Az IMF könnyítést követel a görögöknek

gazdaság
2015 július 17., 07:55

Christine Lagarde, az IMF igazgatója péntek reggel a France 1 rádiónak adott interjújában új szemponttal emelte a tétet a görög válságban. Azt mondta, hogy az IMF csak akkor ad pénzt a most formálódó, újabb görög mentőcsomagba, ha a korábbi adósságok törlesztésében könnyítést kapnak a görögök.

photo_camera Christine Lagarde, az IMF igazgatója. Fotó: AFP/ THIERRY CHARLIER

Lagarde azt mondta, hogy a görög adósságtörlesztés fenntarthatatlan, és megérti Alekszisz Ciprasz miniszterelnök szempontjait is.

Az EU kormányai (különösen a németek, hollandok, finnek, szlovákok és a baltiak) egyelőre hallani sem akarnak arról, hogy elengedjék a görög adósságot. Lagarde szerint viszont nincs így értelme pénzt adni a görögöknek, mert sohasem lesznek képesek túljutni a nehézségeiken.

Az IMF igazgatója több lehetőséget is felvázolt. Szerinte ki lehetne tolni a korábbi hitelek visszafizetésének határidejét, és akár egy hosszabb türelmi időt is lehetne adni görögöknek, ameddig egyáltalán nem kell törleszteniük.

A mostani tervek szerint Görögország következő mentőcsmagja 86 milliárd eurós lehet, és ebből az eurózóna országai 50-t adnának, az ESM nevű alapon keresztül. A maradék 36-t kellene jórészt az IMF-nek állnia.

Lagarde hozzátette, hogy persze fontosak a görög reformok is. És azt is, hogy tudja, nagy az ellenállás az adósságkönnyítéssel szemben. Nagyon nehéz tárgyalásokat vár ezért. (euobserver)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.