A Miniszterelnökség levélben kéri a norvég pénzek utalását, de hallgatnak a Kehi-vizsgálatokról

POLITIKA
2014 június 22., 14:23
comments 99

Udvarias, de semmilyen kompromisszumot sem ajánló levélben kéri a Miniszterelnökség a Norvég Alap vezetőit, hogy küldjék a pénzeket. Andreas Erdal elnöknek és Stine Andersen igazgatónak Vitályos Eszter államtitkár írt levelet, írja az index. A levélben azt szeretnék elérni, hogy az EGT és a Norvég Alapok már a július 28-i brüsszeli éves ülésükre feloldanák a támogatások felfüggesztését.

A norvég állam május 9-én függesztette fel a magyarországi kifizetéseket, miután Lázár János politikai részrehajlással vádolta meg az pénzosztó szervezetet és a magyar kormány egyoldalúan megváltoztatta az elosztási rendszert. Közel 30 milliárd forint áll bent.

„Szeretném megkérdezni, hogy milyen feltételeknek kell ahhoz megfelelnie a magyar intézményrendszernek, illetve, hogy melyek azok a dokumentumok, amelyek megléte szükséges ahhoz, hogy a források felfüggesztésének feloldását elérhessük?”

- kérdezi Vitályos a levélben, amiben leírja, hogy erős a kormány szándéka, hogy a fejlesztési pénzek elosztásában kizárólag központi és az állam kizárólagos tulajdonában lévő cégek működjenek közre. Azaz Lázár János keze alatt maradhasson a Norvég Alap forrásai is.

A levélben nem említik azokat a Kehi-vizsgálatokat, amivel a Norvég Civil Alap pénzeit használó szervezeteket revolverezik. A vizsgálatot több szervezet is kifogásolta, mások nem is működnek benne közre, ilyen például a Krétakör is. (index.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.