A kormány direkt pártfinanszírozással gyanúsítja az Ökotársat

POLITIKA
2014 szeptember 11., 16:08
comments 273

Egy hétfői angol nyelvű miniszterelnökségi közleményben az áll, hogy:

„Recently it was discovered that, contrary to the scheme’s original, stated goals – i.e. fostering the development of civil society – Ökotárs had both directly and indirectly used the funds for party-political purposes.”

Magyarul:

„A közelmúltban kiderült, hogy ellentétben a rendszer eredeti, kitűzött céljaival – ami a civil társadalom fejlődésének elősegítése – az Ökotárs közvetlenül és közvetve is pártpolitikai célokra használta a forrásokat.”

A kormány szerint a sikkasztás, a hűtlen kezelés és az illegális pénzintézeti tevékenység mellett emiatt is vizsgálni kell a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait kezelő Ökotárs-konzorciumot és az alap által támogatott civil szervezeteket. Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi szóvivője ugyanezt mondta a Süddeutsche Zeitungnak: gyaníthatóan politikai tevékenységre költötték a választási kampányban annak a pénznek egy részét, amelyet a civil szervezetek tevékenységére kellett volna fordítani.

Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs alapítója és egykori igazgatója azt mondta, fogalmuk sincs, miről van szó, ő is csak tippelni tud. Ő azt tudja elképzelni, hogy a kormány most arra gondol, hogy vannak olyan zöld civil szervezetek, amiknek néhány tagja az LMP párttá alakulásával politikus lett. Ez tényleg így is történt, de az érintettek akkor mind ki is léptek a szervezetekből, a szervezetek viszont nyilván nem szűntek meg. És ezek között vannak olyanok is, amiket támogattak a norvég alapból.

Még az egész balhénak a legelején egyszer már szellőztettek meg LMP-s kapcsolatokat, azokról itt írtunk. Hogy mi volt a hétfői rendőrségi akció alapja, arról itt írtunk, és hogy mire volt jó ez az egész, arról pedig itt.

A Magyarországra látogató José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke egy külföldi hírügynökségnek beszélt a Norvégia és Magyarország közötti vitáról, és gyakorlatilag ugyanazt mondta, amit az Európai Bizottság szóvivője, hogy ez nem az EU ügye, hanem Magyarországé és Norvégiáé, de figyelik az eseményeket. (Népszabadság, HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.