T-I-Z-E-N-K-I-L-E-N-C (19)

kérdésből álló népszavazással igyekeznek épp megbuktatni Orbán Viktor rendszerét azok, akik magukat aktuálisan potens ellenzéknek gondolják.

Szem- és fültanúként, papír és Google nélkül kettőt tudok felidézni a 19-ből:

1. a kötelező kamarai tagság;
2. és Orbán Viktor várba költözésének

nyilván rengeteg embert mozgató problémáját. A maradékot ki tudnám puskázni a jegyzeteimből, de minek, ha maguk a szervezők se voltak képesek mindet felsorolni. Ha jól számoltam, 15-ig jutottak, de a számolást nehezítette, hogy a kérdések nagy része többszörösen összetett mondat, így könnyen előfordulhat, hogy némelyiket többször is számoltam, vagy fordítva.

Három hónapja a netadó elleni sikeres és valóban tömeges megmozduláson még arról beszéltek az ellenzéki stratégák (vagy azok, akik magukat aktuálisan annak gondolták), hogy

single issue

megmozdulásokkal lehet itten megmozdítani az embereket, és végsősoron kormánybuktató erővé szervezni az elégedetlenek formátlan tömegét. Single issue. Ez lett belőle.

T-I-Z-E-N-K-I-L-E-N-C (19),

tizenki-kibaszott-lenc kérdés. Tizenkilenc kérdés, amit külön-külön szét kell majd jogászkodni, aminek külön-külön más a célközönsége, a többségét a többség nem is érti, nem is érinti, le is szarja. Kár is erről többet beszélni, elég, ha ideidézem kedvencemet:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozat elfogadásával kötelezze a Kormányt arra, hogy az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 86. cikke alapján felállítható Európai Ügyészség létrehozását az Európai Bizottság erre vonatkozó előterjesztése esetében az Európai Unió Tanácsa, illetve az Európai Tanács eljárása során támogassa?”

A papagájom dögöljön meg, ha ezekből a kérdésekből akár egy is eljut a tényleges népszavazásig. És ha eljutna, az lenne az igazi buli: minden idők legalacsonyabb népszavazási részvételét hozná.

Ezt bírták kisütni egy-két hónap alatt. Már az év eleji nyitótüntetésen látszott, hogy a netadóterv miatt föléledt kvázi-ellenzéki kvázi-mozgalom kifulladt az elégedetlenkedőket megszervezni képes, érthető programot adó vagy akár csak egy hatásos szónokot kiállítani képes erő híján. A Milla 2010 és 13 közötti mozgolódásait is számolva ez a mostani volt a „civil ellenzéki mozgalom” fölélesztésére tett harmadik kísérlet. Sikertelen kísérlet. Még ott sem tudták folytatni, ahol januárban enerváltan, kissé hitehagyottan, ötlettelenül abbahagyták.

Az ünnepi hétvége emblematikus ellenzéki megmozdulására jóindulatú becsléssel ötezer embert sikerült utcára vinni. Pedig, és ez az egész esemény tán legnagyobb pozitívuma, egész jó idő volt.

Ennyien még akár magyar bajnoki labdarúgó-mérkőzésre is kimennek néha.

Őszintén csodálom ezeket az embereket, akik képesek egy napsütötte hétvégéjüket arra áldozni, hogy érdektelen és néha követhetetlen beszédeket hallgassanak az oktatási rendszerről és a nők elleni erőszakról. Amik külön-külön nagyon is fontos témák:

pláne most, hogy a kormánytöbbség még a családon belüli erőszak elleni fellépésről szóló isztambuli szerződést is képes volt leszavazni.

Lehet, sőt, kell is röhögni Habony Árpádon. De a magyar baloldalnak (vagy bármilyen oldalnak) az elmúlt öt év kevés volt, hogy kitermelje a maga Habonyát, aki képes lenne legalább egy olyan jelszót, gondolatot kitalálni, amivel azonosulhatna az Orbánból, legalábbis a közvélemény-kutatások szerint egyre inkább kiábránduló tömeg.

Egyébként a népszavazás nagyon jól használható, hatékony politikai eszköz tudhat lenni. Ezt bebizonyította már Gyurcsány Ferenc a 2004-es állampolgársági népszavazással, amivel megmutatta híveinek, hogy le tudja győzni Orbánt (az más kérdés, hogy nem gondolta végig, mekkora kárt okoz önmagán kívül mindenkinek, milyen mélyen tipor a határon túli magyarok lelkébe), aztán bizonyította Orbán is a vizitdíjas népszavazással, amikor a kétharmados győzelem főpróbáját tartotta. Tehát a népszavazás életképes eszköz. De szervezett erő kell mögé, és egy érthető, erős kérdés. Egy nyerhető ügy. Egy.

Nem T-I-Z-E-N-K-I-L-E-N-C (19)!!!44!!