Hogy miért? Mert a szabályozás csak a nők előrejutásának feltételein tud könnyíteni. A jó szakpolitikák is csak keveset érnek, ha a nők továbbra sem akarnak vezetők lenni. Forradalmi hevülettel átnevelni az embereket valami magasztos érték nevében, vagy erőltetni a kormányzatnak tetsző értékrendet nyugati demokráciákban már rég nem szokás, így a politikai életben gyorsan megléphető változások a gazdaságban vagy akár csak az egyéni döntések szintjén nagyon lassan változnak.

És ez teljesen rendben van így.

Hiába több a diplomás nő, meg a sok segítő szakpolitika, ha az versenyszférában sokhelyütt még mindig a macsó céges kultúra a jellemző. Igen, mi is nehezen hittük el, de még Norvégiában is. Sőt, ott is az a jellemző még ma is, hogy hogy a nőket a munkahelyükről hazaérve nem a megérdemelt pihenés, hanem a "második műszak" várja.

Azokban a családokban, ahol a gyerek a nő "dolga", és nem a megélhetés a tét, sokan úgy döntenek, elég nekik napi négy vagy hat órában fizetett munkát vállalni. Több egyszerűen nem fér bele, nem éri meg.

A hatalmi pozíciók megszerzéséért szinte sehol a világon nem látni fiatal családos nők tömegeit tülekedni, ugyanis csak kevesen vállalják az árát: a gyerekeikkel és a családjukkal töltött idő kárára kőkemény kompromisszumokat kötni.

Ennyit csak ritkán és keveseknek ér meg a karrier.

Sokan közülük ezért is választják a kiszámíthatóbb közszférát a magánszektorral szemben. A részmunkaidős foglalkoztatás is nők között a népszerűbb. Főleg a kisgyerekes nők között. Habár a férfiak nagy többsége is vágyna ilyen munkarendre, azt a nők veszik igénybe nagyobb arányban. Részmunkaidőben fontos feladatokat megkapni, vagy előléptetést elérni pedig szinte lehetetlen.

A nők is tehetnek arról, hogy nem jutnak előbbre?

A Hewlett Packard korábbi norvégiai főnöke, jelenleg az ország innovációs hivatalát vezető Anita Krohn Traaseth megírta az Atlanticba, szerinte miért nem elegendő a negyven százalékos kvóta a gazdasági életben, az egyéves fizetett szülési szabadság, apasági szabadság, a mindenki által elérhető jó minőségű bölcsődei és óvodai ellátás, a jó iskolák, a jólét és a mindenhol promotált és társadalmi alapértékként elfogadott nemek közötti egyenlőség. (A három százalékos executive vezetőkre vonatkozó adat is tőle származik.)

Krohn azt állítja, a norvég nőket egy másfajta üvegplafon tartja vissza a vezető pozícióktól, mint amivel társaik a világ más tájain küzdenek. A perfekcionizmusé.

A mindenáron és minden területen tökéletességre törekvés az üzleti életben a sikeresség akadálya.

A ranglétrán való előrehaladás útján és az vállalkozóként is elkerülhetetlen a kockázatvállalás. A tökéletes teljesítmény nemhogy nem garantálja a sikert, de könnyen gátjává válhat, hiszen túlzottan kockázatkerülővé teszi az embert.

Nem ő az első, aki a tökéletességre törekvéstől óvja a nőket. A facebookos Sheryl Sandberg is arra figyelmeztetett, hogy sok nő sikerének útjában az önmagával szemben támasztott irreális elvárások és a hibázástól való félelem állnak.

Aki a munkájában és családjában is tökéletesen akar helytállni, könnyen összeroppan nyomás alatt. Ha egyáltalán eljut odáig, hogy bevállalja ezt a kettős terhelést. Nagyon sokan eleve meg sem próbálják mindezt, olyan ijesztőnek tűnik az elvárások tömegének való tökéletes megfelelés.

A hagyományos nemi szerepekből fakadó elvárások, a sokakra jellemző krónikus önbizalomhiány és a kudarctól való rettegés együtt olyan aránytalanul nagy terhet raknak a nők vállára, hogy sokan megrettennek. Egy életre elmegy a kedvük mindentől, ami karriernek nevezhető.

Igazat kell adjunk a norvég üzletasszonynak, mindez a belénk nevelt, társadalmi elvárásként pólyáskorunk óta felénk sugárzott üzenet bizony legalább olyan komoly akadálya lehet a női karriereknek, mint az üvegplafonként ismert, rajtunk kívül álló egyéb tényezők összessége.

Szó sincs tehát arról, hogy a mai emancipált nyugati nők mindent megkaphatnak, csak a karjukat kell nyújtaniuk érte. A legtöbb dolgozó anya, különösen a gyerekeiket egyedül nevelők, egyszerűen csak úgy érzik, minden az ő vállukat nyomja.

A perfekcionisták pláne komoly árat fizetnek a sikereikért és az elégedettségért.

A nőket kora gyerekkoruktól kezdve a minden téren való tökéletességre nevelik

Legyél szép és okos, kedves és szerény, példás magaviseletű kitűnő tanuló. A kudarc szégyen. A versenysport, amik leginkább felkészítenének a versengésre és a kudarctűrésre, sokak szerint nem is lányoknak való. Márpedig a sikerhez vállalni kell a kockázatot, a hibázás lehetőségét, a nem tökéletes egyensúlyt, azt, hogy az élet nem minden területén lehet egyszerre tökéletesen teljesíteni. A tökéletesség hajszolása frusztráló teher.

Csakhogy a nők nem ezt látják, és a hallják. A példaképként eléjük állított sikeres nő a magánélet, család és munka háromszögében egyformán jól teljesítő fiatal és mutatós családanya: mindenre van ideje, energiája, érdeklődése, környezete támogatja, a világ a lábai előtt hever. Egy csodalény. Akkor ér a csúcsra, amikor még kicsik a gyerekei, akikkel persze az igényeiknek megfelelően elég időt tölt. Így kell ezt, akárki láthatja! Elég kinyitni bármelyik női magazint, biztos lesz benne egy-két olyan nő, akinek mindez egyszerre sikerült.

Tündérmese felnőtteknek.

A mai fiatal nők ezer helyről hallhatták, hogy ők mindent elérhetnek, sőt el kell érniük. Mindezt feltétlenül a férfiakkal egy időben. Kivéve persze a családalapítást, ami karrierszempontból pont a legfontosabb évekre esik.

Nem, a petesejtfagyasztás nem jó ötlet, nem a biológiát kell kijátszani, hanem egy teljesen rossz közvélekedésen kell változtatni. Ha negyven éves korodra nem értél el semmit, akkor már temetheted a karriered? Ez egyszerűen butaság, és nemcsak a nőknek árt.

Miért is kellene fiatalon elérni a pályánk csúcsára?

A sikernek ára van. A nap csak 24 órából áll, még a celebeknek és a csúcsvezetőknek is.

Negyven felett nem temetni kéne a munkavállalót, hanem felismerni: ez az életkor lehetne az, amikor az emberek megmutathatnák, mit tudnak. Amikor már a nők vélhetően nem mennek szülési szabadságra, már senkinek sem kell a gyerekekért rohanni, de már megvan a tudás, a tapasztalat a lendület.

És még legalább negyed évszázad a nyugdíjig.