Továbbra is rejtély, miért ölünk közpénzt autóversenybe

sport
2015 július 30., 18:02
comments 340

"Persze ha azt mondanák, hogy itt van rá harmincmilliárd forint, akkor fel lehetne újítani. Ilyen azonban soha nem lesz"

- nyilatkozta három éve Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. vezérigazgatója a mogyoródi Forma-1-es pályáról.

Kishitű volt. A kormány ugyanis múlt hétvégén bejelentette, hogy 25 milliárd forintért felújítja a Hungaroringet.

A kabinet annyira komolyan vette magát, hogy az MTI tudósítása szerint három nap alatt három kormánytag is megfordult a pályán, hogy találkozzon Bernie Ecclestone-nal, a Forma-1 nem kifejezetten jó hírű urával.

  • pénteken Seszták Miklós fejlesztési miniszter rövid megbeszélést folytatott a mogyoródi pályán az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, akinek átadta a Hungaroring fejlesztési terveit tartalmazó dokumentumot.
  • szombaton Szijjártó Péter külminiszter megbeszélést folytatott az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, ahol jelezte a brit üzletembernek: Magyarország készen áll arra, hogy a mogyoródi létesítményt a legmodernebb versenypályák egyikévé tegye.
  • vasárnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is egyeztetett a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal

Arról a magyar közvélemény is csak innen értesült, hogy a kormány három év alatt 25 milliárd forintot költene pályára. Így például a magyar szívnek annyira kedves stadionépítési lendületben stadionszerűen alakítanák át a lelátókat.

photo_camera Rogán Antal, Rogán Cecília, Varga Mihály a Hungaroringen Fotó: MTI

Cserébe azt kérjük, hogy Ecclestone hosszabbítsa meg a magyar futam 2021-ig érvényes szerződését 2026-ig. Mintha az annyira kedvező lenne számunkra, de erről kicsit később.

Talán az adófizetőket érdekelné, hogy pontosan mire is menne el a 25 milliárd, de Varga Mihály szerint hiába.

"Ahhoz azonban, hogy további részleteket osszunk meg a nyilvánossággal a fejlesztésekkel kapcsolatban, Bernie Ecclestone jóváhagyása, beleegyezése is szükséges."

Hogy megéri-e a korábban Gyulay szerint is csak az álmok között emlegetett 25 milliárd forintos felújítás, illetve egyáltalán a Forma-1 Magyarországnak? Erről pont annyi konkrétumot tudni, mint a 2017-es vizes világbajnokságról (tervezett költség 50 milliárd) vagy a 2024-re álmodott budapesti olimpiáról (tervezett költség nagyon sok).

photo_camera Fotó: MTI

A Forma-1 magyar futamára a belengetett felújítás nélkül is sokat költ az állam. Pusztán azért, hogy itt van a futam, Ecclestone cégének évente kell jogdíjat fizetni. Hogy mennyit, az külön alkukon múlik, országonként változik. Nálunk a díjat egy az egyben a magyar költségvetés állja.

Most kilenc milliárd forint körül utalunk Ecclestone-nak, aki elég jó üzletet kötött Magyarországgal.

Azt lehet tudni, hogy 2002-ben 10 millió dollár volt az akkori díj, ami a szerződés szerint évente tíz százalékkal emelkedett 2012-ig.

Ekkor Ecclestone némi könnyítést engedélyezett, az addigi tíz helyett beérte évi 7,5 százalékos díjnöveléssel, történjen bármi a világban, alakuljon bárhogy a nézőszám.

A kormány 2013-ban garanciát vállalt arra, hogy 2021-ig tartja a 7,5 százalékos éves pluszt. Az emelkedő díjjal nem jár semmi többlet, annyi, hogy továbbra is itt marad a verseny.

Az idei 33,3 millió dolláros (9 milliárd körüli) jogdíj 2021-re 50 millió dollárra nő. Az mostani árfolyamon 14 milliárd. Egy évre, csak a rendezésért. Ha ilyen feltételekkel hosszabbítunk Ecclestone-nal 2026-ig, annak a szerződésnek a végére már 71,5 millió dollárt fizetünk. A 2002-es tízmillióhoz képest.

Ez elég tisztességes összeg, különösen úgy, hogy közben a nézőszám nem emelkedik évről évre, pláne nem évente tíz, vagy akár 7,5 százalékkal. Sőt. Az elmúlt tíz évben így alakult a teljes hétvége nézőszáma a Hungaroringen.

A tavalyi brutális visszaesés döntően annak volt köszönhető, hogy 11 év után újra rendeztek Forma-1-es versenyt Ausztriában, a Red Bull 80 millió dollárért felújított pályáján. (Nagyjából ennyit költene a magyar kormány is a Hungaroringre.)

Tavaly 67 ezren voltak kint a vasárnapi futamon, idén 73 ezren. 2013-ban még 99 ezren. (A fenti táblázat a teljes hétvégére vonatkozik, itt összeadják a napi látogatószámot.)

A nézőszám hullámzása a jegybevételeken is érezhető. A Hungaroring Zrt. jegybevételei az elmúlt években 1,3-1,5 milliárd forint között alakultak, a 2013-as 1,8 milliárd volt a csúcs. Ezek döntően a Forma-1-es jegyértékesítések, egyéb rendezvényből a töredéke folyik be.

A Hungaroring Sport Zrt. háromnegyede van állami tulajdonban, Az Ostermann Kft.-t Frank Tamás hozta létre Gerstl Péterrel. Frank szoros viszonyt ápolt Ecclestone-nal, sokak szerint fontos szerepe volt abban, hogy Magyarország jött és itt is maradt a Forma-1. Frank 2012-ben elhunyt, a céget üzlettársa, Gerstl viszi tovább. Az Arago Leisztinger Tamás oligarcha érdekeltsége.

forma1tulajdonosok

A cég nemcsak a Forma-1-et rendezi, és hasznosítja a pályát év közben is. A Red Bull Air Race is hozzájuk köthető (erre a magyar állam három évre 5,5 milliárd forintot adott) és a városban megtartott Nagy Futam is hungaroringes szervezés. Ez az a mutatvány, amikor Budapesten száguldoznak egyebek között Forma-1-es autókkal, miközben a nézők nehezen viselik, hogy kordonok közé zárják őket.

A Hungaroringet működtető cég szolid nyereséget ért el az elmúlt években, de ez csak úgy lehetséges, hogy az állam kifizeti a Forma-1 most már tízmilliárd forint körül jogdíjat, sőt, a költségvetés a tévés közvetítési jogdíjat is felesben állja a köztévével. Erre tavaly több 600 milliót adott a kormány. (Korábban a Forma-1-et évekig közvetítő RTL Klub megoldotta maga a tévés jogdíjat, de négy éve a kereskedelmi csatorna helyett újra a köztévé adja a Forma-1-et, így ezt is közpénzből kell állni.)

A Hungaroring Sport Zrt-nél régóta panaszkodnak arra, hogy saját erőből csak minimális felújításokat képesek elvégezni a pályán, ami igencsak kínos állapotban van, különösen a főépület és a lelátó. Előfordult, hogy büszkén jelentették be az apró felújításokat, közben pedig a pilóták arról panaszkodtak, hogy hepehupás a pálya. Tavaly például a főlelátó ázott be, pedig oda egy jegy 450 euró körül van. 

Az valószínű, hogy Magyarország csak akkor tud versenyben maradni a konkurenciával, ha költ az elhanyagolt pályára. De egyáltalán nem világos, hogy mennyire éri meg az országnak a Forma-1.

Varga Mihály miniszter most hétvégén azt mondta:

"Különböző számítások és könyvvizsgáló cégek bizonyították már, hogy a befektetett pénznek az öt-hatszorosát hossza vissza évente ez a verseny."

Szijjártó pedig ezt:

"Magyarországnak gazdasági érdeke, hogy itt tartsa a Forma-1-et, hiszen minden egyes ilyen hétvége 17-17,5 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t"

Ha a kettőt összerakjuk, az sehogy sem jön ki. Az Ecclestone-nak fizetett jogdíj + a tévés jogdíj tízmilliárd körül van. Eszerint 50-60 milliárdos bevételt kellene hozni a Forma-1-nek.

photo_camera Ecclestone és a soros magyar kormánytag, Szijjártó Péter Fotó: MTI

A külügyminiszter azt is mondta, hogy a Hungaroringre kilátogatók 83 százaléka külföldi, akik a három nap alatt fejenként több mint 230 ezer forintot költenek el Magyarországon. (Vasárnap volt a csúcson a Hungaroring, akkor 73 ezren voltak kint. Ha a 83 százalékuk külföldi, akkor az 60 ezer turista. Ha ezt megszorozzuk 230 ezerrel, az 14 milliárd forint. De ebből nincs ennyi tiszta bevétele az államnak, a 7,5 milliárdos adó és járulékbevétel is nagyon soknak tűnik.)

Megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy adják ki azt a tanulmányt, amire a miniszterek hivatkoztak. A tanulmány helyett ezt a választ kaptuk:

"A KPMG Magyarország által készített, a sajtóban már megjelent 2014-es tanulmány szerint éves szinten kb. ötszörös prompt megtérülése van a Magyar Államnak a Magyar Nagydíj rendezéséből származó  adókból, illetékekből és egyéb hatósági díjakból. A Magyar Nagydíj 17,4 milliárd forinttal járul hozzá a hazai GDP-hez.  Négy nap alatt az adó és járulékbevétel meghaladja a 7,5 milliárd Ft-ot, míg a Magyarország számára generált médiaérték 5,3 milliárd Ft."

Közérdekű adatkéréssel fordultunk a tanulmányért a minisztériumhoz.

A Forma-1 egyébként nálunk gazdagabb európai országoknak sem éri meg feltétlenül. Az osztrák futam 11 évig szünetelt, a Red Bull hozta azt vissza. Franciaországban 2008 óta nincs futam, amikor pedig úgy tűnt, hogy újra lesz, a kormány végül kihátrált az egészből.

Németországban - ahol Ecclestone-t egyébként bíróság elé állították volna tavaly vesztegtés és hűtlen kezelésre felbújtás miatt, de 100 millió euróval megváltotta a szabadságát - idén nincs futam. Annak ellenére, hogy sikeres pilótáik vannak, és jelenleg a mezőny legerősebb autója is a Mercedesé. Az állam viszont nem ad pénzt a Forma-1-re, a két németországi pálya pedig nem tudta vállalni a verseny megrendezését. Tavaly úgy nyert Németországban Rosberg a Mercedessel, hogy mindössze 50 ezren volt a helyszínen és nagyon kevesen látták a tévében is. Ecclestone maga írta:

"Úgy tűnik, nem gazdaságos Németország számára, hogy F1-es futamot rendezzen".

Jövőre szinte biztos, hogy újra lesz német futam, a Mercedesnek fontos a hazai verseny. 

Olaszország is elveszítheti a futamát, pedig Európában Monaco mellett Monzában van legrégebb óta futam megszakítás nélkül. (Ezen a listán egyébként a Hungaroring a harmadik a maga 30 futamával.) A monzai pálya azért kerülhet ki a versenyből, mert az olaszok nem akarják kifizetni az Ecclestone által kért díjat. Az olaszok most abban bíznak, hogy a pálya felmentést kapott tízmillió euró adó befizetése alól, így abból a pénzből mégis ki tudják fizetni Ecclestone-t.

Monaco viszont biztosan marad, mert az az egyetlen futam, amelynek nem kell jogdíjat fizetnie.

A Forma-1 vezetője pedig egyre inkább olyan országok felé nyit, ahol a pénz nem annyira számít. Vagy azért, mert nagyon sok van (két arab futam van a naptárban), vagy azért, mert a csillogó presztízs mindent megér. Így jön például jövőre az azeri futam, ami Európai Nagydíj néven fut majd. De például a törökök kiszálltak 2011-ben, mert nem akarták elfogadni, hogy 13 millió dollárról 26 millió dollárra nő a licenc 2012-re. Ennyit fizettünk akkor mi is, de nálunk belefért, ahogy a 2017-es 38 milliós jogdíjat sem sokalljuk.

photo_camera Fotó: MTI

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.