Jön a dislike gomb a Facebookra

- rohant végig pizzaszelet-cipelés közben elgáncsolt kiselefántként a hír az interneten múlt héten. Mark Zuckerberg maga beszélt arról, valóra válhat a trollok álma, az egyetlen mozdulattal kifejezhető nemtetszés. Ez ugyan már korábban is többször felmerült, de minden esetben az derült ki, csak annyira igaz, mint hogy jön a fizetős Facebook. Egészen mostanáig.

Azt azért Zuckerberg gyorsan igyekezett tisztázni, hogy

nem arról van szó, mostantól egy kattintással bele lehet majd taposni ismerőseink újszülött gyermekeinek fényképeibe.

Az alapján, amit eddig tudni lehet a készülő (elvileg éppen tesztelés alatt álló, hamarosan élesben is kipróbálható) funkcióról, inkább a

szimpátia/együttérzés/sajnálat

kifejezésére alkalmas gombról van szó, amivel negatív tartalmú posztokra lehetne reagálni.

Sokan vannak, akik ha meglátják a “Kismalacokat szállító helikopter zuhant a háziállatkereskedésre” című cikket a Facebookon, szükségét érzik megmagyarázni, hogy ezt ők nem lájkolják, mert SZÖRNYŰ-nek tartják, vagy ha lájkolják is, nem úgy értették, a lájk itt az elborzadásról, a rettenetről, a gyászról szólt. És azzal együtt, hogy a rutinos internetezők ilyenkor a fejüket fogják,

valójában ők használják helyesen a Facebookot.

Az oldal algoritmusa ugyanis többek között az alapján választja ki, hogy rengeteg ismerősünk annál is rengetegebb posztja közül mit látunk a news feedben, hogy mire milyen gyakran reagálunk.

Tegyük fel, hogy olyan felhasználók vagyunk, akit ugyan érdekelnek a háziállat-kereskedésekre zuhanó helikopterek (különösen, ha kismalacokat is szállítanak), de ha meglátunk egy ilyen hírt ismerősünknél, Daninál, akit egyébként nagyon szeretünk, nem érezzük szükségét se annak, hogy lájkoljuk, se annak hogy magyarázzuk kommentben, milyen borzasztó dolog ez.

Ez pedig a következőkkel jár:

• a rendszer nem tudja, hogy érdekelnek minket a katasztrófa sújtotta kisállat-kereskedések
• és nem tudja azt sem, hogy mi bírjuk Danit, akinek a posztjait szeretnénk minél többször látni
• így később kevesebb hasonló hír, és kevesebb Dani-poszt kerül elénk
• egyre rosszabbul érezzük magunkat a Facebookon, mert többet látjuk ezek helyett azt, hogy János mindenegyben blogot oszt meg, Petra pedig közli, most már tényleg letöröl mindenkit, aki mindenegyben blogot oszt meg
• ezért egyre kevesebb időt töltünk ott
• kevésbé lehet hirdetéseket célozni ránk, a Facebooknak pedig kevesebb bevétele lesz
• és miután elveszítjük barátainkat, a cég pedig csődbe megy, elgondolkozunk azon, nem kellett volna-e mégiscsak odaírni, hogy sajnáljuk azokat a kismalacokat

(A valóságot persze eléggé leegyszerűsítette ez a modell, mert az algoritmus nagyon sok interakciót figyel, és nagyon sokféle szempontot figyelembe vesz, de az elv valami ilyesmi.)

A Facebook nem akarta ezt megvárni, az egyik ok tehát az újítás bevezetésére, hogy a szörnyethalt kisállatok iránt érzett gyászt kifejező gombbal továbbra is az optimális élmény közelében maradhatunk, de magyarázkodni sem kell a kommentekben.

Ez alapján win-win szituációnak tűnik a dolog. Más kérdés, hogy akárhogy magyarázzuk, azért

a diszlájk mégiscsak alapvetően negatív tartalmú üzenet, amire eddig a felhasználóknak nem igazán kellett számítaniuk.

Oké, hogy vannak az idegesítő dolgokat kommentelő ismerősök, de a legtöbbeknek a facebookozás magasba emelet hüvelykujjak végtelen sorozatát jelenti. A cég kifejezetten büszke is volt arra, hogy ez egy alapvetően jó hangulatú hely. Elég sokan tartanak most attól, hogy a disszel az internetes terrorizálás (cyberbully) kap majd lendületet, és lesznek, akik sírva menekülnek majd el a trollok elől. Pláne, hogy a felhasználók az eddig mesterségesen pozitív hangulatúnak fenntartott környezetben sokkal érzékenyebbé váltak.

De még az új nemlájk hivatalos értelmezését nézzük, vagyis az együttérzést, az is elsülhet furán. Ha valaki kiírja, hogy a tengerimalaca már az égi ketrecben csipog tovább, biztos jól esik neki a virtuális vállveregetés. Aztán egy perccel később már azt látja, ismerősei

ugyanígy sajnálkoznak azon, hogy másvalaki kiírta, nem találja a kulcsát.

A Facebook szerint nem kell az oldal hangulatának megváltozásától félni. Nem akarják, hogy az oldal olyan hellyé váljon, ahol a felhasználók fel/le szavazgatják egymást posztjait. Sőt, nyíltan ki is mondták, hogy a disszelés nem úgy fog működni, mint a cyberbully fellegvárában, a Redditen.

Az persze nem tűnik véletlennek, hogy az újítással akkor állnak elő, amikor már nem feltétlenül a felhasználók számának növelése az első számú cél. De még ezzel együtt is elég valószínű, hogy a Facebook nem a negatív hangulatnak akar nagyobb teret engedni.

Hanem jobban akarják ismerni a felhasználókat. A legjobb módszer erre pedig az, ha a felhasználók többet tudnak megmutatni magukból.

 

A dislike valószínűleg csak az első lépés az érzelmesebb Facebook felé.

Egyfelől teljesen racionális, hogy a világ egyik legfontosabb kommunikációs csatornáján érzések szélesebb skáláját lehessen kifejezni annál, hogy valami tetszik-e, vagy sem. Logikus fejlemény, ha egyre többfélképpen reagálhatunk különböző eseményekre. (Emojikkal már jelezhetjük egy ideje a hangulatunkat, de úgy tűnik, ennél szervesebben épül majd a rendszerbe a dolog.)

Ettől a Facebook csak jobban hasonlít az életre.

Az életben viszont a hangulatunk változásait, érzéseink alakulását nem tartja számon egy cég.

Pláne egy olyan, ami eddig is félelmetesen sokat tudott rólunk, de affelé haladunk, hogy ennél is lényegesen jobban képben legyen, és már ne csak arról tudjon mindent, mikor mit csinálunk és kivel, de arról is,

mire gondolunk közben.

Tavaly nagy vihart kavart a Facebook óriás pszichológiai kísérlete, amiben azt vizsgálták, milyen hatással van a felhasználókra, ha manipulálják a news feedjüket, és több pozitív, vagy éppen ellenkezőleg, több negatív hírt látnak. És az derült ki, hogy az első csoport tagjai hajlamosabbak voltak volt maguk is napsütötte dolgokat posztolni, a rosszkedvű feeddel lelombozott felhasználók pedig maguk is borongósabb dolgokat tettek ki. Az összefüggés akkor még viszonylag gyenge volt.

Viszont akkor még nem létezett adatbázis a felhasználók érzéseiről.

A diszlájk tehát, bár nem azt jelenti, amit sokan szerettek volna, így is tud majd csavarni egyet a facebookozási szokásokon.

És jól látszik, hogy sokkal több van mögötte, mint hogy mostantól egy mozdulattal tudjuk majd sajnálni a kismalacokat.

(Források: New Republic, CNN, Wired, Quartz, The Week)