A Francia Alkotmánytanács megsemmisítette a közösségi hálózatok használatának általános tilalmát a 15 év alattiak számára, mivel úgy ítélte meg, hogy az „aránytalan sérelmet” okoz a fiatalok szólásszabadságában.
A bírák szerint a parlament által júliusban elfogadott törvény első cikke, ami a közösségi média használatának veszélyeitől kívánja megvédeni a kiskorúakat, „olyan sérelmet okoz, ami nem megfelelő, nem szükséges és nem arányos” a 15 év alattiak szólásszabadságával és kommunikációjával.
Miután csak az első cikket véleményezte, az Alkotmánytanács nem változtatott a mobiltelefonok iskolai használatának szeptember 1-én életbe lépő tilalmán, ami ugyanebben a törvényben szerepel.
Júliusban a francia parlament törvényben tiltotta meg a 15 év alatti fiataloknak a közösségi média használatát. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben elsején lép életbe, ez Emmanuel Macron egyik régi ígérete, és kétszer ötéves mandátuma egyik legfőbb intézkedése. A törvény rendelkezik arról, hogy a platformoknak 2027. január 1-jéig a felhasználók életkorát hatékonyan ellenőrző rendszereket kell bevezetniük. „Gyerekeink és tinédzsereink agya nem eladó. Gyermekeink és fiataljaink érzelmei sem eladók, és nem lehet őket manipulálni sem amerikai platformokkal, sem kínai algoritmusokkal” - mondta az elnök év elején. (MTI)