Orbán ravasz trükkel állhat elő szerdán menekültügyben

migráció
2015 szeptember 22., 21:49
comments 296
  • Adja bele az összes európai ország a GDP-jének 1 százalékát egy menekültalapba.
  • Ez Magyarország esetében 300 milliárd forint lenne, az egész EU esetében pedig 140 milliárd euró.
  • Ez a menekültalap a Szíria környéki menekülttáborokban javítaná az életkörülményeket, de főleg és elsősorban tovább erősítené az európai határokat.

– ezt javasolhatja Orbán Viktor a BBC szerint a szerdai Európai Tanácson. (Az ötlet egy kicsit más formában már megjárta a magyar sajtót is.)

A brit hírügynökség szerint ezzel a magyar miniszterelnök sokkolni szeretné európai kollégáit, és abban bízik, hogy terve mellé állnak. (A BBC tudósítója, Nick Thorpe szkeptikus ebből a szempontból.)

Prőhle Gergely fideszes államtitkár azt nyilatkozza a cikkben, hogy ez nem magyar menekültpolitika, csak a hangsúly változása. Azt is elmondta, hogy

Magyarországon jelentős zsidó kisebbség van, akik különösen félnének a sok iszlám vallású menekült beáramlásától.

A BBC arról is értesült forrásától, hogy a magyar kormány közel kétszáz darab húszfős fűthető sátrat rendelt Finnországból.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.