Utána minden állat szomorú
2014 július 09., 09:26
Az anonim vélemény olyan, mint a segglyuk: büdös
Amikor Magyari Péter megírta 2014 talán legjobb magyar nyelvű cikkét a 444-re, úgy döntött, hogy nem engedélyezi írása alatt a kommentelést. A téma érzékenysége, a szerteágazó jogi vonatkozások ezt bőven indokolták. A cikk a 444 történetének egyik legolvasottabbja lett, hatalmas hullámokat vert, és még Selmeczi Gabrielláig is eljutott.
A 444 szerkesztőségében egyébként szélsőségesen különböző vélemények vannak a kommentrendszerünkről. Van, aki hagyná, ahogy van, és van, aki ha tehetné, holnap lekapcsolná az egészet. Én a második csoportba tartozom, és nagyon örülök annak, hogy a világban egyre több és egyre befolyásosabb hang szólal meg a névtelen internetes kommentek kiirtása mellett.
Nagyon fontos mindjárt az elején leszögezni, hogy mi, akik a névtelen kommentelés ellen vagyunk, nem a szólásszabadságot ellenezzük. Én a magam részéről viszonylag kevés dologban hiszek vakon, de hogy mindenki azt írjon és mondjon, amit csak akar, abban hajlíthatatlanul. Messzemenően egyetértek a híres
„nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”
idézettel, azzal a lábjegyzettel kiegészítve, hogy kiváncsi viszont egyáltalán nem vagyok rá. Leszámítva azokat a ritka eseteket, amikor a munkám miatt muszáj, nem is nagyon szoktam kommenteket olvasni (se a 444-en, se máshol), amikor pedig véletlenül igen, mindig elszomorít, hogy emberek miket képesek leírni. És az talán még jobban, hogy más emberek pedig képesek ezeket a jellegzetesen csak az interneten és csakis arc nélkül megjelenő véleményeket komolyan venni.
A legutóbbi kirohanást a névtelen kommentelési kultúra ellen Anne Applebaum, az egyébként inkább Kelet-Európa-specialistaként ismert történész-publicista intézte a Slate-ben. Szerinte egy olyan világban, amelyben cégek és kormányok egyaránt a saját céljaikat szolgáló trollhadseregeket tartanak fenn, amelyek egyedüli célja hazugságok és dezinformáció terjesztése, már az iskolákban tanítani kellene, hogy kell megkülönböztetni az interneten az igazságot az aljas propagandától.
Anne Applebaumé persze csak egy vélemény, azt pedig a népszerű mondás leszögezi, hogy olyanja, akárcsak segglyuka, mindenkinek van. Na de mi van azzal, akinek a teljes lénye csak egy internetes vélemény? A névtelen internetes kommentek ilyen egzisztencális kérdéseket is felvetnek. Ennél is fontosabb viszont, hogy az utóbbi hónapokban mind az elméleti médiatudományok, mind a gyakorlat a névtelen kommentelés ellen látszik mozdulni.
Az utóbbi hónapokban a Reuterstől a Chicago Sun-Timeson át a Popular Science-ig egészen különböző weboldalak döntöttek úgy, hogy legalább részben, de sok esetben teljesen kikapcsolják cikkeik alatt a kommentelés lehetőségét. A szólásszabadság egyik élharcosa, az NSA- és a Wikileaks-ügyeket robbantó Guardian pedig elég kétségbeesetten vallotta be, hogy hiába alkalmazza moderátorok tömkelegét, ezek egyre nehezebben tudják kezelni a nyilvánvalóan Moszkvából irányított és pénzelt trollok áradatát.
A Gawker birodalom néhány hónapja nyilvánosan is beismerte, hogy képtelen megállítani női témákkal foglalkozó aloldalát, a Jezebelt elárasztó, névtelenül bekommentelt brutális képeket, így inkább magát a kommentrendszert reformálta meg. A Gawker blogjain most már csak az látja a névtelenül odahányt szemetet, aki direkt látni is akarja.
„Ha nincsenek erőforrásaid moderálásra, az internet törvényeinek megfelelően az oldalad a rasszista és szexista genny lefolyója, pöcegödre lesz”
– szögezte le alig egy hónapja egy cikk, amely jóindulatúan nem tért ki arra, hogy a már említett Guardian példája azt bizonyítja, nincs az a moderátorhadsereg, amely vissza tudna verni egy brutális trolltámadást. Egyszerűen azért, mert egy médiacégnek soha nem lesz annyi pénze erre a háborúra, mint Moszkvának vagy Pekingnek a saját propagandájára.
A legérdekesebb fejlemény kommentügyben azonban az, hogy már vannak tudományos kutatások is, amelyek bizonyítják, hogy a névtelen kommentek pusztító erejét. Két, egy éven belül elvégzett kutatás is szépen kimutatta (egyik, másik), hogy a médiacégeknek semmilyen érdeke nem fűződik a névtelen kommentek engedélyezéséhez. Egyfelől rossz hatással vannak saját márkájuk hitelességére, másrészt pedig – bár ezek a számok elég gyenge lábakon állnak – még az olvasottságukat is csökkenthetik.
Mindkét kísérlet ugyanazzal a módszerrel dolgozott: az ezekben részt vevőket két csoportra osztották, amelyek közül az egyik tagjainak egy cikket és az alá írt, azt minden alap nélkül gyalázkodó kommenteket kellett elolvasniuk, míg a másik csoportnak csak a cikket. Az eredmények pedig ugyanazt mutatták ki: az a csoport, amely elolvasta a bekommentelt hülyeségeket is, alacsonyabb színvonalúra értékelte magát a cikket is. A névtelen kommentek tehát elérték romboló céljukat.
Egy médiavállalkozás hitelességének és hasznának csökkenése persze még nem feltétlenül érv a kommentelés betiltása mellett. Vannak magasztosabb célok a világon egy újságíró fizetésénél. Az ő bőrük egyébként is többnyire elég vastag ahhoz, hogy ne boruljanak ki a cikkeik alá odahordott marhaságokon és súlyos becsületsértéseken, és egyébként is, közszereplőként sokkal többet kötelesek tűrni, mint az átlagember.
Ennek az átlagembernek viszont semmivel sem kellene többet eltűrnie az interneten, mint a való életben. A szólásszabadság hívei abban hiszünk, hogy néhány, a büntető törvénykönyvet kimerítő rágalmazást leszámítva mindent ki lehet mondani. Azonban ahogy senki nem sétálhat be a szomszédja nyitva felejtett ajtaján, és nem közölheti az éppen szeretteivel ebédelő családfővel, hogy ő egy büdös zsidó, a lányait pedig meg fogja erőszakolni, ugyanúgy nem szabad ilyet mondani az interneten, még ha a technikai háttér ehhez biztosított is.
A sulykot kicsit talán elvető Applebaumnak abban teljesen igaza van cikkében, hogy
„aki online ír valamit, annak ugyanúgy felelősnek kellene lennie szavaiért, mintha azokat hangosan mondaná ki”.
Egy egészséges társadalomnak elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy bizonyos információkat névtelenül is nyilvánosságra lehessen hozni. Név nélkül fizetett propagandát folytatni, vagy egyszerűen csak bántani a másikat viszont káros, szánalmas és súlyosabb esetekben büntetendő is kell, hogy legyen. Gyávának lenni egyébként is borzasztóan béna dolog, az interneten és a való világban egyaránt.