szolásszabadság

„Na és ha vannak rabszolgáik? Annyit fizetnek, hogy hajlandó vagyok félrenézni”

Dave Chappelle, Kevin Hart, Pete Davidson, Jack Whitehall – csak néhány név, akiket meghívtak az első Rijádi Humorfesztiválra. A világ legnagyobb humoristái kritikák kereszttüzébe kerültek, mert a szaúdi rezsim bűnei ellenére vállalták a fellépést. Rengeteg pénzért.

Benics Márk
külföld

Az ellenzék győzött Strasbourgban: Kövér László jogtalanul büntette meg a túlóratörvény ellen tiltakozó képviselőket 2018-ban

Az ítélet szerint a bírság nem volt arányos az elkövetett cselekménnyel, és nem volt tisztességes az eljárás sem, mert a képviselőknek lehetőségük sem volt megvédeni magukat.

Herczeg Márk
jog

Egy jelentés szerint Trump jobboldali szövetségesei támogatásával kultúrharcot folytat Európa ellen

A jelentés Európa helyzetét a Truman Show főszereplőjéhez hasonlítja, aki végül ráébred, hogy egy tévésorozatban él, amelynek egyetlen célja a nézettség növelése, és döntenie kell, elhagyja-e a számára addig ismert valóságot.

Takács Lili
külföld

Angelina Jolie: Nem ismerek rá az országomra

A színésznő szerint rendkívül veszélyes, ha valaki korlátozni akarja az egyéni önkifejezést és szabadságot.

Benics Márk
külföld

Szólásszabadság helyett szabadon lincsel a kormányra került trumpista kommentelőhorda, a cancel culture eddigi bástyái pedig gond nélkül vezetik be a cenzúrát

A helyzet igazi iróniája az, hogy maga Charlie Kirk, akire hivatkozva elszabadult a gyűlöletbeszéd-pokol, életében a szólásszabadság kérdésében egyértelműen a liberálisok és a régi vágású konzervatívok, nem pedig Trump pártján állt.

Szily László
publicisztika

Kínai egyetemistákat utasítottak, hogy kémkedjenek az diáktársaik után, állítja egy jelentés

A jelentés az Egyesült Királyságban dolgozó akadémikusokat vizsgálta, Kína londoni nagykövetsége szerint abszurdak a vádak

Keller-Alánt Ákos
külföld

Miután kiálltak a tüntető diákok mellett, a szerb kormány ellehetetleníti az Exit fesztivált, ezért idén tartják meg utoljára

„Minden kormányzati szinten teljesen elvágtak minket a közfinanszírozástól, és néhány szponzort állami nyomásra visszavonulásra kényszerítettek” – írják a szervezők.

Herczeg Márk
fesztivál

Miről mesél Pogány Induló esete a drogügyi kormánybiztossal?

Horváth László szerint bűntárs az, aki drogokról rappel, és megálljt kell neki parancsolni. Nem ez az első téma, amiben művészeknek vagy civileknek akar megálljt parancsolni.

Bódog Bálint
vélemény

Mi soha nem vetemednénk arra, hogy ironizáljunk

Ami sok, az sok. És a viccelődés az az. Meg a kormány álláspontjának megkérdőjelezése. Hol a határ? Magyarországon a Nyugattal ellentétben szólásszabadság van, de ezt már Orbán sem köteles eltűrni!

Rovó Attila
vélemény

Kiálltak a Patrióták a szólásszabadság mellett – a maguk faramuci módján

Úgy indul a nyilatkozatuk, mintha Orbánnak akarnának beszólni, de aztán kibújik a szuverenitási szög a zsákból.

Windisch Judit
POLITIKA

Betiltaná a pornót Amerikában egy republikánus szenátor törvényjavaslata

A jobboldali Heritage Foundation agytröszt Project 2025 nevű kezdeményezése alapján nyújtott be törvényjavaslatot erről.

Kaufmann Balázs
külföld

Clooney: Nem az a dolgom, hogy örömet szerezzek Trumpnak

Kicsit megkésve, de reagált arra, hogy az elnök kamufilmszínésznek nevezte.

Mészáros Juli
külföld

A hatalom bekészített bunkósbotja

Az autokráciák Thaiföldtől Törökországig nem technofasizmusra, hanem saját gonosz törvényeikre épülnek. A „gyermekvédelmi” és „kábítószer-ellenes” alkotmánymódosítás nemcsak a gyülekezési törvényt írhatja felül, hanem mindent. De leginkább a demokráciát. És már el is kezdték alkalmazni.

Bede Márton
vélemény

Palesztin diák kitoloncolásával tesztelné a Trump-kormány, hogy mennyit számít a szólásszabadság védelme az USA-ban

Az aktivista Mahmoud Khalil jogszerűen tartózkodott az országban, járna neki az alkotmányos védelem, politikai véleménye miatt mégis deportálni akarják. Sokak szerint ha Khalilt sikerül kitoloncolni, akkor senki sem lesz biztonságban, aki nem úgy gondolkodik a világról, ahogy a MAGA-tábor.

Horváth Bence
külföld

Azt mondta Jézusnak, hogy vágja le a haját, három év börtönre ítélték Indonéziában a tiktokert

Istenkáromlásért és gyűlöletkeltés miatt.

Mészáros Juli
külföld