Csütörtök délelőtt a magyar tulajdonosok és az Andy Vajna tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. Kft. képviselői
aláírják a szerződéseket,
így a TV2 a filmügyi biztos, ex-hollywoodi exproducer és kaszinómágnás tulajdonába kerül. A leköszönő tulajdonosok a nap folyamán tájékoztatják a dolgozókat és a közvéleményt is, a biztost azonban több körülmény is nyomasztja az üzlettel kapcsolatban.
(UPDATE: a TV2 11 óra magasságában hivatalosan is bejelentette, hogy aláírták a szerződéseket.)
Vajnának régi vágya volt, hogy egy nagy kereskedelmi tévét magáénak tudjon, de a producer álmaiban valószínűleg nem a TV2-re gondolt, amely jelentős veszteségeket termelt az elmúlt évek során, továbbá hitelek és nem kívánatos szerződések is terhelik. A Figyelő mai száma utal rá, és a 444 információi is arról szólnak, hogy Vajna alapvetően politikai megbízást teljesít a szerződés aláírásával. Orbán Viktor kormányfő kemény határidőt adott embereinek: a novemberi Fidesz-kongresszusig be kell fejezniük az új Fidesz-környéki médiabirodalom kialakítását; a felvásárlásokat le kell zárni, az új orgánumokat el kell indítani.
A TV2 2013 óta volt a két menedzsere tulajdonában. Akkor az amerikai ügyvezető, Yvonne Dederick és Simon Zsolt vezérigazgató egy tulajdonosi hitel keretében vették át a társaságot a német ProSiebenSat1-tól (P7S1). A konstrukció értelmében a P7S1 hitelt nyújtott a két vezetőnek, akik az akkori tervek szerint a reklámokból és a terjesztési díjból érkező bevételeken keresztül törlesztették volna a vételárat 2016 után. Akkor az eladás a németek számára egy számviteli szabály miatt volt fontos; ha 2013 végére nem tudták volna eladni a céget, az nagyban rontotta volna a ProSiebenSat1 tőzsdei eredeményét, ezért a magyar menedzsment jutányos áron jutott hozzá a hitelhez.
De hiába volt jó az ár, az új tulajdonosoknak esélyük sem volt, hogy a veszteséges cég bevételeiből törlesszék a hitelt, ha a tévé nem kapja meg az úgynevezet terjesztési díjat a szolgáltatóktól. A terjesztési díj az a pénz, amit a digitális átállás után a kábeltévékhez hasonlóan a nagy kereskedelmi tévék is szedhetnek a televíziós szolgáltatóktól. Simon egy 2014. februári Forbes-interjúban azt mondta, hogy ez a TV2 esetében évi 6-8 milliárd forintot jelenthet. A kormány ezt a lehetőséget egy rendeletben felfüggesztette - így tartotta sakkban a tulajdonosokat, és kényszerítette ki a tévé eladását. Az eladás előéletéről és a terjesztési díj körüli trükközésről részletesen itt írtunk.
A felek a társaság árát 2013 végén 15 millió euró körüli összegben állapították meg. Ezen túl a tulajdonosok folyósítottak az eladói hitelhez 9 millió euró működési hitelt is. Időközben ennek nem csak a 2016-os idejét hosszabbították meg, de további eurómilliós kölcsönt kaptak a vezetők a cég üzemeltetésére. Ezt Vajnának most mind ki kell fizetnie, de még csak nem is ezek a legfájóbb tételek, a vételár jelentős részét ugyanis az amerikai Universal és CBS televíziós stúdiókkal kötött, hosszútávú filmcsomagszerződések teszik ki.
A teljes pakett ára így hozzávetőleg 60-70 millió euró, azaz 20 milliárd forint körül mozog.
A vásárló Magyar Broadcasting Co. az Első Magyar Online Kaszinó Kft. jogutódjaként jött létre idén márciusban, de a cégnek eddig egyáltalán nem volt árbevétele. Szeptemberben a vs.hu-n már kiszivárgott, hogy Vajna a vételár jelentős részét egy osztrák tulajdonban lévő bankon keresztül teremti elő, de feltehetően kell lennie egyéb forrásoknak is.
Vajna környezetéből úgy tudjuk, december óta egyeztetett, alkudozotta producer a tévé tulajdonosaival. A folyamatot lassította, hogy a három félnek együttesen kellett megállapodnia a részletekben, de ilyen körülmények között a németek is érdekeltek voltak abban, hogy megszabaduljanak a hiteltől. Ezért a Pro Sieben unterföhringi központjában kezdettől támogatták a megállapodást. Az egyeztetés így sem volt zökkenőmentes. Mikor alig egy hónapja Orbán baráti interjút adott a tévének, még jócskán olyan hírek érkeztek a Róna utcából, hogy a szóbeli és írásbeli vállalások között nagy szakadékok tátonganak. (Erről részletesen már nyáron hírt adtunk.) De valójában Vajna volt az, aki az egyeztetés elhúzódásával, a politikai elvárás miatt, szorult helyzetbe került, ami az utolsó fázisban folyamatosan rontotta tárgyalási pozícióját, és emelte az árat.
Yvonne Dederick szerepe az üzletben sokáig formálisnak tűnt. Az ügyvezető férje, David Dederick annak a New York-i Weil Gotshal and Manges LLP jogi tanácsadó cég budapesti kirendeltségének vezetője, amely dolgozott korábban Vajnával is. Felesége felhatalmazásával ő intézte az átvétellel kapcsolatos jogi kérdéseket. Információink szerint év eleje óta Yvonne Dederick vezette a tárgyalásokat a cég és Vajna között; Simon az egyeztetés végső fázisában már nem vett részt. Ennek oka lehetett, hogy Simonban, valószínűleg Simicskához fűződő vélt vagy valós kapcsolata miatt, Vajnáék nem bíztak meg eléggé, Dederickben viszont a németek emberét látták.
Vajna első körben Dedericket szerette volna felkérni az új társaság menedzselésére, ám az ügyvezető ettől egyelőre elállt, és most úgy tűnik, hogy az átadási folyamat végén - ami várhatóan néhány hónapig eltart majd - mind ő, mind Simon távozik a csatornától. Az így kialakult helyzet egyébként
komoly fejtörést okoz Vajnáéknak, mert nincsenek megfelelő embereik a tévé üzemeltetéséhez,
és a filmügyi biztosnak nincs tapasztalata egy nagy televízió működtetésében, és nem is készül arra, hogy napi szinten irányítsa a csatornát. Korábban elterjedt a hír, miszerint a producer Dirk Gerkenssel, az RTL Klub korábbi vezérigazgatójával is egyezkedett, de a jelenleg Dubaiban tartózkodó Gerkens mindeddig tagadta, hogy a TV2-höz szerződne. A kormány várhatóan hamarosan előkészíti a terjesztési díjról szóló rendelet módosítását. Az ügynek közvetett győztese lehet az RTL; amely így szintén szedhet majd terjesztési díjat.
Orbán Viktor az elmúlt évben többször sürgette a jobboldali üzletembereket és tanácsadókat, hogy hozzanak létre újságokat, honlapokat, a piacon elérhető médiák közül pedig vásároljanak fel mindent, amit csak lehetséges. A Simicska-háború miatt sürgetővé vált akciók egyik legfontosabb célpontja volt a TV2, a melót pedig a kaszinóügyleteken keresztül megtámogatott Vajnának kellett intéznie. A piacon korábban lehetett hallani arról, hogy Simicska valamilyen formában ráhatással bír a TV2 sorsára (egy előszerződésféle van a birtokában, ami jogilag megakadályozza, hogy a beleegyezése nélkül eladják a csatornát), de a jelek szerint ez vagy csak híresztelés volt, vagy az egykori pénztárnok elfogadta az üzleti-politikai realitásokat, és végül nem akadályozta az üzletet.
Habony Árpádhoz közeli cégek több online médiafelületet is időben elindítottak; hétfőn az ex-TV2-s György Bence vezetésével startolt a faktor.hu is, kedden pedig a TV2 megszerzésével épült tovább az új médiabirodalom. Az egyetlen nagy cél nincs még meg: az Origo. A magyar piac legnagyobb online médiacégét a Deutsche Telekom árulja, de a német multi szigorú tendereztetési gyakorlata miatt egyelőre ott még nem hirdettek győztest.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.