Rogán a norvég ügyre is gyanakszik az amerikai kitiltások miatt

politika
2014 október 19., 17:32
comments 196

A Fidesz frakcióvezetője volt a vendége az ATV Szabad szemmel című műsorának. Rogán Antal a műsorban arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz vasárnapi kampányértékelőjén tartott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök nem reagált az ügyre, Rogán Antal azt mondta, hogy valószínűleg azért nem tért ki rá a kormányfő, mert hozzá hasonlóan ő sem tudja eldönteni, hogy

"ez most vicc, vagy komoly".

Rogán szerint ha amerikai részről nem hangzanak el nevek, és nem hangzanak el az úgymond hitelt érdemlő bizonyítékok, akkor szerinte az embernek el kell gondolkodnia, hogy itt most valójában miről van szó, elképzelhető ugyanis, hogy

"itt valami nem stimmel".

Az intézkedésről nem voltak előzetes információik, arról a nyilvánossággal egy időben értesültek, mondta még el Rogán. Ez azonban csak az információáramlás akadozására utalhat, mert az amerikai nagykövetség múlt hét közepén már tájékoztatta a külügyminisztériumot az intézkedésekről.

Rogán arra is reagált, hogy sajtóhírek szerint az Egyesült Államok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét és más NAV-osokat is beutazási tilalommal sújtott.

Rogán Antal az ügy egyik, szerinte lehetséges magyarázataként arról beszélt, hogy a NAV vonta meg a norvég civil alap magyarországi lebonyolítója, az Ökotárs Alapítvány adószámát, márpedig Norvégia az Egyesült Államokban a Clinton-alapítvány fontos támogatója, a Clinton-alapítvány pedig fontos a demokratáknak, és most a demokraták vannak kormányon az Egyesült Államokban.

Hangsúlyozta, hogy szeretné, ha nem ez lenne a magyarázat, de ez csak akkor derül ki, ha az Egyesült Államok előtárja információit.

A fideszes politikus, aki mostanában közelről figyelhette meg, milyen egy alapos NAV-vizsgálat, arról is beszélt, hogy a parlament gazdasági bizottságának elnökeként többször is beszélt olyan amerikai vagy más vállalati vezetőkkel, akik arról panaszkodtak neki, hogy NAV-vizsgálat zajlik a cégük ellen. Ezekre mindig azt válaszolta, hogy a hatóságok elfogulatlanul folytatják vizsgálataikat, de ha kifogásuk van, forduljanak bírósághoz.

A héten kitört diplomáciai botrányról és kormányközeli magyarok kitiltásáról az Egyesült Államokból itt írtunk hosszabban. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.