Bizonyára sokszor láttak már a Parlamentben száguldó riporterek elől menekülő száguldó politikusokat, mindenki ismeri az áltelefonálós mester trükköt, sokan látták már Havasi Bertalant akcióban, ahogy a saját testével védi politikusait a kihegyezett mikrofonoktól. De amit ma Kulcsár Gergely jobbikos csula császár bajtársi segítséggel bemutatott, azt nevezem én hungarista gógyinak.

Kulcsár Gergely eddig azzal írta be magát a magyar történelembe, hogy beleköpött az egyik cipőbe a Duna-parti holokauszt-emlékműnél. Majd erről az elképesztően vagány hőstettéről barátait egy infantilis levélben értesítette:

„Mindenkinek ajánlom, hogy ha szomorú vagy fáradt, látogasson el ide, meg jön a kedve folytatni a munkát, amit őseink sajnos nem fejeztek be!”

Elhatároztuk, megkérdezzük az esetről személyesen is a képviselőt. Írtunk neki egy szabályos interjúkérelmet, amire azt válaszolta, hogy elfoglalt, ezért nem ér rá. Később azonban a karzatról láttuk, hogy elhagyja az üléstermet, és sikerült szakítania időt, hogy Volner János képviselőtársával eszmét cseréljenek a folyosón.

Odamentünk hozzá, hogy személyesen kérjünk interjút. Kulcsár Gergely ekkor, mint egy első bálozós keretlegény elpirult, lesütötte a szemét, és kétségbeesett szemekkel Volner képviselőre tekintett, aki talpraesetten jelezte, hogy Kulcsár képviselő most nem tud nyilatkozni, mert vele beszélget. Kulcsár Gergely helyeslően bólogatott és azt mondta, hogy

 - Khmm, igen.
- De ha befejezték, akkor pár kérdésünkre válaszolna?
- Igen, majd utána.

Megköszöntük a lehetőséget és jeleztük, hogy pár méterrel arrébb kivárjuk a sorunkat. És ekkor agyalásba kezdhetett a két államférfi, mert ami utána jött, olyat még nem láttunk képviselőktől. Egyszer csak Kulcsár Gergely fordult egyet, és váratlanul erős menetbe kezdett a biztonságot jelentő ülésterem irányába, elénk pedig készségesen odalépett Volner János:

 Igen, itt vagyok, uraim, miben segíthetek? Mi a kérdés?

Első megdöbbenésünkben még elkezdtük magyarázni, hogy ahogy írásban és szóban is jeleztük, nem vele szeretnénk interjút készíteni. Volner kiváló színészi képességekről tett tanúbizonyságot, és magasba csúszó szemöldökkel csodálkozott rá, hogy így félreértettük egymást mind a négyen.

Észbe kaptunk és a surranó Kulcsár nyomába eredtünk, aki menekült, mint egy bliccelő utas a BKV ellenőrök elől. Hiába emlékeztettük, hogy pár perce ígérte meg, hogy nyilatkozik nekünk. A képviselő, némán, vöröslő fejjel, mereven maga elé bámulva besurrant a patkóba. Mi pedig pislogtunk, mint zsidóhal a szatyorban. A teremőrök arcukra fagyott mosollyal figyelték a tökéletes taktikai visszavonulást. Kovács Béla óta jobbikost még így nem láttunk sunnyogni.

Na, de mi ebben a hír? Semmi. Talán csak annyi, hogy a jobbikosok általában korrektül oda szoktak állni a sajtó elé bármilyen hülyeségről is legyen szó. Kulcsár Gergely is választhatott volna számtalan kevésbé takony megoldást. Például:

1. Elnézést uraim, de nem szeretnék nyilatkozni.
2. Szevasztok srácok, mi a helyzet? Ja a csula! :) Jobban be voltam állva, mint Szanyi Tibor egy átlagos vidám vasárnapon. Már bocsánatot kértem. Szorri vagyok.
3. Igen, értem a kérdést. Az történt, hogy pont megemlékeztem az ártatlan áldozatokról, mikor sóhajtottam egy hatalmasat, és véletlenül benyeltem egy egész muslincafelhőt. Fatális véletlen volt az egész.
4. Igen. Köszönöm a kérdést. Vona Gábor kérésére vittem virágot az emlékműhöz. Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük. Köszönöm az interjút.
5. Őszintén megmondom, én akkora náci vagyok, mint az Országház. Engem mindig felvidít, mikor látom ezt az nyomorék emlékművet, mert arra gondolok, hogy mennyi metéltfarkú biboldót lőttek itt a jeges Dunába. A zsidónyaló Salkaházi Sáráról nem is beszélve. XD LOL