Argentína, a nagyjából egy évszázada folyamatosan összeomló ország elég jól hozzászokott már a politikai drámához, de ami vasárnap történt Buenos Airesben, az a sokat látott helyi közvéleményt is felrázta. Lakásában holtan találták Alberto Nisman ügyészt, akinek alig néhány órával később az argentin parlamentben kellett volna beszámolnia arról, hogy az ország kormánya hogy játszott össze az iráni vezetéssel egy nagyon mocskos ügyben.

A mocskos ügy 1994-re, Argentína történetének legpusztítóbb terrortámadásáig nyúlik vissza. Az év július 18-án egy 275 kiló robbanószert szállító mininbusz gyakorlatilag a levegőbe repítette a Buenos Aires-i Argentin-Izraeli Baráti Társaság (AMIA) székházát. Több százan megsérültek és 85-en meghaltak, majdnem háromszor annyi áldozat volt, mint egy két évvel korábbi, nagyon hasonló robbantásban, amelyet Izrael argentínai nagykövetsége ellen hajtottak végre.

Az 1992-es robbantást az Iszlám Dzsihád Szervezet nevű libanoni, a Hezbollahhoz és azon keresztül Iránhoz köthető siíta muszlim terroristacsoport vállalta magára, az AMIA elleni merényletet azonban senki. Az utóbbi húsz évben azonban minden komolyan vehető szakvélemény az utóbbiért is az irániakat és barátaikat tette felelőssé. Ennek ellenére az 1994-es merénylet elkövetőit soha nem vonták felelősségre Argentínában, az utóbbi két évtizedben folyamatosan zajló kisebb-nagyobb intenzitású nyomozások eredménytelenül zárultak.

2004-ben, a merénylet tíz éves évfordulóján 85 prominens argentin, köztük Jorge Mario Bergoglio érsek, a későbbi Ferenc pápa követelt igazságot a 85 áldozatnak, de ennek sem lett semmi eredménye. Ugyanebben az évben viszont Néstor Kirchner elnök egy nyomozócsoportot hozott létre, amelynek feladata az AMIA-robbantás feltárása lett, és amelynek élére egy régi családi ismerősét az egyébként zsidó származású ügyészt, Alberto Nismant ültette.

A 200 000 főnél is népesebb argentin zsidó közösség a világ hatodik legnagyobbja, amelynek túlnyomó többsége Buenos Airesben él, viszonylag könnyű célpontja volt a muszlim terroristáknak. Távol Izraeltől és a fokozottan védett nyugat-európai és észak-amerikai zsidó intézményektől jóval egyszerűbb volt két pusztító robbantást megszervezni és végrehajtani. Argentínában ráadásul népes arab diaszpóra is él, akik közt könnyen elvegyülhettek és akár segítőket is találhattak a Közel-Keletről érkező terroristák.

Az 1979-es iszlám forradalom után kiépülő iráni titkosszolgálat a kilencvenes évek elejére tudott annyira megerősödni, hogy ilyen kaliberű merényleteket is végre tudjon hajtani a világ távoli pontjain. Ez az izraeli titkosszolgálatokat is felkészületlenül érte, amelyek Latin-Amerikában bújkáló öreg nácik levadászásán kívül nem voltak igazán aktívak a kontinensen. Az irániak viszont Argentínát egyfajta előretolt helyőrségként használva Guyanától Nicaraguáig behálózták a nyugati féltekét.

A vizsgálattal megbízott Nisman azt hitte, hogy az argentin kormány végre tényleg szeretné lezárni az ügyet, és megbüntetni 85 állampolgárának gyilkosát. 2006-ban az ő munkájának is volt köszönhető, hogy az Interpol az argentin kormány kérésére megnevezett hat embert, akiket a merénylet kitervelésével és kivitelezésével vádolt. Volt köztük Hezbollah-vezér és Irán Buenos Aires-i nagykövetségének egykori munkatársa is.

2007-ben azonban Néstor Kirchnert felesége követte az elnöki székben. Cristina Fernández de Kirchner harcosan demagóg “antiimperializmusa” pedig az egyre rosszabb helyzetben lévő argentin gazdasági helyzettel párosulva azt eredményezte, hogy az ország kormányának nem állt érdekében potenciális szövetségesekkel, pláne olajban úszó potenciális szövetségesekkel összevesznie.

2013 januárjában az argentin kormány megállapodott Iránnal arról, hogy közös bizottságot hoznak létre az AMIA-merénylet feltárására. Ezen Izrael és mindenféle nemzetközi zsidó szervezetek annyira felháborodtak, hogy egyikük szerint,

ez nagyjából olyan, mintha valaki a náci Németországot kérte volna fel a Kristályéjszaka történéseinek feltárására.

Ekkortól kezdve már Nisman számára is nyilvánvalónak kellett lennie, hogy munkája komoly érdekeket sért hazájában és Argentínán kívül is. Rendszeresen kapott fenyegetéseket, amelyek eredményeként egy tízfős rendőri különítmény őrizte a biztonságát. 2015 január 14-én végül előállt 300 oldalas jelentésével, amely sokkal messzebb ment a korábban ismert tényeknél, és azt állította, hogy az argentin kormány szándékosan igyekszik megakadályozni Irán felelősségre vonását.

Nisman jelentése szerint Cristina Kirchner külügyminisztere, Héctor Timerman egy országok közötti gazdasági szerződés aláírásáért cserébe azt ígérte az iráni vezetésnek, hogy visszavonatják az Interpol által évekkel korábban kiadott körözéseket. A szerződés maga pedig argentin gabonáért cserébe iráni olajat juttatna a dél-amerikai országba.

Nismannak január 19-én hétfőn az argentin parlament szakbizottságának zárt ülésén kellett volna előállnia bizonyítékaival, amelyek közt állítólag lehallgatott telefonbeszélgetések is voltak. 18-án, vasárnap azonban az ügyész őrzésével megbízott rendőrök hiába keresték Nismant telefonon, az nem válaszolt hívásaikra. Ezek után kimentek Buenos Aires-i lakására, feltörték a bejárati ajtót, és megtalálták az 51 éves férfi holttestét, halántékán egyetlen golyó nyomával, mellette a gyilkos lövést leadó fegyverrel.

Az egyébként is hisztérikus argentin politikai közvéleményt Nisman halála az őrület szélére kergette. Az első vizsgálatok öngyilkosságot valószínűsítettek, és az argentin kormány és maga Cristina Kirchner is igyekeznek ezt kommunikálni, de érthető módon erről nem tudtak mindenkit meggyőzni. A kormánnyal szemben rendkívül kritikus, cserébe mindenféle szemét médiatörvényekkel megzabolázni próbált napilap, a Clarín nyolc pontban szedte össze Nisman halála körüli furcsaságokat:

1. A lakásban készült képek alapján Nisman szétpakolt papírjai azt sugallják, hogy épp dolgozott, nem azt, hogy lezárt valamit.
2. Az elsőként érkező mentőket az épület biztonsági emberei nem engedték be a lakásba.
3. Kirchner nemzetbiztonsági minisztere szinte azonnal a helyszínen termett.
4. A lakásban megtaláltak egy bevásárlólistát, amit Nisman hétfőre írt.
5. Nismannak volt két saját fegyvere, de egy harmadik ölte meg, amit állítólag szombaton kért kölcsön egy kollégájától.
6. Hiába vigyázott Nismanra elvileg tíz rendőr, ezek közül egy sem a lakása előtt posztolt, legfeljebb a lakóház bejáratánál, pedig nyilvánvaló volt, hogy egy nappal a parlamenti meghallgatás előtt bármi megtörténhet.
7. Rokonok, pszichológusok szerint Nisman nem volt öngyilkos típus.
8. Nisman kezén nem találtak lőpornyomot, bár az is igaz, hogy a gyilkos fegyvertípus nem is feltétlenül hagy olyat.

Mindennek tetejébe pedig a legújabb hírek szerint az ügyész lakásának egyik személyzeti bejárata be sem volt zárva.

Megölték? Öngyilkos lett? Valaki öngyilkosságra kényszerítette? Akármit is mondanak majd az argentin hatóságok, Buenos Aires egyik fele nem fogja azt elhinni.

2015 októberében az országban elnökválasztást tartanak. Ezen elvileg nem indulhat Cristina Kirchner, mivel az alkotmány két ciklusnál többet nem enged, de sok támogatója már nyilvánosan is arra kérte, hogy teremtse meg harmadik győzelmének jogi feltételeit. Akár ő, akár valamelyik kiszemeltje indul, nem érdeke, hogy a következő hónapok Nisman haláláról szóljanak.

Ez azonban elkerülhetetlennek tűnik. Az ügyész jelentésében nemcsak Kirchnert és Timermant, hanem az elnöknő körüli, CÖF-jellegű militáns civilszervezetek vezetőit is említette, mint az iráni érdekek argentin képviselőit. Ezek a saját békemeneteiken, összhangban a nemzetközi szélsőbaloldali trendekkel rendszeresen Hezbollah-zászlók alatt vonulva kiabálnak Izrael-ellenes jelszavakat.

Az argentin belpolitika, a közel-keleti helyzet, a titkosszolgálatok határokon átnyúló sötét ügyei, a globális terrorizmus, Latin-Amerika gazdasági sérülékenysége Nisman ügyész halálával úgy gabalyodtak egymásba, hogy azt gyakorlatilag lehetetlen lesz szétszálazni.