Hát hova viszik azt a tévét?

politika
2015 október 16., 03:21
comments 320
  • Csütörtök délután Andy Vajna bejelentette, hogy megvette a TV2-t. 
  • Két órával később Fonyó Károly közleményt adott ki, hogy már kedden megvette a TV2-t.

A TV2 Magyarország második legnézettebb tévécsatornája, több más adó is hozzátartozik, és ugyan veszteséges, de az egész országban fogható, jól bejáratott márka. Olyannyira, hogy Andy Vajna cégének, a Magyar Broadcasting Kft.-nek 20 milliárd forint-ot is megért (volna?) az azt terhelő hitelekkel, filmszerződésekkel együtt. 

Most mindkét vevő azt állítja, hogy a korábbi tulajdonosok tudtak arról, hogy neki adták el a tévét.

A csatorna eddig Simon Zsolt vezérigazgató és az amerikai Yvonne Dederick ügyvezető igazgató tulajdonában volt, akik egy eladói hitel keretében vették meg a társaságot szűk két évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a német tulajdonos Pro7Sat1-nak kellett volna visszafizetniük a vételárat a várt bevételekből. 

photo_camera

Vajna azt mondja, hogy az említett két embertől csütörtökön vette meg a tévét. Fonyó Károly - aki Simicska Lajos egyik legközelebbi üzlettársa, a Hír TV társtulajdonosa és elnöke - ezzel szemben azt állítja: már régen megvette a jogot, hogy egy bizonyos határidőn belül megvegye a tévét - ezt nevezik az üzleti életben opciónak. (Erről részletek itt.) 

Évek óta terjedt a piacon és a politikában, hogy Simicska körei valamiféle elővételi joggal bírnak a TV2-re - mi is spekuláltunk erről többször is, de bizonyíték sosem került elő létezésére.  Fonyó elmondása szerint cége, a Megapolis Média Zrt. még kedden élt ezzel a jogával, és erről tájékoztatta a menedzsment két vezetőjét is. 

Simont és Dedericket most mindkét magát tulajdonosnak nevező üzletember ki akarja rúgni. Fonyó azt állítja, hogy már csütörtökön kirúgta őket, mert eladták a tévét úgy, hogy az már nem volt az övék. Andy Vajna 4-6 hét múlvára ígérte a távozásukat, hogy helyükre a német-spanyol Dirk Gerkenst, az RTL Klub előző főnökét ültesse. Dederick férje, David Dederick a Weil Gotshal New York-i tanácsadó és ügyvédi iroda budapesti irodáját vezeti, nemzetközileg ismert jogász. Ő intézte annak idején az eladói hitelt a németekkel is. Tisztában kell lennie a céget és az adás-vételt érintő jogi kockázatokkal és kötelezettségekkel.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az eladói hitelkonstrukció miatt az adásvételt jóvá kellett hagynia a német médiavállalatnak is. A 444 információi a tárgyalás során végig arról szóltak, hogy Vajnáéknak a szerződéskötés előtt letétbe kell helyezniük a kért összeget, máskülönben nem kerülhet tinta a papírra. 

Érdekes kérdések az üggyel kapcsolatban:

  • Yvonne Dederick és Simon Zsolt melyik féltől vett fel pénzt a tévéért? 
  • A német Pro7Sat1-nek tartozik most valaki?
  • A németek melyik adásvételhez járultak hozzá?
  • Ha per lesz a két vevő között arról, hogy kié lesz a TV2, akkor ki irányítja a jogerős ítéletig a céget?
  • Ki ad októberre fizetést az embereknek és fizeti ki a rezsit a tévénél?
  • Egy jogerős ítéletig be kell-e zárni az adót?

A fenitek közül az ügy kimenetelét tekintve a  legfontosabb kérdés az, hogy a Pro7Sat1 kivel állapodott meg a felek közül. Kérdéseinket elküldtük a cég unterföhringi központjába és várjuk válaszukat.

A burleszkbe illő vita azért különösen izgalmas, mert politikai harcról szól. 

A filmügyi kormánybiztosként is dolgozó Andy Vajna valójában a kormányt, így Orbán Viktort szolgálná ki a tévé megvásárlásával. Úgy tudjuk, a miniszterelnök kimondottan kérte Vajnát, hogy üsse nyélbe az üzletet - lehetőleg a novemberi Fidesz-kongresszus előtt. Az egykori producer azzal kalkulált, hogy a vételt követően a kormány rendeletben engedélyezi, hogy 2016-tól - a digitális átállás lezárultával - a nagy kereskedelmi tévék is szedhessenek terjesztési díjat a kábelszolgáltatóktól az adásért, és ezzel jelentős pénzt húzhat be. Ezt korábban a kabinet megakadályozta, hogy így katalizálja az üzletet. 

photo_camera

6-8 milliád forintról van szó éves szinten. Ez a pénz - megtámogatva az állami hirdetésekkel, amikre a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) felállításával egy évre 25 milliárd forintot különített el a kormány - elegendő arra, hogy a csatorna két-három éven belül visszahozza a befektetést. Márpedig a TV2 megvásárlása fontos része az új, kormányhoz feltétlenül lojális médiabirodalom kialakításáról szóló tervnek. Az NKH Rogán Antal, új kommunikációs miniszter irányítása alatt áll, aki Vajna jóbarátja, a volt producer tehát okkal számíthatna arra, hogy tévéje nem fog hiányt szenvedni állami hirdetésekben. 

Izgalmas fejlemény, hogy Vajna Dirk Gerkenst kérte fel a TV2 új vezetésére, aki korábban a kormány nagy ellenségének számított. A nagy RTL-kormány háborúban például arról is beszélt, hogy családját megfenyegették. Gerkens márciusban balhésan távozott az RTL-től, és erősen neheztelt a cégre és az RTL Group regionális vezetőjére, Andreas Rudasra, amiért beáldozta őt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternél a reklámadóról való egyezkedés során. Gerkenst ez nagyon motiválta abban, hogy megegyezzen a Habony-Vajna párossal és megküzdjön az RTL ellen. A Népszabadság nemrég azt írta, "Habony az ördöggel is lepaktálna", ha találna végre egy jó menedzsert a TV2 élére.

De mi van, ha mégsem Vajnáé a tévé? 

Fonyó Károly Simicska Lajos embere, az ő médiaérdekeltségeit viszi. A Hír Tv mellett például ő tulajdonolja a Metropol ingyenes újságot is, és ő Simicska kedvenc kézilabdacsapata, az MKB Veszprém elnöke is. Nyilvánvalóan tudatosan várta ki Andy Vajna bejelentését a saját bejelentésével, hogy ezzel is bosszantsa a miniszterelnököt. Ez a türelemjáték nagyon Simicskára vall. A vételi szándékuk azért is érdekes, mert a kormány aligha támogatná meg terjesztési díjjal vagy állami reklámokkal a tévét, ha az az ő érdekkörükbe kerülne, így pedig képtelenség lenne fenntartható módon üzemeltetni a céget. A Megapolis Média közleménye szerint ők a Tv2 Media Group Holdings Kft.-t vásárolták meg, amely vagyonkezelőként rendelkezik a csatornacsaládot üzemeltető többi cég felett.

Simicska ringbe száll. Drmáriás festménye
photo_camera Simicska ringbe száll. Drmáriás festménye

Később este a TV2 Csoport újabb közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy Vajna cégével a szerződést a "TV2 Media Group Holdings Kft. és a CEE Broadcasting Holding Kft. nevében törvényes képviselői írták alá." Szerintük a Magyar Broadcasting "a TV2 Média Csoport Kft. és a CEE Broadcasting Limited üzletrészének tulajdonjogát per-, teher- és igénymentesen, érvényes szerződés alapján szerzi meg." A közlések alapján aligha lehet eldönteni, kinek van igaza. 

Csütörtök délután sikerült néhány mondatot váltanunk Fonyóval, aki az ügyben elhúzódó jogvitára számít. Ha pedig valóban egy bonyolult jogi procedúra veszi kezdetét, - és a döntéshozók nem lehetnek biztosak abban, ki a valódi tulajdonos - kérdéses, hogy a kormány engedélyezi-e a TV2-nek a terjesztési díj beszedését. Márpedig sürgeti az idő a feleket, mert a jövő évi díjbeszedésről még idén dönteniük kell az illetékeseknek. 

Simicska tehát már azzal nagyot üthet az ellenfélen, ha csak néhány hétig-hónapig blöfföl, és bizonytalanságban tartja a szereplőket. Ha egyáltalán blöfföl. 

Szöveg: Magyari Péter - Rényi Pál Dániel

Címlapkép: drMáriás - Simicska visszavág Max Beckmann műtermében

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.