Minden, ami Friderikusz Sándor és Alekosz között történt

tévé
2015 május 31., 22:11
comments 139

Vasárnap este a TV2-n megint az Összezárva Friderikusszal című műsor ment, amiben a leírás szerint: „Friderikusz Sándor és vendége 24 órát tölt együtt egy lakótérben. A legismertebb magyar sztárok, közéleti személyiségek érkeznek az »Összezárva Friderikusszal« díszletei közé, köztük olyan vendégek, akikről el sem tudnánk képzelni, hogy együtt töltenek akár csak néhány órát is Friderikusz Sándorral.”

Ehhez képest már a hatodik részben akkora sztár jött, amekkora Alekosz. Sokat ígért két ekkora arc találkozása, ehhez képest gyakorlatilag azt láthattuk, hogy Friderikusz egy órán át baszogatta Alekoszt, aki meg csak hümmögött, és jól elszégyellte magát, majd reggel közölte, hogy kiválóan szórakozott. Gyakorlatilag ez volt Alekosz hattyúdala, vagy hát inkább kacsadala. Akit érdekel hosszabban is a világ legunalmasabb ál-24 órája, annak összeírtam mindent.

21:21: Friderikusz elmeséli, miért repült rá Alekoszra: tulajdonképpen azért, mert az érdi portás nem teljesen normális.

21:22: „Vigyázzon, mert elütöm Alekosz!” – köszön Friderikusz Alekosznak, de fogalmam sincs, miről beszél. Alekosz egy „nem drága, de finom” borral érkezik. Úgy tudja, Friderikusz a száraz bort szereti, ezért félédeset hoz.

21:23: A műsor már az elején olyan, mint egy előre megírt reality show, kb. annyira természetes a két szereplő, mint Friderikusz és Alekosz.

alekosz friderikusz 11

21:24: Alekosz hátratett kézzel megtekinti a stúdiót, és csak annyiban különbözik egy miniszterelnöktől, hogy egyelőre nem eszik bele semmibe. Közben elmeséli, hogy Bettyvel, a barátnőjével a negyedik éve járnak.

21:25: Alekosz visszavezette az unokabátyjáig, hogy hogyan kell beállni fotókon, ezért történt minden úgy, ahogy. Elmeséli, hogy direkt tolja ki a hasát, hogy látszódjon a jóllakottsága. Az utolsó XVIII. századi ember!

21:26: Mint kiderül, Betty rendelésre érkezett az életébe: egy 16-21 éves, szőke, 175 cm magas nőt keresett. Leírta egy papírra a paramétereket, és odaadta a Tibor nevű testvérének, hogy hozzon egy ilyen „nem hivatásos" nőt. Taxira is adott pénzt, és hajnali 4-re megjött az áru. Kiderült, hogy Betty Tibor akkori barátnőjének a legjobb barátnője volt, és illett rá a személyleírás.

21:27: „Az ember után a nő a második legostobább faj a földön” – idézi Friderikusz Alekoszt, aki épp ezelőtt mondta, hogy nagy becsben tartja a nőket. „Ezt tartom, én mondtam, vállalom, tartom” – mondja Alekosz, aki ezt egy olyan szituációban mondta, amikor elkeseredett volt a sok elutasítástól.

alekosz friderikusz 10

21:28: A Való Világ előtt agyukra ment az embereknek azzal, hogy mindig precízen, körmondatokban kommunikál. Sokszor meg akarták verni.

21:29: „Maga nem egy ilyen mai fiú, ugye?” – kérdezi Friderikusz, ezzel válaszolva arra is, hogy ő az-e. „Betty engem úgy nevez, hogy papi” – magyarázza Alekosz, akinek a barátnője mutatta meg a külföldi zenéket, de még mindig inkább a magyar zenét hallgatja, például a Ki tudja, holnap látsz-e még? című dalt, amit Friderikusz elkezd dúdolni, majd nagyon spontánnak tűnik, ahogy Alekosz rázendít zongorán.

21:30: 15 másodperccel később folytatják a beszélgetést, Friderikusz megdicséri Alekosz hangját, aki nem hiába ekkora sztár, 18 évig volt lakodalmas zenész volt. De Alekosz szeretett volna sok pénzt keresni, így elment vagyonőrnek. :D

21:31: Kiderül, hogy Alekosz azért nem végezte el a középiskolát, mert agresszív volt, veszélyt jelentett a többiekre, így kirúgták. Erre az apja elvitte olyan tanfolyamokra, amik jóval magasabb színvonalúak voltak annál, mint ami megfelelt volna neki. (Ezt nem én mondom, hanem maga Alekosz.)

alekosz friderikusz 04

21:32: Az, hogy Alekosz elment portásnak, Friderikusz szerint önlebecsülés. Alekosz viszont azt mondja, a kényelmet igényli. „Maga soha nem akart semmit az életről? Csak a kényelmet?” – kérdi Friderikusz. Alekosz viszont nem nagyon volt tisztában az élettel, egyedül érezte magát, de nem volt magányos – bármit is jelentsen ez. „Szeretek egyedül lenni. Nagyon szeretek egyedül lenni” – szuggerál a szegény ember Gyurcsány Ference.

21:33: Alekosz elmondja, hogy havonta egy hétre hazaküldi a barátnőjét. Friderikusz erre azt mondja, hogy Alekosz magának való, mire ez a beszélgetés zajlik le: Alekosz: Kitűnő. Friderikusz: Köszönöm. Alekosz: Kérem.

21:34: Tehát kiszorították, perifériára szorult, és ott akart kialakítani egy érvényes életet – mondja Friderikusz, aki arra kíváncsi, hogy Alekosznak sose volt-e például barátja. „Soha nem gondolta, hogy pszichológusnak áll?” – kérdez vissza Alekosz, de nem ez ma az első, a második vagy az utolsó alkalom, hogy semmi értelmeset nem tud reagálni. Egyébként itt hangzik el Friderikusz szájából az est mondata: „Nem akar könnyíteni magán?” (Mármint hogy levenné-e Alekosz a nyakkendőjét.) „Nem” – mondja Alekosz, aki azt mondja, megtiszteli az italt a nyakkendővel.

21:35: Jön a show: Alekosz ruhákat válogat. Ahogy együtt tapogatnak egy lila műselyeminget, azt sose fogja elfelejteni, aki látta. Egy Rolling Stones-póló az, amivel Alekosz teljesen kilépne a komfortzónából. Közben Demjén Ferenctől a Mindig ugyanúgy szól.

21:36: A póló Alekosz szerint elvonja a figyelmet a pocakról, hiszen a nyelv akkora, hogy bekapja a pocakot.

alekosz friderikusz 03

21:37: Alekosz nem dönti le a pálinkát, szerinte azt kultúrbarbárok teszik, az ilyesmi távol áll tőle.

21:38: „Sokszor érezte hogy méltatlan helyzetbe kerül?” – kapja a következő kérdést Alekosz, aki nem meglepően nagyon gyakran érezte ezt. Ilyenkor mindig hazament, és azt csinált, amit szeret. Például kitakarította a lakást. Nagyon sok energiát és töltést ad egy takarítás. Mint kiderül, kényszerbeteg, hiszen ki kell takarítania azután, ha valaki bemegy a lakásába.

21:39: „Alekosz. Ez normális?” – kérdezi Friderikusz. „Energiafeltöltés” – magyarázza Alekosz, aki ezt orvosnak is mondta már, mire az orvos átirányította egy másikhoz, mert nem értették meg egymást. Friderikusz nem hiszi el. Friderikusz sosem gondolt a rezgésekre, amikről Alekosz hadovál.

21:40: Alekosz minden eső után letakarítja az ablakot, néha közben is. „És nem látja be a folyamat értelmetlenségét, ha esik az eső?” – szól a jogos kérdés. „Nem. Sőt, olyankor az ember alkot, ez egy alkotói tevékenység.”

21:41: „Alekosz, én úgy érzem, hogy itt valami nem stimmel, és akkor finoman fogalmaztam” – mondja Friderikusz, aki Betty felől érdeklődik. Alekosz szerint a barátnője olyan, mint egy szivacs, és már beidomította. „Első osztályú kiképzett nő.” „Ez nagyon megalázó” – mondja Friderikusz. Alekosz elismeri: „Igaza van.”

21:42: Alekosz szerint a világ legkönnyebb dolga Alekosszal együtt élni. A takarítást, az ablakmosást, a mosogató teljesen szárazra törlését, a csaptelep letisztítását kell tudni ehhez, hogy lássa a tükörképét benne – mondja, majd Friderikusszal le is tesztelik ezt a helyi csapon.

alekosz friderikusz 01

21:43: A mosogatót hagyják, mert ahhoz vízkőoldó és törölköző kell. Otthon ilyesmitől nem is tudna aludni, ha nem takarították ki. „Ha a tudat az ember fejében, hogy ha hazamegy, akkor ilyen fogadja, az jobb.”

21:44: Jön a főzés, abból, amit Alekosz rendelt. A S.E.R.T.É.S.B.É.L.S.Z.Í.N. textúrájának megtekintése után azt mondja, hogy szép. Friderikusz leül olvasni, a kiírás szerint 8 óra telt el.

21:45: Majka gyakorló hülyének nevezte egy korábbi adásban Alekoszt. Friderikusz erre megvédte. Alekosz elmondja, hogy csalódás volt neki Majka, nem gondolta volna, hogy így vélekedik róla, hiszen: „A Való Világ-osok egy alomból vannak. Nem ildomos egy alomban lévőknek ilyet mondani.”

21:46: A bejátszásban Majka elmondja, hogy gyűlölt minden percet, amíg Alekosz a tévében volt, Friderikusz pedig elmondja, hogy százszor szimpatikusabb volt Majkánál.

alekosz friderikusz 02

21:47: „Szia, üdvözöllek, engedd meg, hogy elmondjam, hogy nagy tisztelőd vagyok” – mondta először, amikor televízión keresztül(???) találkoztak. Nagyobb belsőségességet tulajdonít annak, ha valaki nagyjából megtapasztalta azt, amit ő – mondja Alekosz, aki egyébként már percek óta egy Ferrari-piros ingben van, alatta továbbra is a Rolling Stones-pólóval.

alekosz friderikusz 12

21:48: Alekosz inkább nem beszél, hanem főz, és jön a reklám.

21:56: Minden nap merő szenvedés, amit Alekosz televíziózás nélkül töltött.

21:57: Nem az volt a baj, hogy összevissza ugrált, és szerződést szegett? – kérdezi Friderikusz (egyébként de). Alekosz szerint nem egészen, hanem hogy az RTL-nél nem volt mire igent vagy nemet mondani.

21:58: Alekosz a sors csapásának élte meg, hogy nem lett ebből igazi karrier? „A sorsot én most nem venném bele. Szerintem megharagudtak rám az RTL-nél. Megengedi, hogy leüljek?” „Hát ebből már vacsora nem lesz” – enged Friderikusz.

alekosz friderikusz 09

21:59: Alekosz elmeséli, hogy a fináléban vállalta el az esküvős műsort, és ez a plusz 30 nap megterhelte. Úgy véli: „Egész egyszerűen az RTL Klub engem hülyének nézett.” Nem hülyének, egy eszköznek – világosítja fel Friderikusz a kereskedelmi televíziós világról.

22:00: „Nem úgy mennek a dolgok, ahogy a nagy könyvben meg van írva” – mondja Friderikusz, aki szerint úgy ment végig Alekosz a purgatóriumon, hogy nem képezték ki erre a világra.

22:01: „Maga lezuhant a futószalagról” – mondja Friderikusz, miközben a Kispál és a Borz Csillag vagy fecske című számának népzenei feldolgozása megy. Elkezdenek enni, Alekosz megnyalja a kést. (Állítólag az állítólagos 10. órában járunk.)

22:02: Alekosz elmeséli egy napját.

11-ig alszik, elmegy a bevásárlóközpontba, majd a kínaiba, lemosatja a kocsit, bemegy Érd központjába, vesz két sajtburgert, leáll egy parkolóba, elfogyasztja, és ott nézi az embereket, hogy hogyan mennek, mit vásárolnak.

Öt után már telefonál a csajával, hat után már személyesen is találkozhatnak.

22:03: „Mennyire lebecsüli magát az ember, aki egész nap tétlenül tölti az időt?” – kérdezi Friderikusz a 36 éves extévésztár munkanélkülitől. „Most mit hallgat?” – basztatja tovább Alekoszt, aki gondolkodik, majd annyit mond: „Fontolóra veszem ezt.”

alekosz friderikusz 13

22:04: Azt mondja, kényelmes ez. Friderikusz szerint Alekosz lusta ember. „De az miért baj, ha valaki kényelmes? Nem feltétlenül jó, de mégsem találom bajnak a kényelmességet” – mondja Alekosz, aki nem tudja, mi felé mozduljon el.

22:05: Friderikusz elmeséli a felnőtt férfinak, hogy dolgoznia kéne, hogy szélesebb látókörben lássa a világot.

22:06: „Hát ez vicc, hogy valaki arra vágyik, hogy egy tévéműsorban majomkodjon, kapjon érte tizenvalahány milliót, és ezzel megoldotta az életét. Ez egy önbecsülési zavar, játéknak jó, de megoldásnak nem” – mondja Friderikusz, és már én kérek elnézést azért, hogy behívták a stúdióba ezt az érdi fickót, hogy mindenki előtt megmondják, hogy nem jó semmire.

22:07: Alekosz szerint viszont megmutatja ezzel az ember (mármint a valóságshow-győzelemmel), hogy „megcsinálja”. Friderikusz kiröhögi, Alekosz meg összevissza matat, és alig mer ránézni.

alekosz friderikusz 14

22:08: Friderikusz tovább magyarázza, hogy nem fog megoldódni Alekosz élete, ha csak vár valamire. Alekosz szerint viszont hát így alakult. Ekkor felcsendül az évtized legnevetségesebb száma, aminek az a refrénje, hogy: „Öreg raszta tanítja, everything's alright.”

22:09: Az ún. 12. órában Alekosz elmondja, hogy éppen maximálisan jól érzi magát az előbbiek ellenére. Szerinte Friderikusz a tapasztalatai alapján beszélhetett, és valószínűleg igaza is van. Erre Friderikusz elmondja, hogy a kevésbé eredeti Majka Alekosszal szemben boldogul, hiszen aktív volt.

22:10: „Nem tudok rá mit mondani, mert én nem tudom, hogy a Majka hogyan érte ezt el. Valószínűleg az ő esetében azok az ajtók, ahol én kopogtattam, megnyíltak előtte” – tippel Alekosz. Némi reményt ad, hogy legalább saját magát érdekli.

22:11: Alekosz nem tudja, neki miért nem jött össze. Friderikusz szerint Majkának többfajta képessége van, Alekosznak egyféle. (De mi lehet az? A főzés?) Alekosz itt döbben rá, hogy három műsorral kimerítette a karakterét, ami nem tudott megújulni.

22:12: Még egyszer: Alekosz rájött, hogy – rajtam kívül – nem érdekel senkit! De örül, hogy Friderikusz adott jó választ a kérdéseire. „Végre a megfelelő emberrel tudom ezt megbeszélni.”

alekosz friderikusz 17

22:13: Alekosz azt ígéri, nem kopogtat tovább az ajtókon, ha megállapította a kristálytiszta tényt. Sőt, legszívesebben most rávágná, de mégis ad még egy lehetőséget, hogy átgondolja reggelig. Jön a 17. óra.

22:14: „De majd ne nézze, hogy hol alszom” – mondja Friderikusz, és hát én is ezt mondanám Alekosznak. „Miért?” – kérdezi Alekosz, már atlétában. „Hát a mosogatás az már elmarad, úgy hagyjuk a tányérokat” – mondja Alekosz, a rendmániás.

alekosz friderikusz 18

22:15: „Hajjaj, és akkor mi lesz a rezgéssel?” – kérdezi Friderikusz. Alekosz erre megint vetít valamit, hogy valószínűleg csak otthonra igaz az elmélete. Elképesztő, hatévesen voltam ilyen következetes. Egyébként Alekosz a Columbóra vagy a Szomszédokra szokott elaludni, az utóbbiból legalább három részt megnéz, mire elalszik, de az ötödikre elalszik. „Lényegében velük alszom.”

22:16: „A Friderikusz Show nem volt a kedvence, ami a Szomszédok után jött?” – kérdezi Friderikusz, aki szerintem berúgott, mert már csak úgy röhög a párnájába.

22:17: 10:36, a 23. óra. Friderikusz úgy néz ki, mint aki most húzott le két gólyatábort.

alekosz friderikusz 19

22:18: Alekosz nem aludt jól, sok volt „a stressz, a gondolat”. És reggel általában mit néz? A Szomszédokat. De vajon miért? Mert az visszamegy a 80-as és a 90-es évekbe, rendszeresen vannak képek a boltból, ahol dolgozik a Lenke néni. Így foglalja össze:

„Húspult, felvágottak, fejlődés, lakótelep... Valahogy étvágygerjesztőleg hat rám.”

22:19: Friderikusz elmegy fürödni. Jön a kávé, a reggeli, Alekosz megint ingben és nyakkendőben.

22:20: „Most vagyok 82, és szerintem nekem 90 lenne a jó” – mondja Alekosz, aki hízna, de nehezen tud. Izmosodni nem szeretne, nem akarna Brad Pitt lenni, mert az lehet, hogy nem érzi jól magát.

22:21: „Az ember legyen megelégedve önmagával. Főleg a férfiak” – mondja Alekosz, aki szerint túl unalmas lenne kockahassal, hiszen mindenkinek az van. Milyen ember Alekosz? „Nagyon egyszerű, de mégis végtelenül bonyolult. Egy titka van: mutassák meg az irányt, és utána hagyják boldogulni, és ne zavarják.”

22:22: Amikor elmentünk aludni, azt mondta, tűnődni fog. Mire jutott? Alekosz arra jut, hogy Friderikusz szerint el kell mennie iskolába, és le kell érettségiznie.

22:23: „Mutassuk meg azoknak, akiknek nincs (mint Berki Krisztián vagy Zámbó Krisztián), hogy téves képesítés kell?” – kérdezi Alekosz, amire Friderikusz tovább tanítja: az ő idejük is lejár.

22:24: „Ha én most elmegyek egy iskolába, attól még nem fognak beengedni az RTL-nél és a TV2-nél sem az ajtón” – nyomja tovább Alekosz, de most már ő is legalább úgy unja, mint Friderikusz, én és a világ. Azért mégis azt mondja, hogy szerinte ez a pár óra kevés volt ahhoz, hogy jobban megismerjék egymást, eltöltene még egy napot. „Intézkedjék” – ezt kéri utoljára, mielőtt megszólal a gong.

22:25: Azt állítja, élvezte ezt, és egy szivacshoz hasonlította magát, ahogy korábban a barátnőjét. Már senki sem tud követni semmit, Alekosz pedig úgy búcsúzik: „Friderikusz úr, örülök, hogy személyesen megismertem. A legjobbakat.” Még egyszer körbenéz, mint amikor a Való Villát hagyta el, hiszen ki tudja, mikor jut be a tévébe legközelebb. Sírok.

alekosz friderikusz 20

22:26: Friderikusz Sándor elmosogat a „rendmániás” Alekosz után.

Ennyi volt Alekosz, talán hosszú időre ennyi volt. (Felkészül: Gyurcsány Ferenc.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.