne, át tudta verni annyira az embereket, hogy ezzel átment a Turing-teszten. A hírt tegnap, Alan Turing halálának 60. évfordulóján jelentették be – írja az Independent.

photo_camera Isaac Asimov 200 éves embere

Ő vetette fel a teszt koncepcióját 1950-ben, és a célja az, hogy egy adott gépről megállapítsa, képes-e az a gondolkodásra. A művelet lényege, hogy az emberek csak billentyűzettel kérdéseket tesznek fel a két tesztalanynak, akiket nem lát, és nem hall. Egyikük tényleg ember, a másikuk egy gép, és mindketten arról próbálják meggyőzni a kérdezőket, hogy emberek. Ha a kérdezők 30 százaléka öt percig faggatva sem tudja egyértelműen megmondani, melyikük a gép, akkor a számítógép győzött.

Eugene Goostman az első program, aminek épphogy, 33 százalékos eredménnyel sikerült átmennie a Royal Society in London tesztjén. Vlagyimir Veszelov, a program egyik alkotója azt mondta, hogy nagyon sok időt töltöttek azzal, hogy kitalálják a megfelelő, hihető karaktert. A fő irány az volt, hogy Goostman azt állítsa, hogy mindent tud, de minthogy csak 13 éves, ez nyilvánvalóan nem igaz.

Egyébként korábban is voltak olyan programok, amikről azt állították, hogy átmentek a teszten, de azoknál előre meghatározott témák vagy kérdések voltak.

A tudósok máris arról beszélnek, hogy az ilyen mesterséges intelligenciát a kiberbűnözők hamar fel fogják használni a békés többség ellen. Szerintük az, hogy egy számítógép több évtized várakozás után végre túljárt az emberek eszén, egy figyelmeztető üzenet az emberiségnek.

Itt állítólag lehet beszélgetni Goostmannel, de nekem nem sikerült. Mondjuk mi vagyok én? Csak egy ember.

(Alan Turing, a számítástudomány és a mesterséges intelligencia egyik atyja egyébként 1954-ben halt meg ciánmérgezésben, egy évvel azután, hogy a hatóságok egy egy 1885-ben elfogadott, homoszexualitást kriminalizáló törvény miatt kémiai kasztrációra kényszerítették. A zseniális tudós, aki  aki részt vett a nácik titkos kódjának feltörésében is, feltehetőleg öngyilkos lett. A brit kormány tavaly kért emiatt hivatalosan is bocsánatot. Lord Sharkey, aki a kegyelmet kérő kampányt vezette, a mostani Turing-teszt egyik kérdezője volt.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.