Felcsúton utólag átírták a beszámolóban azt a részt, ami szerint közpénzből épült a stadion

POLITIKA
2014 szeptember 04., 16:35
comments 187

Augusztus 11-én, két héttel a Figyelő ezzel foglalkozó cikke után a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapítvány átírta a 2012-as beszámolóját, 14 hónappal a leadása után.

Ahogy a Figyelő írja, a 2013-as beszámoló már nem azt állítja, hogy közpénzből épült a felcsúti stadion, ahogy azt a 2012-esben írták. Csakhogy a lap megnézte, és most már a 2012-es sem ezt állítja, utólag átírtak benne egy számot. Ez a szám utalt arra egyértelműen, hogy a Pancho Aréna felhúzását központi költségvetési támogatásból finanszírozták.

A felcsúti stadion főleg tao-pénzből épült (arról itt írtunk, hogy ez mi), amiről gyakorlatilag csak a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz közel állók nem ismerik el, hogy közpénz, pedig valóban adóforintokról van szó. Orbán Viktor szerint kommunista dolog azt mondani, hogy közpénzből épült a felcsúti stadion, Mészáros Lőrinc szerint pedig „közpénz egyetlen fillér sem jött” a stadionra.

A Figyelő arról írt, hogy épp ezért volt érdekes, hogy a felcsúti alapítvány 2012-es közhasznúsági jelentése eredetileg azt írta, hogy központi költségvetési támogatásból 2,09 milliárd forint érkezett be 2012-ben az alapítványhoz, ami egyezik az MLSZ támogatással és a tao-pénzekkel. Tehát a tao-támogatásokat költségvetési forrásnak nevezték, azaz közpénznek.

A pár hete módosított jelentésben viszont már a „központi költségvetési támogatás" soron nem 2,09 milliárd, hanem csak 145 millió forint szerepel (ez az MLSZ-től kapott, máshol is költségvetési forrásként lekönyvelt összeg).

Az alapítvány könyvvizsgálója szerint adminisztrációs hiba történt.

Vagy csak megint a valóságot akarták a miniszterelnök szavaihoz igazítani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.