Tállai András: Ötezer fős lesz a mezőkövesdi stadion

sport
2015 május 06., 14:07
comments 167

A fideszes Tállai András jelentette be az Facebookján az örömhírt:

ötezer fős lesz a mezőkövesdi stadion.

10930990_760747994042545_6658122004081229444_n

A városban tizenhatezren élnek. Az új stadionhoz a Nemzeti Stadionfejlesztési Program 2014-ben 220 millió, 2015-ben pedig 180 millió forintot adott. Tállai, aki Mezőkövesd Zsóry FC elnöke is, elmondta, hogy

 „egy olyan stadiont szeretnénk építeni, ami országosan is megállja a helyét. Az a célunk, hogy az UEFA előírásoknak is megfeleljen a létesítmény, tehát nemzetközi mérkőzéseket is lehessen rendezni. Lényegében most fog elkészülni a főlelátó, így azok a szurkolók is visszatérhetnek majd ide, akik korábban ezen az oldalon nézték az összecsapásokat. Bízom benne, hogy sokszor lesznek telt házas mérkőzések az 5000 fő befogadására alkalmas stadionban.”

A főlelátó 12 soros lesz, de lesznek VIP szobák is. A munkák májusban kezdődnek meg és négy hónapig tartanak majd. Tállai tudja, hogy

"sok támogatója és kritizálója is van a létesítménynek, de higgyék el, hogy Mezőkövesd ékessége lesz és nagyon büszkék lesznek rá, amikor a gyerekeik és az unokáik fognak majd itt játszani. A létesítmény kívülről is impozáns lesz. Azt gondolom, azoknak is nagyon fog tetszeni, akik elhaladnak mellette és büszkék lesznek arra, hogy Mezőkövesden épült."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.