Ha Putyin tanácsadóján múlik, az orosz gyerekek soha nem fognak felvilágosító órára járni az iskolákban

külföld
2014 december 02., 17:36

Jelenleg sincs ilyen oktatás (szexedukáció, jobb szó híján) az orosz közoktatásban, és Putyin gyerekjogi biztosa, Pavel Astakhov szerint erre nem is kerülhet sor.

A felvilágosító órák ugyanis szerinte szembemennének az ország erkölcsével és tradícióival.

Gyakran kérdezik tőlem, mikor lesznek felvilágosító kurzusok. Mire azt mondom: soha.

- foglalta össze mindezt plasztikusan egy interjúban. Szerinte ezért európai kollégái a nemzetközi találkozókon ideológiai ellenségként tekintenek rá, de ő ettől függetlenül azt tervezi, hogy együttműködik velük a jövőben is.

photo_camera Pavel Astakhov (ROMAN YANDOLIN / RIA NOVOSTI)

Astakov 2009 óta tölti be ezt a posztot, azóta nem ez az első alkalom, hogy élesen kikelt a szexuális felvilágosítás iskolai megjelenése ellen. 2013-ban azzal lett híres, hogy arról beszélt, hogy a nemzetközi egyezmény a gyermekek védelmében árthat az orosz gyerekeknek, mivel megköveteli, hogy oktatást kapjanak a bántalmazásról. Igen, ennek tényleg nem sok értelme van.

Szerinte amúgy a direkt szexuális felvilágosítás helyett több irodalomra lenne szükség. A regényekben ugyanis minden benne van, amit a nemek közötti kapcsolatról érdemes tudni, ezért az ő megoldása, hogy a fiatalok olvassanak több szépirodalmat. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.