Mészáros Lőrinc orosz szalonnacége a quaestoros Tarsoly moszkvai vízközpontjának címére van bejegyezve

POLITIKA
2015 március 11., 09:14
comments 243

Kiss Szilárd Miklós korábbi moszkvai agrárattasé és keleti nyitásért felelős kormánybiztos, akit azóta letartóztattak az Orgovány és Vidéke takarékszövetkezet körüli csalásgyanús ügyek miatt, közös szalonnakereskedő céggel rendelkezett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, írja az Index. (Kisst azért tartóztatták le az év elején, mert Winexport nevű cégének 700 milliós adósságát akarta eltüntetni az Orgovány és Vidéke vezetőjének lefizetésén kereszül.)

Az egyébként a Quaestorral a gyanú szerint 150 milliárd forintot eltüntető Tarsoly Csabával is üzletelő Kiss alapított 2012-ben egy "Magyar" (МАДЬЯР) nevű kft-t is Oroszországban, közösen Mészáros Lőrinccel. Később tulajdonos lett egy orosz nő is a cégben, akit Karina Alexandrovna Ljugyisjevának hívnak. A cég profilja a szalonnakereskedelem lett volna, állította Mészáros az Indexnek.

Mészáros eddigi vagyonbevallásaiban egy szót nem szólt erről a cégről.

Hogy még viccesebb legyen, Mészáros az Indexnek előbb letagadta, hogy tudna erről a cégről, majd azt mondta, nem tudja, hogy Kiss is benne lett volna, aztán pedig azt, hogy később eladta a céget, ám az orosz cégnyilvántartás ennek is ellentmond. A friss adatok szerint Mészáros máig tulajdonos a cégben, Ljugyisjeva csak később, tavaly július óta tulajdonos.

A cég ugyanarra a címre van bejegyezve, mint a hatalmas csalás gyanújába keveredett Tarsoly Csaba Quaestorja által üzemeltetett moszkvai vízumközpont.

(Index.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.