A kínai konyha és gasztronómia legnagyobb nyugati szakértője többek közt arról beszélt a 444-nek, hogy mi a baj a hotpot-éttermekkel, mi a különbség az európai kínai éttermek közt, és mennyit változott az utóbbi 30 évben a kínai étkezési kultúra.
A hatóságok ezzel növelnék a születésszámot.
A határ őrzésénél vetnék be őket.
A hét toronyházban pusztító tűznek a legutolsó adatok szerint 151 halálos áldozata van, további 30 embert még eltűntként tartanak nyilván.
Peking figyelmeztette a hongkongiakat, hogy ne használják a lakástűz katasztrófáját „felforgatásra”.
Bambuszállványokon terjedtek a lángok a szegények lakótornyaiban, emberöléssel gyanúsítják a felújítások felelőseit.
Japán források szerint az USA elnöke jelezte Takaicsinak, hogy nem szeretne további eszkalációt, ugyanakkor semmilyen konkrét lépést nem kért tőle, még a Tajvannal kapcsolatos kijelentése visszavonását sem.
További két ember pedig megsérült a délnyugat-kínai Kunming városában.
De az ítélet nem jogerős.
A kínai vezető Donald Trumppal beszélt telefonon, az amerikai elnök azt mondta, érti, mennyire fontos Pekingnek a tajvani kérdés.
Alice Guo is egy csalásra szakosodott központot üzemeltetett, ahol másokat kényszerítenek arra, hogy gyanútlan embereket pénzügyileg kizsákmányoljanak.
A japán miniszterelnök Tajvanról szóló megjegyezése miatt Peking kész leállítani a tengeri élelmiszerek importját, és felszólította állampolgárait, hogy kerüljék Japánt. Kína hiába követeli, a japán miniszterelnök nem hajlandó visszavonni a szavait.
Diplomáciai vita alkult ki a két ország között komoly hatásokkal.
A feszültség azért robbant ki, mert Takaicsi Szanae japán miniszterelnök kijelentette: egy Tajvan elleni kínai támadás akár japán katonai választ is kiválthat.
A konnektivitás jegyében Magyarország is folytatja a könnyített vízumszerzést a kínaiak számára.