Majdnem 60 milliárdot bukott a költségvetés a cigin két év alatt

gazdaság
2015 január 28., 12:27
comments 169

Egy remek hír a magyarok egészségért aggódóknak, és egy szomorú azoknak, akik a magyar gazdaságért aggódnak.

Soha nem szívtak olyan kevés legális cigarettát Magyarországon, mint tavaly. 2014-ben hétmilliárd szál cigit füstöltek el. A megelőző években 10 milliárdot. Mármint legálisan. Ebben az adatban ugyanis nincs benne az illegálisan forgalmazott dohányáru.

Emiatt egyébként radikálisan csökkent az állam bevétele a cigaretta jövedéki adójából is.

Év Bevétel
(milliárd forint)
2010 262,2
2011 287,2
2012 344,7
2013 311,6
2014 287,9

Az annyi mint - 56,8 milliárd két év alatt.

Ez az adat a gazdasági minisztérium válaszából derül ki, amit Dememet Márta MSZP-s képviselő kérdésére adott. Az NGM szerint ez mégsem probléma, mert "a kormány eredeti célja kifejezetten arról szólt, hogy a dohányzást visszaszorítsa Magyarországon. A nemdohányzók védelmében hozott intézkedéseknek köszönhetően több mint 200.000 ember hagyta abba a dohányzást, amelyet a cigarettafogyasztással kapcsolatos statisztikák és a WHO elismerése is igazol."

Bár a trafikok újraosztásának és a dohánykereskedelem központosításának mintha egyéb célja is lett volna, de ez sem elhanyagolható szempont. Viszont az NGM egy szót sem szól az illegális dohánykereskedelem felfutásáról, ami a fogyasztást nem csökkenti, viszont az adóbevételeket igen.

A  GfK Hungária tavaly októberben publikálta a feketepiacot vizsgáló jelentését. Eszerint a cigaretta magyarországi feketepiacának aránya már meghaladja a 12 százalékot, a legszembetűnőbb változás a külföldön legálisan gyártott, de kifejezetten csempészek által forgalmazott cigaretták hazai jelenlétének növekedése. A piackutató már 11. éve vizsgálja az illegális cigarettakereskedelmet, az EU-ban is bevett módszerük pedig az, hogy a negyven legnagyobb hazai település utcáin, illetve a közterületi szeméttárolókban megtalálható üres cigarettadobozokat begyűjtik, mert ott a zárjegyes és zárjegy nélküli cigis dobozokat is össze tudják számolni. 

Azt írták, hogy az illegális cigarettaforgalom a korábbi évek csökkenő tendenciája után 2013-tól kezdett el ismét növekedni Magyarországon. 2012-ben még 5,8 százalék volt, 2013 végére a trafikpályázatok után 11,8 százalékra ugrott. A GFK szerint nemcsak az illegális cigarettapiac szorította vissza a legálisan gyártott szálas cigiket, hanem a töltődohány felfutása is.

A NAV októberben azt közölte, hogy 2014-ben naponta majdnem 350 ezer szál illegális piacra szánt cigarettát foglaltak le.

Persze az is vigasz, hogy sok egyéb illegális tevékenységgel együtt a cigarettacsempészetet is beleszámítják már a magyar GDP-be.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.