Rogán: A Fidesz támogatja a fiatalok drogszűrését

politika
2014 december 08., 11:20
comments 1024

Hiába gondoltuk eszement gumicsontnak, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be az imént a Parlamentben, hogy a frakció nagy többséggel támogatja Kocsis Máté  javaslatát a fiatalok kötelező drogszűréséről.

Rogán szerint aki nem támogatja az ötletet, az a drogot támogatja.

A politikus szerint a drogszűrés jó fegyver a drogkereskedelem ellen, ráadásul szerinte majd csak a szülő tudhatja meg a szűrés eredményét. Rogán azt is mondta, be kell, hogy vallja, az elmúlt négy évben a drogellenes fellépésben nem értek el sikereket, ezt szeretnék pótolni.

Rogán személyesen azt támogatná, hogy általános és kötelező legyen a 12 és 18 évesek körében a szűrés, orvosi vizsgálattal összekötve. A saját gyerekei is lassan az érintett korba lépnek, és szeretné majd  el is végeztetni rajtuk a tesztet. De Rogán szerint elképzelhető olyan megoldás is, hogy a kötelező vizsgálat helyett csak azokat tesztelik, akiknél erre a szülők engedélyt adnak.

rogan_antal_fidesz_2

A frakcióvezető azt is jelezte, hogy szerinte társadalmi konzultációnak kell megelőznie a javaslatot. Példaként említette a szülői szervezeteket és a pedagógusokat.

Arra a kérdésre, hogy vizsgálják-e, a drogteszt milyen traumákat okozhat a gyermekeknél, a politikus azt válaszolta, hogy sok orvosi vizsgálat nagyobb traumát jelenthet egy gyermeknek, ezért ezt a kérdést inkább kekeckedésnek nevezte.

A kiválónak nevezett ötlet részleteiről egyelőre semmit nem mondott, és még agyalnak azon is, hogy a politikusokra és újságírókra hogyan terjesszék ki a kötelező szűrést, mert ott vannak még jogi kérdések.

Ők a maguk részéről állnak bármilyen teszt elé, és szerinte a drogprobléma messze nem vethető össze azzal, hogy a parlamenti büfében alkoholt árulnak.

rogan_antal_fidesz

A javaslat elképesztő mivoltáról itt írtunk többet. Közben kiderült, hogy egy ekkora mintavétel technikailag sem könnyen kivitelezhető, Zacher Gábor toxikológus szerint 725 ezer tinédzserrel számolva ez csak az ő esetükben 43,5 milliárd forintba kerülne évente, az eredményekre pedig kilencven évet kellene várni.

A költségekről Rogán nem akart beszélni, a részletekre majd visszatérnek februárban. A frakció Gulyás Gergelyt bízta meg azzal, hogy egyeztessen az igazságügyi tárcálval a politikusok és az újságírók teszt alá vonásának jogi lehetőségeiről.

Ha már ott volt Rogán, szóba került az a lakás, amit az önkormányzat áron alul adott el Portik Tamás élettársának, aki aztán majd ötvenmilliós haszonnal tovább is adta azt. Az ideges Rogán erre azt mondta: a kerület jegyzőjének leváltása elégséges következménye volt az ügynek. Úgyhogy lehet tovább beszélni a drogtesztről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.