• Mert nem arra van, hogy felvágj vele.
• Mert nem a lájkokra hajtasz benne.
• És mert odafigyelsz rá.
• Persze lehet, hogy a legtöbben más miatt szeretik. És nem is ezért csinálta meg a saját változatát a Facebook.

A héten vált elérhetővé a Facebook legújabb alkalmazása, a Slingshot. Ennek lényege, hogy a Snapchathez hasonlóan egyszer használatos képeket és videókat küldhetünk, amik egyetlen megtekintés után el is tűnnek. Igaz, a Facebook alkalmazásának trükkje, hogy csak akkor tudunk megnézni egy üzenetet, ha cserébe mi is küldünk egyet annak, akitől kaptuk.

A Slingshot Magyarországról egyelőre még nem elérhető, de amint az lesz, nyilván sokan fogják majd használni. Mi mégsem ezért foglalkozunk most ezzel.

Hello, Myspace megvan? A szalacsis videót ismered?

Hanem azért, mert jó alkalmat ad megírni, miért csodálatos alkalmazás a Snapchat, anélkül, hogy különösebben magyarázkodni kellene, miért most lelkesedünk valamiért, ami nemhogy az amerikai, de a magyar tinik körében is évek óta alap.  Igen, otthon hagytuk a karóránkat.

Nagyjából két hónapja kezdtem el használni a sznepit a húgom ajánlására. Korábban nem igazán értettem, mi ebben a lényeg (jó, a nyilvánvaló vonalat leszámítva), aztán csak elkezdtem fotózgatni, firkálni, hülye feliratokat készíteni, néha pedig egész komoly munkát fektetni egy-egy képbe, már ahhoz képest mindenképp, hogy az csak néhány másodpercig létezik majd.

Azt vettem észre, hogy körülöttem is egyre többen lelkesednek fel ettől. Olyanok is, akik aztán tényleg nem lógnak egész nap közösségi oldalakon. Azóta egy csomó emberrel több üzenetet váltok Snapchaten, mint az összes többi platformon együttvéve.

És még filozófia is van a dolog mögött.

Vagy nincs, de mégis találtunk hozzá. Három okból király a Snapchat, és ezek az okok első ránézésre nem feltétlenül evidensek. Sőt, lehet, hogy nem is mindegyik szándékos.

1. Nem annyira felvágós

Őszintén, mit csinálunk igazából a Facebookon, az Instagramon, meg a Tumblren? Megteremtjük saját életünk idealizált változatát. Egy elképzelt arcot, aki sokkal szebb, sokkal jobb fej, sokkal izgalmasabb dolgokat csinál, olvas és eszik, mint mi magunk, ráadásul még a fények is sokkal jobban esnek rá. Aztán nézegetjük a saját eszményiesített alteregónkat, és próbálunk ebből a félhamis identitásból önbizalmat szerezni a kevésbé filteres valóságban. Közben elég sokszor rosszul érezzük magunkat attól, hogy mások virtuális élete mennyivel királyabb, mint a sajátunk, elfelejtve, hogy ezek ugyanúgy csak idealizált műemberek életei.

(Úgy hangzik ez most, mint valami savanyú ősember dohogása? Hát, lehet, de nagyjából ugyanerről beszélt nemrég Karley Sciortiono internetforradalmár-szexblogger, és a maga eszközeivel erről szól a Buzzfeed összeállítása az Instagram és a valóság szembeállításáról. Hasonlóan jó megfejtés a témában a Black Mirror című csodálatos brit sorozat egyik epizódja, ahol haláluk után az emberek online aktivitása alapján létre lehet hozni egy robot-mást belőlük - akik viszont így sokkal jobb fejek lesznek, mint amilyenek életükben voltak.)

A Snapchatből mindez a dolog lényegéből adódóan hiányzik.

Itt nincs semmi értelme a felvágásnak, két okból sem. A kevésbé meghatározó az, hogy a Snapchat képei eleve nem olyan jó minőségűek, így ha megszakadunk sem fogunk olyan eszményien kinézni, mint az Instagram filterei mögé bújva. Sokkal lényegesebb viszont, hogy ha amúgy is kifejezetten egy embernek küldjük a képet, ráadásul úgysem marad meg pár másodpercnél tovább, akkor nincs miért felvágni. Oké, bűnügyi nyomozás esetén elő lehet szedni állítólag a képeket, de most maradjunk a lakossági felhasználásnál.

Ezeket a képeket/videókat ilyen keretek között legtöbbször tényleg azért küldjük, mert eszünkbe jut valaki. Aki kapja, persze le tudja menteni a képet, ha akarja, de ez sem arra motivál, hogy megfaragjuk önmagunk online szobrát - a másik fél miért akarná megőrizni, ha ezt látná rajtunk?

Akkor már sokkal inkább arra ösztönöz a program, hogy őszinte/vicces/önmagunkból hülyét csináló/tényleg a pillanatot elkapó üzeneteket küldjünk egyszerűen csak jókedvünkben. (Igen, amúgy lehet egész más $tílu$ban is nyomni.)

2. Nincsenek lájkok

Ez persze szorosan összekapcsolódik az előző ponttal. Talán egyetlen fejlesztésnek sem volt akkora hatása az emberi viselkedésre az elmúlt tíz évben, mint a lájkolásnak. A Facebook szempontjából persze ez volt a tökéletes húzás, ahogy például nekünk, a 444-nek is fontos, hogy lájkok hulámain jussunk el minél több emberhez.

A saját éltünkben a legtöbbször mégis inkább nyomasztó annak számolgatása, hogy kinek és minek van hány lájkja mihez és mihez képest.

Na, a Snapchatben ilyen sincs. Még ha azt a lehetőséget is választjuk, hogy egy képünket 24 órán keresztül lássák barátaink (ami egyre meghatározóbb része a programnak), akkor sincs ilyen visszajelzési lehetőség. A visszajelzés persze egyáltalán nem az ördögtől való dolog, de bőven van annak elég terepe az életünkben. Így egyáltalán nem baj, ha van olyan platform is, ahol nem arra fogsz gondolni, mire hány lájk érkezik, hanem azért készítesz képeket, meg egyéb hülyeségeket, mert te magad tényleg úgy érzed, hogy így szeretnéd. Ettől valahogy őszintébb az egésznek a hangulata. És lehet, sőt, valószínű, hogy ez nem kifejezett célja a programnak, hanem technikai akadályai vannak (ahogy a felület megvalósítása is kicsit szedett-vedettnek tűnik), ettől még jó irányba viszi a dolgot.

3. Odafigyelsz rá

Amikor felvillan a snap érkezését jelző szellemikon a telefonomon, akkor tudom, hogy most legalább néhány másodpercig egy dologra fogok figyelni. Lehet, hogy ez nem tűnik soknak, mégis, miközben millió irányból bombázzák az agyunkat különféle ingerek, ez is jóval több, mint amennyit a dolgok nagy része ki tud követelni magának.

A műsor, amit az interneten nézünk, mostanra egyetlen folyamatos feeddé áll össze, ahol Facebook-státuszok, Twitter-posztok, videók, gifek és hasonlók pörögnek előttünk egy végtelen futószalagon. (Ebben megint semmi kultúrpesszimista panaszkodás nincs, erre épül például a 444 is.)

Éppen ezért természetes, hogy egy-egy cikket már nem értékelünk annyira ezen a futószalagon. Úgyis jön mindjárt a következő dolog. Vagy ha nem, visszanézzük az előzőt. A Snapchatre viszont legalább néhány másodpercre tényleg figyelnünk kell, mert ha nem tesszük, lehet, hogy tényleg lemaradunk valamiről.

És így történt, hogy a tinédzserek kedvenc applikációja egy kicsit megkésve, egy kicsit önreflektívebben (atayaég, micsoda eufemizmus arra, hogy öregesebben), de végül elfoglalta méltó helyét az érett fehér nagyvárosi középosztály szívében.

Epilógus

Ezen az úton még sokkal messzebbre ment a hipernihilista bro app, a Yo, ami egészen pontosan annyit tud, hogy ismerőseinknek el tudunk küldeni egy "Yo" tartalmú üzenetet. Nyolc óra alatt programozták, eddig egymillió dollárt sikerült összegyűjteni rá. Nem találok értelmes magyarázatot arra, Király Andrással miért küldözgetjük egymásnak napok óta a Yo-kat.