Új országot? Milyet? Kik? Miből? Ugyan, fiúk!

Habony Árpád kedvenc butikjai elé, az Andrássy út ünnepi díszkivilágításába szervezte 2015 első kormányellenes tüntetését a Várady Zsolt-féle, vadonatúj Most mi! csoport. A netadótüntetés óta újjáéledt tiltakozási hullám következő állomása. A tiltakozásipari szakértők szerint szervezett mozgalmi vagy pártháttér híján „single issue” demonstrációkkal és csoportokkal lehet hatékonyan föllépni a rendszer ellen, ehhez képest a netadó óta egyre multiissue-bb az egész, és mostmár teljes a káosz. Vagy éppen no issue. Ahogy vesszük.

Meglepően sokan voltak.

Sokkal kevesebben ugyan, mint ugyanitt, ugyanebben az időben 2012-ben, az akkor elfogadott alkotmány elleni tüntetésen, de így is többen, mint amire számítottam.

Talán maga Orbán Viktor sem tudott volna ennél tömegrendezvény-ellenesebb időjárást álmodni: 1-2 fok, kellemetlenül, folyamatosan, az ónosság határán szitáló eső. De nem elsősorban az idő miatt vártam kevés résztvevőt. A tavalyi utolsó tüntetés, a 16-i nincshovahátrálós már kifejezetten kínosra sikeredett. Az október óta lendületbe jött tiltakozók ott találtak maguk előtt néhány amatőrnek is nehezen nevezhető, kellemetlen hangú szónokot, és néhány tucat embert érdeklő témákkal traktálták őket a hidegben. Közben mindenki csak arra várt, mikor üvöltheti végre teli torokból, hogy Orbán, takarodj!

Tehát még annak ellenére is, hogy december 16-án az ember már visszasírta volna a 2012-es, reppelő Molnár Pétert, most is eljöttek öt-hatezren. És valószínűleg megint úgy mentek haza, hogy nem lettek okosabbak.

Zászlóbontás helyett: ööööööö...

Mutattak arra jelek, vagy talán volt valami várakozás, hogy itt zászlóbontás lesz. Az alig két hete létrehozott Most mi! (sőt, hogy ne legyen értelme, egybeírják, két nagybetűvel: MostMi!) társadalmi kezdeményezés hirdette meg a tüntetést, az alcím vagy micsoda meg: „Új országot építünk!”, logikusnak tűnt tehát, hogy Várady Zsolt, a mozgalom alapítója és a tüntetések egyik főszervezője most akkor megmondja, mi is ez. Végül csak azt mondta meg, hogy egyelőre késik az új ellenzéki közösségi felület, amelyet már az őszi demonstrációkon beígért. Úgy érzem, kevéssé sikerült bemutatni az új ellenzéki mozgalom cselekvőképességét. Az új ország építése egyelőre csúszik, talán két hét múlva valami prebéta, aztán kisebb rendszerhibák, ágvégződések, kék halál.

Várady beszédéből annyi derült ki, hogy ez a társadalmi kezdeményezés nem párt, és egyelőre nem is lesz, és elismételt még néhány rendszerellenes, bázisdemokrata színezetű alapvetést azok közül, amelyek a korábbi tüntetéseken elhangzottak, illetve bőségesen előfordulnak a Most mi! Facebook-posztjaiban. Például, hogy csődnek tartják és elutasítják az elmúlt 25 évben kialakult hazai pártrendszert, mert „nem vonta be a társadalmat a döntésekbe”. Előttem Bauer Tamás lengette a csillagos EU-zászlót, gondolom, egyetértőleg.

A Che Guevara Mindenkié

A hajléktalan emberek jogaiért küzdő Város Mindenkié csoport a tüntetések állandó föllépője. És minden bizonnyal fontos, tiszteletre méltó munkát végez, de ha olyan elvek alapján kezdenénk fölépíteni az új Magyarországot, mint amikről a kedves, Amerikában tanult kultúrantropológus, újbalos hölgy, és a kissé régebbi vágású balosnak tűnő, volt gyári munkás, volt hajléktalan, félig roma fiatalember beszélt (néhány még finom kapitalizmus- és gazdagellenes kiszólás kíséretében), akkor én például

zokogva menekülnék vissza Lázár János szoknyájához.

És ahogy körbenéztem, a körülöttem álldogáló, kifejezetten jól öltözött, 25-55 éves, inkább középosztály középső-felső harmadába tartozó emberek sem tűntek úgy, mint akik arra vágynak, hogy vörös zászlók alatt vonuljanak az „egyenlőségen alapuló társadalomért”.

Amikor a Város Mindenkié két szónoka az általános iskolai ünnepségekre emlékeztető dramaturgia végén elkezdte a szokásos ƒ„Lakhatást, demokráciát, szolidaritást” skandálását, kínos csönd volt a válasz. Néhányan már a beszéd közben morogtak, sőt, többen el is indultak haza. (Ez így volt már 16-án is.)

Víziókkal tele

Kálmán László nyelvésznek lelkes rajngója vagyok, mármint a nyelvészeti cikkeinek, nem a politikai beszédeinek. Az ő feladata az lett volna, hogy bebizonyítsa, nem igaz az a közvélekedés, hogy a kormányellenes tüntetések résztvevőinek, az „új ellenzéknek” nincs víziója arról, hogyan kellene az országot működtetni. Hát nem sikerült bebizonyítani. Kálmán inkább valami liberális-demokrata elképzeléshalmazt vázolt, a központosítás, a mindenbe belemászó állam ellen szólt, az alapítványi iskolák, privát egészségügy mellett, de például sikerült egy mondaton belül kisebb állami gondoskodást és a szegénység megszüntetését követelnie.

Bevallom, amikor egy magas női hang arról rikoltozott, hogy az új magyar politikának „baloldalinak kell lennie” (wtf?), azon belül új balolodalinak és hitelesnek, már nem is tudtam figyelni, mert addigra lement verbálisan négy-öt rendszerváltás, egyenlősítő kurzus, társadalmi párbeszéd.

A pénteki megmozdulás kulcsmondatai, leggyakoribb követelései éppen azok voltak, amik az utóbbi négy-öt tüntetésé:

  • Orbán, takarodj!
  • Új rendszerváltást!
  • Új alkotmányt!
  • Vissza a köztársaságot!

Ezek a legerősebb mondatok, most már hónapok óta.

Az „Orbán takarodj!”

jelentőségét a világért sem akarnám lebecsülni, de így három hónap és egy tucatnyi tüntetés után várna az ember még valami állítást, vagy legalább egy új bővítményt a mondatba.

Az „Új rendszerváltást!”

szlogenre nem ugranak százezrek. Nehéz elképzelni, hogy az a jól öltözött középosztály, amelyik most az Andrássyn megjelent, tényleg új rendszerváltást szeretne. Három évtizeden belül a harmadik. Másra sincs szükségük. Orbán a mániákus rendszerváltó. Tényleg, minek? És főleg: mire?

Az alkotmány

pedig az alkotmányjogászokon kívül senkit sem érdekel. Tessék már megérteni. Van valami jelentősége? Semmi. Attól, hogy ilyen az alkotmány, még nem kéne komplett megyéket ellopni. Nem kéne bedarálni a fél magánszektort, satöbbi. Benne van az alkotmányban, hogy nem szabad megyéket lopni? Nincs. Akkor? Nem új alkotmány kell, hanem normális kormány.

Köztársaságot?

Most nem mindegy, hogy hívjuk, könyörgöm? És különben is, az előbb tetszettek elutasítani az elmúlt huszonöt évet, és akkor most hozzuk vissza? És: nem foglalt már ez a szlogen? Gyurcsányt tetszettek már hallani beszélni…?

Az „új rendszerváltás”, az „új alkotmány”, a „köztársaság” bálványok. Babonás hittel ragaszkodunk ahhoz a tévképzethez, hogyha ezeket valahogy megjavítjuk, akkor megjavulunk mind, megjavul az ország. Pedig pont fordítva van: ha megjavítjuk magunkat, megjavítjuk az országokat, akkor ezek megjavulnak maguktól szépen.

Ezek az emberek, akik kimentek a hidegben, esőben az Andrássyra nem nagyon akarnak mást, mint hogy hagyják őket békén, ne pofázzanak bele az életükbe, ne semmizzék ki őket a vagyonukból, ne hazudjanak nekik, ne lopják ki a szemüket. Idegesíti őket ötvenes évekből szalajtott propaganda, nem akarnak megbarátkozni félütődött félönkényuralmi rendszerek ostobaságaival és így tovább. Kiszámítható, tisztességes életet akarnak, fejlődést, biztonságot. Jó kormányzást.

Most rettenetesen dühösek és kiábrándultak. Annyira dühösek, hogy még ezeket a zagyvaságokat és üres szlogeneket is hajlandók végighallgatni a hidegben, hogy bemutathassák a gúnyos transzparenseiket, és aztán egy kicsit orbántakaroggyozhassanak.

opera6

És a tanulság:

Miközben Orbánnal és rendszerével szemben nagyobb az elégetlenség, mint 2012 óta bármikor, az új ellenzéknek nevezett csoport láthatóan nem tud mit mondani a dühöseknek. A demonstrációk ereje annak ellenére csökken, hogy a düh, az elégedetlenek tömege nő. A tüntetéseken már a tüntetésekkel szembeni elégedetlenség is érezhető.

Az új ellenzék ideje fogytán, az esélyei – az eddig mutatott teljesítmény alapján – minimálisak.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.