Itt a dokumentum: Az áfacsalásokkal és a trafikokkal van gondja az amerikaiaknak

POLITIKA
2014 november 13., 19:06

Nyilvánosságra hozta a kormány azt a kétoldalas dokumentumot, amit Magyar Levente, a külügyminisztérium államitkára kapott meg az amerikaiaktól. A közzétett pdf ide kattintva érhető el.

A dokumentum azt veszi sorra, hogy az amerikaiak mikor és kinek jelezték a magyar kormányzatban, hogy gondjaik vannak a korrupcióval. A papír szerint 2012 februárja óta konzultál az amerikai nagykövetség a magyar kormánnyal a korrupcióval kapcsolatos amerikai kifogásokról, de a magyar kormány érdemben nem reagált az amerikai aggodalmakra.

Kiemelnek egy találkozót, melyen 2013 októberében az amerikai nagykövetség munkatársai a NAV Bűnügyi Igazgatóságának jelezték az áfacsalásokkal és a dohánykereskedelem átszervezésével kapcsolatos aggodalmaikat. A dokumentum külön megmagyarázza azt is, hogy a trafikosítás idején az volt a baj, hogy szinte csak a Fideszhez közel álló kereskedők nyerték a trafikkoncessziókat. De érdemi választ nem kaptak a NAV-osoktól.

Ezután egy 2013 decemberi találkozón szintén a NAV Bűnügyi Igazgatóságával ültek le, és ott megint előadták ugyanezt, valamint beszéltek a Horváth András-ügyről és a Magyarországon tevékenykedő amerikai cégek panaszairól. Utóbbiak szerint bizonyos amerikai cégek

évente több tízmillió dollárt veszítenek az áfacsalások miatt alulárazott termékekkel vívott versenyben.

Érdemi intézkedés ezután sem történt.

2014 januárjában a nagykövetség képviselői az akkor még működő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal egyeztettek arról, mit tesz a kormányzat a korrupció visszaszorítása érdekében. Az amerikai dokumentum szerint ekkor a KIM-ben felállt egy korrupcióellenes szerv, de miután a kormányváltást követően szétválasztották a minisztériumot, erre a sorsra jutott ez a szerv is.

2014 februárjában a nagykövetség munkatársai újra a NAV Bűnügyi Igazgatóságának vezetőivel tárgyaltak az áfacsalásokról. Ekkor a NAV-osok azt válaszolták, hogy hozzájuk nem érkeztek ezzel kapcsolatos panaszok, ezek nélkül meg nem tudnak vizsgálódni. Az amerikaiak itt megjegyzik azt is, hogy a NAV-on belül működő különleges csoportot, ami kivizsgálhatta volna az áfacsalásokat, 2013-ban feloszlatták.

2014 júniusában aztán a magyar Külkereskedelmi és Külügyminisztériumnak is szóltak, elmondták, hogy súlyos, korrupciógyanús ügyekről van szó, és muszáj tenni ez ellen valamit. A magyar külügy ezután a magyar közigazgatáson belül megosztotta az amerikai információkat, de az amerikaiak egyéb választ nem kaptak ekkor sem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.