Coloradónak annyira sok bevétele származik a marihuánából, hogy már visszatérítés járna az állampolgároknak

életmód
2015 február 03., 14:07
comments 258

Az államban akkora gazdasági siker lett a rekreációs legalizáció, hogy az állam lassan köteles lenne visszafizetni belőle a polgároknak. Ugyanis miközben a bűncselekmények száma csökkent és virágzik a turizmus, annyira sok adót szedtek be fűeladás után, hogy a törvények értelmében már visszatérítés járna a befizetőknek.

Az állam alkotmánya ugyanis meghatároz minden adónem esetében egy sapkát plafont, ami fölötti bevétel esetén visszatérítés jár. Az 50 millió dolláros bevétel pedig, ami a marihuánaeladásokból származott, már meghaladta ezt a limitet.

Legálisan kapható füves süti (IVAN COURONNE / AFP)

Mindebből amúgy nem következik, hogy a coloradóiak bármit fognak látni a pénzből, nem csak a demokrata de még a republikánus (!) képviselői is az államnak egyetértettek abban, hogy nem kell a pénzt visszaadni az adófizetőknek.

Ezért arra fogják kérni a polgárokat, hogy adjanak felhatalmazást arra, hogy a felhalmozott összeget kábítószer-fogyasztással összefüggő oktatási programokra és rendőrségi programokra költsék. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.