Blatter: Nem mondtam le!

futball
2015 június 26., 08:38
comments 54

Joseph Blatter tagadta, hogy lemondott volna a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki tisztségéről. A Blick napilapnak a svájci sportdiplomata a FIFA-múzeum építésének megtekintése közben azt mondta:

„Nem mondtam le, hanem a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátottam a mandátumomat.”

Majd talányosan annyit mondott: nem áll készen arra, hogy múzeumba vagy panoptikumba kerüljön.

A svájci sajtóban egy ideje elterjedt, hogy a 79 éves vezető azt fontolgatja, korábbi bejelentése ellenére a hivatalában marad.

Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később bejelentette a lemondását. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16. a legvalószínűbb időpont. Addig – jelen állás szerint – Blatter látja el az elnöki teendőket – írja az MTI.

Közben Blatternak nemcsak a jelenét és jövőjét, hanem a múltját is elvitatják: nagyot bukott a világon (pontosabban: történelmi bukott) az egyébként zseniális FIFA-film, aminek az őt alakító Tim Roth az egyik főszereplője, és akit a filmben „elárultak, börtönbe kerülhet”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.