Vezető amerikai politikusok levelezését olvashatták kínai kémek

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Kínai cyberkémek hozzáférhettetek amerikai kormánytisztviselők magánlevelezéséhez az NBC birtokába jutott dokumentumok alapján.

A kínai akciót, ami kezdetben a Táncoló Panda kódnevet kapta, 2010 áprilisában szúrták ki az amerikaiak. A Google 2011-ben be is jelentette, hogy egyes amerikai tisztviselők magánemailfiókja kompromittálódott, de most az derült ki, hogy más szolgáltatók sem úszták meg a támadást. A most előkerült NSA-jelentés 2014-ből származik, a támadások még akkor is zajlottak az emailcímek ellen, és minden valószínűség szerint ezek a mai napig megmaradtak.

A hivatalos kormányzati emailfiókokhoz ugyanakkor nem fértek hozzá a kínaiak. A magánfiókok tulajdonosai között viszont nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentőségű személyek is voltak.

A most kiszivárgott dokumentum szerint a kínaiak egyben a fiókokban található információk alapján felrajzolták az egyes személyek közösségi hálóját is.

Ebben az időszakban használt magánemailt Hillary Clinton is külügyminiszterként. Ugyanakkor az iratokból nem derül ki, hogy ő is a kínai támadás áldozata volt-e. (NBC)