Ha sok kiszavazóval is, de a görög kormánynak sikerült átvinnie a parlamenten az új hitelprogram feltételéül szabott tövényeket. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök hatalmon maradhat, mivel sajátos logikával azok a párttársai is jelezték, hogy mögötte vannak, akik a megállapodás (szerintük ultimátum) ellen szavaztak.

De ez nem változtat azon semmit, hogy a mostani helyzet szerint nulla, pontosabban inkább negatív eredménye volt a Sziriza eddigi rövid kormányzásának.

A párt azzal került hatalomra az év elején, hogy újra fogja tárgyalni a gyűlölt hitelprogram feltételeit. Az elgondolás az volt, hogy a görög nép jogos haragját felhasználva kilépnek az adósrabszolgaságból, és nem fogják tovább viselni a hitelezők által rájuk erőltetett, a görög gazdaság negyedét leradírozó megszorításokat.

Ennek persze volt kockázata, de úgy látták, hogy ez kisebb a várható nyereségnél: az adósság elengedésénél és annál, hogy ők határozhassák meg a költségvetési politikát.

És nem csak ők látták így, hanem a görög szavazók többsége is. (Ugyan a Sziriza csak valamivel több, mint 30 százalékot kapott, de a görög választási rendszer miatt a parlamentben nagyobb frakciója van, és összeadva még nagyjából 30 százalékot kaptak megszorításellenes, vagy totálisan rendszertagadó pártok.)

Hozzá is láttak a munkához: az első hetekben például felmondták a korábbi hitelprogramot, elkezdték visszavenni a korábban – a Sziriza szerint jogtalanul – elbocsátott állami dolgozókat.

A görög kormány azt modhatta, hogy azt teszi, amit ígért: hogy küzdeni fog a görög kisemberért.

Csak hát a gazdaság szereplőinek ebből vagy annyi jött le, hogy félnivaló van, vagy hogy elengedhetik magukat.

A befektetők azt látták, hogy jelentősen megugrottak a kockázatok. Az átlagember pedig azt, hogy itt egy új kormány, aki meg fogja menteni őket, szóval lehet, hogy nem is kellene annyira adót vagy a hitelre törlesztőrészletet fizetni.

Mély sebek

Itt van például ez a sokat mutogatott ábra, ami a görög háztartási szektor bankbetét-állományát mutatja:

A görög válság első szakaszában volt igazán durva a betétmenekülés, akkor, 2009 decembere és 2012 júniusa között kevés híján 70 milliárd eurót vettek ki vagy utaltak el a görög bankokból a háztartások. A megállapodást lehet utálni, de a bankpánikot megállította: miközben a GDP esett, a bankban tartott megtakarítások legalább szinten maradtak.

Azóta viszont, hogy egyértelmű lett, hogy a Sziriza hatalomra fog kerülni, májusig félelmetes tempóban 25 milliárd eurót, azóta pedig még egy jelentős adag pénzt vettek ki.

Esélyes, hogy most már a fenti grafikon kezdete, a 2003-as szint alatt van a görög háztartási bankbetétek mennyisége, pedig azóta volt egy egész nagy infláció, a világ többi részében pedig növekedés.

Persze ez a pénz nem vált semmivé, létezik továbbra is, akár készpénz, akár külföldi bankbetét lett belőle (hacsak el nem rabolták vagy költötték), szóval akár vissza is térhet majd egyszer. De ahhoz bizalom kellene, amin nem fog segíteni, hogy továbbra is ott lebeg, hogy mondjuk a görög kormány megadóztathatja a bankbetéteket, vagy esetleg kilépnek az eurózónából, és leértékelődik az ember megtakarítása 40-50 százalékkal.

Az athéni tőzsde (aminek jelentős részét a négy nagyobb görög bank adja) értékének a harmadát vesztette el, amióta egyértelmű lett, hogy hatalomra fog kerülni a Sziriza. Ez összefügg azzal, hogy megugrottak a nem fizető hitelek is, a tavalyi, elég súlyos 25 százalékos szint után most már a 40 százaléknál tartanak, és ahogy telnek a napok a bankzárlat idején, úgy lesz ez a szám egyre magasabb.

Tetszik, nem tetszik, kapitalizmusban élünk (ezt igazából a szociáldemokrata programmal megválasztott Sziriza sem tagadja), amiben a pénzügyi szektor egészsége és befektetők-beruházók kedélyállapota elég nagy szerepet játszik. Tőke meg bizalom nélkül nem igazán tud működni egy ilyen típusú gazdaság. Azok a sebek viszont, amelyek a Sziriza hatalomra kerülése óta érték a görög pénzügyi szektort és a bizalmat, nagyon mély sebek, amelyek sokáig nehezíteni fogják az ország magához térését.

Egy sötét paradoxon

Az igazán szomorú az egészben az, hogy Görögország a régi hitelprogram okozta áldozatok után lehet, hogy éppen magához térőben volt. Például a 25 százalékos GDP-zuhanás után volt olyan negyedév, amikor már ha minimálisan is, de növekedett a görög GDP:

Nem egy diadalmenet, de akkor is: több mutatón, a munkanélküliségen, a béreken, a konjunktúramutatókon, a banki hitelállományokon is látszott, hogy megállt a gazdasági összeomlás, és talán valami elkezdett megindulni. Arról nem is beszélve, hogy a régi hitelprogramban vállalt áldozatok hoztak eredményt is: kamatfizetés nélkül többletes görög költségvetést (ez hatalmas dolog Görögországban, óriási kiadáscsökkentést és adóemelést kellett csinálni érte), sokat javuló folyó fizetési mérleget.

Az ilyen hosszú távú gazdasági folyamatokat persze mindig néhány negyedév átfutással érzékeli csak a választópolgár, és egyébként sem biztos, hogy a görög gazdaság tényleg versenyképesebbé, életképesebbé vált volna a nemzetközi színtéren egyszerűen amiatt, hogy sokan az utácra kerültek és hatalmasat estek a bérek. (Mivel a makrogazdaságban nem lehet kísérletezni, ezért ez soha nem is fog biztosan kiderülni.)

Az pedig valószínű, hogy a lassan a GDP kétszeresére fúvódó adósság nem lesz fenntartható (épp az IMF ismerte ezt el a héten), ami miatt nem csak a görögök feje fájhat, hanem az európai államoké és intézményeké is, akik – az eredeti hübriszt, azaz a hülyeséget finanszírozó – bankoktól néhány lépésben önként átvették a görög adósságokat, azok kockázatával együtt. A görög adósságot csak úgy lehet továbbgörgetni, hogy az intézmények folyamatosan segítenek: piaci kamatok mellett azonnal finanszírozhatatlan lenne az egész.

Mindenesetre a hét elején kialkudott, tegnap éjjel pedig a parlamenten áttolt megállapodás után, mostanra a teljes csődhöz ért a Sziriza politikája. A korábbi megszorítások és jogvesztések mellé újakat kapnak.

Nem sikerült sem adósságelengedést, sem gazdaságpolitikai önállóságot kiharcolni, sőt még tovább teret is vesztettek, raádásul az eleve is pocsék állapotban lévő gazdaságot is kisiklatták.

Mindezt teljesen jó szándékból.

Mit kellett volna csinálni?

Fel lehet hozni a Sziriza mentségére rengeteg dolgot. Egyrészt, outsider pártként a leginkább kipróbálatlan káderekkel, a partvonalról való beszólogatáshoz szokott ellenzéki politikusokkal, vagy éppen csak beeső radikális értelmiségiekkel mentek neki a kormányzásnak, és aztán hitelezőkkel folytatott tárgyalásnak. Az amatőrségből ritkán sül ki jó dolog, főleg ha a jelek szerint végtelen naivitással párosul.

(Az oxis népszavazás idején sokan találgatták, hogy vajon a Sziriza igazából nem a drachma bevezetésére készül-e? – azóta elég egyértelműen kiderült, hogy ez téves spekuláció volt. Ha meg is fontolták a lehetőséget, belátták, hogy túl nagy megrázkódtatást okozna a pánik. És tényleg azt hitték, hogy a népszavazás működni fog a tárgyalásoknál mint nyomásgyakorló eszköz.)

Másrészt ott van maga az eurózóna, ahol az országok jelentős része azt hiszi, hogy nincs ára a valutauniónak. Pedig hát maga a közös költségvetés nélkül működő valutaunió definíciószerűen más és más módon hat a résztvevő gazdaságokra, mindig lesznek vesztesek. A hitelezők ehhez képest végig úgy tárgyaltak, mintha semmilyen szolidaritást nem kellene mutatniuk Görögország iránt.

A hitelezők persze nem gonoszságból tettek így – az már sokszor bebizonyosodott, hogy a közvélemény követelése mellett nagyjából bármilyen ügyben akárhogy és azzal ellentmondóan is fel tudnak lépni ugyanazok a politikusok. Hollandiában vagy Finnországban egyszerűen vállalhatatlan lett a valutaunión belüli szolidaritás mellett kiállni, és ezt a görög kormány mintha nem fogta volna fel.

Talán a blogján és könyveiben nagyon okosakat író Varufakisz (aki egyébként tegnap éjjel nemmel szavazott a megállapodásra, ami részben az ő béna tárgyalási stílusa miatt szakadt a görögök nyakába) jobban tette volna, ha német vagy szlovák talkshowkban próbálja megdolgozni a hitelezők szkeptikus közvéleményét, hogy igenis erkölcsi kötelességük pénzzel kárpótolni a görögöket az utóbbi évek összeomlása miatt.

De hát arra egyáltalán nem találtak sem logikai, sem morális érvet a Szirizánál, hogy a Görögországnál szegényebb Észtországnak vagy Szlovákiának miért kellene a görög adósságon veszteséget lenyelnie.

A Sziriza az otthoni demokráciát elég jó érzékkel használta ki, az eurózóna többi részében uralkodó hangulattal szemben viszont teljesen értetlenek voltak.

Akárhogy is van, Görögország a kiindulópontnál sokkal rosszabb helyzetbe került kormányzásuk alatt.

Ha Alekszisz Ciprasz hatalmon tud maradni még ezek után is, akkor olyan ügyes, mint egy kígyó, de a politikája, amivel megválasztották, egyértelműen megbukott.