Amszterdamot ellepték az elektromos taxik

Villanyautó
2015 április 17., 09:54

Budapesten legjobb tudomásunk szerint 2 (kettő) elektromos taxi üzemel, két Nissan Leaffel kísérletezik egy kis cég. A dolog praktikumát nagy részben az adja, hogy egyelőre ingyenesen lehet használni az összes magyar nyilvános töltőoszlopot, hiszen annyira kevés a villanyautó, hogy még nem éri meg üzembe helyezni a fizetési rendszert. Így aztán az egyik legfontosabb költségtétel, az üzemanyag kiesik, a 2013-as fővárosi taxirendelettel rezsicsökkentett alaposan megemelt kötelező egyentarifával pedig a villanyautók elég magas ára is hamar megtérülhet.

(Mellékvágány, de említsük meg: kb. 50%-kal nőtt az átlagos fővárosi taxi-alapdíj 2013-ban, a kilométerdíj pedig 30-70%-kal lett magasabb a korábbi tarifákhoz képest. Aztán, bár azóta kb. 15%-kal olcsóbb lett a benzin, a díjak nem lettek alacsonyabbak, valamiért csak a pékeket cseszegeti az állam, zárójel bezárva.)

Mindeközben Amszterdamban immár 170 darab elektromos taxi üzemel, Nissan Leafek és e-NV200-asok (utóbbit idén mutatták be a Genfi Autószalonon, mint a világ első hétszemélyes villanyautóját). Az első elektromos flottás amszterdami taxitársaság a fantáziadús nevű Taxi Electric volt. Három villanyautóval indultak, most 22 kocsijuk fut a városban. Minden egyes kocsit körülbelül tízezer eurós állami és helyi önkormányzati támogatással lehetett megvenni, a minimális karbantartás-igény és a benzines, dízel kocsikhoz mérten nagyon alacsony üzemanyag-költség miatt jó üzletnek bizonyult a villanytaxizás.

Erre azóta már mások is rájöttek. A TCA nevű cég rögtön 50 darab Nissan e-NV200-at rendelt 1300 autós flottájába, két hónappal ezelőtt. A Connexxion, Európa legnagyobb taxitársasága száz villanyautót vásárolt, ezzel a beruházással a következő évben 200 ezer liter gázolajat takarítanak meg, 200 köbméter gázolaj füstjétől kímélik meg az amszterdamiakat, 417 tonna szén-dioxiddal kevesebbet engednek a légkörbe. Érdemes ideidézni Bart Schmeink, a cég vezetője szavait, mennyire más világban élnek a holland európaiak, mint a magyar európaiak:

"A fenntarthatóságra törekvés nem csak a mi törekvésünk. Látjuk, hogy a kormányzatnál és a helyi közösségeknél, hogy a város át akar állni fenntartható működésre, és ha mi is aktívan állunk ehhez a célkitűzéshez, több szerződést tudunk kötni, több üzletet tudunk csinálni."

A sűrű nyilvános töltőhálózattal a kocsik a holtidőben tölthetők, a városi fuvarokban nem jellemző, hogy kiesnének a forgalomból lemerülés miatt. Hollandia egyébként az elektromos autó-töltőkkel legsűrűbben megszórt ország a világon, jelenleg is 25 új töltőpontot telepítenek, 2018-ra négyezer töltő lesz az utak mellett. Amszterdam 2025-re tűzte ki a teljesen emisszió-mentes városi közlekedés megvalósítását.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.