Feloszlik a görög parlament, jöhet a szélsőbalos Sziriza

Tbg
külföld
2014 december 29., 11:42

Harmadszori nekifutásra sem sikerült államfőt választani a görög parlamentnek, ezért új választást kell kiírni a dél-európai országban.

photo_camera A Sziriza párt vezetője, Alexisz Tsziprasz az elnökválasztás első fordulójában (AFP PHOTO/ LOUISA GOULIAMAKI)

A jelenlegi állás szerint pedig a győzelemre a két, előrehozott választásokat követelő, jobbos és balos szélsőséges pártok közül a baloldalinak, a Szirizának van esélye.

Mint arról többször beszámoltunk, december 29-én próbálkozott meg a görög parlament, hogy megszavazza a szocialista-konzervatív koalíciós kormány jelöltjét, Sztavrosz Dimaszt, volt EU-biztost, külügyminisztert államfőnek.

Ez azonban nem sikerült, a kormánypártoknak ugyanis csak 155 képviselőjük ül a 300 fős parlamentben, és legutóbb is csak 169 támogatót tudtak találni Dimasz mellé, most már eggyel kevesebbet, 168-at.

Pedig a jelek szerint a görög gazdaság elundulni látszott a kilábalás felé vezető úton, így viszont - ha a Sziriza nyer - újabb fordulat következhet: a szélsőbalos párt ugyanis újratárgyalná az ország EU-val és IMF-fel megkötött egyezségeit.

A Nagy Görög Helyzetről itt írtunk kimerítően.

A választást egyébként január 25-én tartják.

Végezetül még egy kép arról, hogyan reagált a tőzsde a, már eleve esélytelennek tűnő államfőválasztás első hírére, és azóta mit műveltek az árfolyamok:

(BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.