Lemondott a Klik elnöke

politika
2014 július 04., 08:06

Másfél év után lemondott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke – írja az Index, ami szerint Marekné Pintér Aranka közös megegyezéssel távozik.

A lap szerint már a választás után tudni lehetett, hogy megrendült a bizalom az intézményt 2013 januárja óta vezető Mareknében. Akkor úgy tűnt, Áder János húga, Pölöskei Gáborné, az Emmi főosztályvezetője lehet az utódja.

Marekné az év elején még azt mondta, elégedett a saját munkájával, miközben a Kliket az oktatás átszervezése miatt rengeteg bírálat érte.

A Klik az ország legnagyobb munkaadója, több mint 100 ezer iskolai oktatót foglalkoztat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.