• Március 31-én lejár a határidő: keretmegállapodásban kell rendezni az iráni atomprogram ügyét.
• Irán szeretné, ha hatályon kívül helyeznék az ellene hozott szankciókat, Obama elnök valami nagy eredménnyel szeretné befejezni második ciklusát.
• Izrael és Szaúd-Arábia viszont iszonyatosan félnek az iráni atomfegyvertől, így ha őket nem nyugtatja majd meg a mai megállapodás, az katasztrófához is vezethet.

Az iráni atomprogram egyáltalán nem új dolog, a perzsa ország még az 50-es évek végén indított kísérleti nukleáris projektet az Amerika- és Nyugatbarát Reza Pahlavi sah uralma alatt. A sah végig azt mondta, hogy az iráni atomprogram békés célú, végrehajtását pedig végig a transzparencia uralja majd. A szükséges felszerelést is az Egyesült Államoktól vásárolták, amerikai, nyugat-német és francia szakértők segítették a munkát, és még az olyan, a korban divatos nyugati elvekre is figyeltek, mint nemek közötti egyenlőség: női kvótát határoztak meg az iráni atomtudósok között.

A program a 70-es évekre jutott el az atomerőmű-építések megkezdéséig, amerikai, francia és német cégek kezdtek reaktorokat építeni Iránban. A sah továbbra is az USA fontos szövetségesének számított, az atomprogram békés céljait pedig hivatalosan egy nyugati hatalom sem kérdőjelezte meg, de a CIA titkos jelentéseiben az állt, hogy a sah nagy valószínűséggel 10 éven belül katonai atomprogramot indít, ha a térségbeli más államok (elsősorban India) hasonló programjaitól fenyegetve érzi országát.

1979-ben azonban jött az iráni forradalom, és az atomprogram két okból is leállt: a sah rendszerével együttműködő nyugati cégek az Irán élére kerülő vallási szélsőségesekkel már nem közösködtek, ezért sorra mondták fel az atomerőmű-építésekről szóló megállapodásaikat, ráadásul az új Irán elsőszámú vezetője, Khomeini ajatollah az iszlám tanaival összeegyeztethetetlennek tartotta az atomfegyvereket, ezért kategorikusan megtiltotta a program katonai módosítását.

Az atomprogram azonban így-úgy fejlődött a 80-as évek elején, az amerikai és a nyugat-német titkosszolgálatok már azzal riogattak, hogy Iránnak éveken belül atomfegyvere lesz, de az 1980 és 88 között dúló Irak-iráni háború során több fontos nukleáris létesítményt is iraki légicsapások rongáltak meg, így lényegében az egész program leállt.

A Khomeini ajatollah 1989-es halála után hatalomba kerülő új vezetés viszont már nem irtózott az atomfegyverektől, és tudták, hogy az atomenergia vezethet az iráni gazdaság gyors talpra állásához a nyolc éven át pusztító háború után, így felvették a kapcsolatot az orosz kormánnyal és a Roszatommal. A 90-es években indultak újra a kutatások és a nukleáris kísérletek, de működő atomerőmű vagy hatásos atombomba felé még csak nem is léphetett az iráni rezsim.

Ennek oka az volt, hogy a nagy területű, népes és erős gazdaságú Irán regionális hatalmi vágyait teljes egészében semlegesítette a Szaddám Husszein vezetése alatt szintén erős Irak.

Az Irak-iráni háború ritkán kimondott nyugati stratégiai célja épp az volt, hogy ez a két, hagyományosan egymás ellenségének számító, de Nyugaton nem túl szalonképes állam lehetőleg minél többet pusztítson egymáson, és a térség hatalmi egyensúlyának a háború vége után is jót tett, hogy Irak és Irán főleg egymással volt elfoglalva.

Vetélytárs nélkül

Ez a helyzet azonban gyökeresen megváltozott, miután az Amerikai Egyesült Államok hadserege 2003-ban megdöntötte Irakban Szaddám Husszein uralmát, a vallásilag és etnikailag is megosztott állam pedig erős központi hatalom nélküli káoszba zuhant. Irán pedig vetélytársának pusztulása után össze tudta szedni magát.

Az iráni gazdaság is talpra állt, hiszen az ország még most, a nemzetközi szankciók ellenére sincsen különösebben rossz helyzetben. Teherán 2003 után egyre jobban felbátorodott, és egyre nyíltabban finanszírozta az olyan, térségbeli terrorista szövetségeseit is, mint a Hezbollah. Ezzel párhuzamosan a nukleáris fejlesztések is felgyorsultak, 2011-ben megkezdte működését a buseri atomerőmű. Ezt még a 70-es években kezdték építeni nyugat-német cégek, majd egy 1995-ös megállapodás után indult újra a munka.

Irán ellenfeleire nemcsak az atomerőmű, de a sorra beinduló dúsító centrifugák is a frászt hozták, és bár Irán végig ragaszkodott ahhoz, hogy programja békés célokat szolgál, gyakorlatilag mindenki tudta, hogy ez nem igaz. Idegen titkosszolgálatok sorra hordták nyugatra a bizonyítékokat a megfigyelők elől rejtegetett, földalatti erődökben lévő atomcentrifugáiról. A legnagyobb felháborodást a fordói bunker leleplezése okozta: Fordóban több száz centrifuga forog, a hatalmas földalatti, különlegesen erődített bunker létezéséről azonban Irán – az általa is aláírt nemzetközi egyezményeket felrúgva – senkinek nem szólt.

Kitárgyalni az atomból az ajatollahékat

2009-es elnöki beiktatásakor nagyjából ezt a pattanásig feszült helyzetet örökölte George Bushtól Barack Obama. Az elnök már kampánya során megígérte, hogy igyekszik majd máshogy intézni a dolgokat, mint republikánus elődje, ezért Irán esetében is éveken át ellenállt annak az izraeli igénynek, hogy az Egyesült Államok a zsidó államot támogatva egy megelőző csapással lenullázza Irán nukleáris létesítményeit. Obama inkább a tárgyalásos megoldást szorgalmazta.

2009 után még a bizalomépítésre is több év ment el, ugyanis az irániak eleinte egyáltalán nem akartak tárgyalni, mostanra azonban

John Kerry külügyminiszter vezetésével talán a remélthez közeli eredményhez érkeztek az egyeztetések.

Március 31-én kedden jár le az iráni atomprogramot szabályozó keretmegállapodás megkötésére szabott határidő, ha születik ilyen dokumentum, azt kedden fogja aláírni Irán, az Egyesült Államok és a közel-keleti rendezésben érdekelt más államok (Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és az EU) képviselői.

Hogy pontosan mi is lesz ebben a megállapodásban, arról egyelőre semmi biztosat nem tudni, de az tuti, hogy a térségben jelentős hírszerzést üzemeltető, és Irántól okkal tartó Izrael vezetői nagyon félnek tőle. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök még az amerikai Kongresszusba is elment, hogy ott egy botrányos beszédben ostorozza Obamát az engedékenységéért. Netanjahu szerint tehát a megállapodás akkora veszélyt jelent Izraelre, hogy annak megakadályozása érdekében még Jeruzsálem legfontosabb szövetségese, az USA vezetőjének jóindulatát is megéri kockáztatni.

Ami fontos

Hogy mégis mire kell figyelni az atomprogrammal kapcsolatos megállapodásban, azt az Atlantic elég jól összeszedte ebben a cikkben.

1. Mit szólnak az arabok?

Az iráni atomfegyver rémképétől nem csak Izrael lesz libabőrös, hanem a térség arab országai is. Irán, a világ legjelentősebb síita, perzsa hatalma évek óta vetélkedik az iszlám világ vezető szerepéért a szunnita arab hatalmakkal, elsősorban Szaúd-Arábiával és Egyiptommal. Ha ez a két államot meg az Egyesült Arab Emírségeket nem nyugtatja meg a keddi megállapodás, akkor lépni fognak.

Vasárnap az Arab Liga kongresszusán ezek az államok közös arab hadsereg felállításáról egyeztek meg, ez is nem titkoltan részben Irán ellen irányul. De ha Szaúd-Arábia, úgy érzi, hogy Iránnak éveken belül olyan atomfegyvere lehet, amit egész nyugodtan Rijádra szegezhet, minden bizonnyal maga is katonai atomprogramot indít. A Közel-Kelet pedig olyan vidék, ahol a katasztrófához vezethet, ha sokaknál van olyan fegyver, amivel el tudják hozni a világ végét.

A térségben ugye jelenleg csak Izraelnek van atomfegyvere, ezért az is fontos lenne, hogy a megállapodás Izrael vezetőit is meggyőzze arról, hogy a zsidó állam biztonságban van. Izraelt azonban még mindig könnyebben befolyásolhatja az Egyesült Államok, mint az arab országokat, ráadásul azt Jeruzsálemben is nagyon jól tudják, hogy Izrael egyedül iszonyatosan kevés egy Irán elleni háborúhoz.

2. Mi lesz a fordói bunkerrel?

A fordói bunkerről már fentebb szó volt. Nemzetközi elemzők szerint ezt a létesítményt már csak szimbolikus szerepe miatt is le kell zárni, fel kell tölteni betonnal, fel kell robbantani, vagy akármilyen módon, de képtelenné kell tenni arra, hogy uránt kezelhessen. Fordó létezését titokban tartotta Irán, gyakorlatilag évekig úgy hazudott partnerei arcába, hogy közben tárgyalóasztalnál is ültek.

Az már önmagában rémisztő, hogy ha Irán egy létesítményt el tudott rejteni a megfigyelők szemei elől, tulajdonképpen bármennyit elrejthet, de ha már a fordói bunker lelepleződött, akkor azt illik is bezárni.

Ráadásul a földalatti centrifugák azért is veszélyesek, mert műholdakkal nehéz észrevenni, ha újraindul bennük a munka, ezért is érthető, hogy Irán partnerei az összes föld alatti létesítményt bezáratnák. Az AP néhány napja úgy értesült, hogy a tervezett megállapodás szerint Fordó még csak be sem zár.

3. Válaszol-e Irán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kérdéseire?

Irán soha nem válaszolta meg az Ügynökség neki szegezett kérdéseit az atomprogram lehetséges katonai dimenziójával kapcsolatban. Erre mindenképp rá kell bírni Teheránt, hiszen csak így tisztázhatja végre, pontosan mire is hajt.

4. Mikor szűnnek meg az Irán elleni szankciók?

A megállapodást nemcsak Nyugaton, Izraelben és az arab országokban kell eladni a közvéleménynek, hanem Iránban is. Az iráni kormány éppen ezért várhatóan kéri majd, hogy az ország elleni gazdasági szankciókat a megállapodás aláírása után hatálytalanítsák. Ezzel azonban érdemes lenni várni addig, amíg Irán teljesíti is a megállapodásban foglaltakat. Ennek két fő oka van. Az egyik az, hogy Irán többször átbaszta már a Nyugatot, ha az atomprogramjáról volt szó, és nem lenne jó, ha megint ez történne. A másik pedig, hogy Iránt valahogyan arra is rá kellene bírni, hogy ne pénzelje a térségbeli terrorszervezeteket meg Bassár al-Aszadot, mert ez nemcsak az EU, az USA és Izrael érdekeit sérti, de több arab országot is zavar. A szankciók gyors megszüntetése felpörgeti majd az iráni gazdaságot, és nem szabad hagyni, hogy a beérkező pénz akár egy része is a Hezbollahnál vagy Damaszkuszban landoljon.

5. A legfontosabb: hány év az atombombáig?

A legfontosabb kérdés persze az, hogy Iránt hány év választja majd el az atombombától. Pontosabban: ha Irán megsérti a megállapodást, akkor mennyi idő telik el aközött, hogy erről tudomást szerez a világ, és hogy Irán működő atombombát épít. Obama szeretné elérni, hogy ez legalább egy év legyen, ezalatt ugyanis a Nyugat megfelelő választ adhat a fenyegetésre, akár háborúval is.

Más országok, akiknek több vesztenivalójuk van (Izrael vagy Szaúd-Arábia) azonban ezt az egyé vet is keveslik és azon értetlenkednek, hogy miért olyan biztos benne az Egyesült Államok, hogy mindenképp észreveszi majd, ha Irán trükközni kezd.