Az Országos Roma Önkormányzat gyanús pénzköltéseit vizsgáló alternatív vizsgálóbizottság képviselői bemutatták, hogy nyúlhatta a pénzt Farkas Flórián.
Mint korábban kiderült, Farkas Flórián elfelejtett beszámolni arról, hogy mire költötte az ORÖ elnöki keretének 290 millióját (ami az egész cigány önkormányzati pénz 10 százaléka).
Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke, Lakatos Oszkár, az ORÖ Lungo Drom-os tagja, illetve Vajda László, a Lungo Drom alelnöke mai sajtótájékoztatójukon bemutatták, hogyan ment a dolog.
Az elnöki keretből több százezres, esetenként tételeket számláztak ki 360 közmunkásnak "benzinköltség" címen, összesen 113 millió forint értékben. Ez persze fiktív dolog volt a vizsgálóbizottság tagjai szerint: csak felhasználták a neveket arra, hogy a költségeket lepapírozzák, a pénz valójában valahova máshova ment.
Szintén több, mint százmillió forintot papíroztak le "posta- és levélköltségtérítésként", szintén közmunkásokkal és önkéntesekkel, szintén 6-800 ezres tételekben. Az érintettek szintén nem tudtak erről, tehát nem hozzájuk ment a pénz.
Az egyik ORÖ-s vezető, Dombóvári Ildikó hivatalvezető belföldi kiküldetés címén kapott 696 ezer forintot 2011. május elején, aztán július közepén további 734 ezer forintot.