Keir Starmer hétfőn benyújtotta lemondását, amit III. Károly király elfogadott.
Jens Spahn miniszterként még a béranyaság legalizálása ellen szavazott, ahogy jól jött neki, simán belevágott.
Miért van dögrováson a Fidesz, és miért esnek egymásnak az orbánisták? Miért ment el Szijjártó? Mit üzen, hogy Orbán az amerikai focivébén van? Ezekről beszélgettünk a 444 stúdiójában.
Donald Tusk szerint Szijjártó helye a Gazprom igazgatóságában lett volna, de végül a kínai BYD-hoz igazolt. Orbán egyik legfontosabb embere távozik a frontvonalból, akiről leginkább a Lavrov orosz külügyminiszterhez fűződő bizarr kapcsolata marad emlékezetes. Voltak azért más ügyei is.
Az új igazgatóság kinevezésére sem kell sokat várni Vitézy szerint.
Kármán András az igazgatóság négy tagját is visszahívta.
Rövid, de annál velősebb pár hónap volt.
Az ATV-nek adott interjúban elismerte, hogy a Fidesz elvesztette meghatározó pozícióját a magyar belpolitikában. Nem Szentkirályi Alexandra lesz az új frakcióvezető, és nem hagyja ott a párt a parlamentet.
Sokat elárul a Fidesz állapotáról, ha Gulyás Gergely lemondásáról a Fidesz kommunikációs igazgatója sem tudott.
A Twenty One Pilots előtt játszott volna a Nagyszínpadon.
Lemondott képviselői mandátumáról Nigel Farage, de indulna az új választáson. A jelenleg legnépszerűbb brit párt vezetője ellen be nem jelentett nagy értékű ajándék miatt folyik parlamenti vizsgálat. Az ügy most már az egész Reform UK-t veszélyezteti. Van rá esély, hogy Farage ebbe a botrányba fog belebukni.
A radikális politikus, akinek a brexitet is köszönhetjük, több vád szerint nem vallott be nagy összegű adományokat.
Minisztériumi vizsgálat is lesz a vb-kiesés miatt, jut eszünkbe: még most se késő parlamenti vizsgálóbizottságot felállítani Szoboszlaiék írek elleni utolsó perces kiesése ügyében.
Magasrangú politikusoktól két napot kapott arra, hogy meghatározza távozása ütemtervét.
A miniszterelnök szerint az Alkotmánybíróság döntése után Sulyok Tamásnak haladéktalanul távoznia kell.