andy vajna

2018. január 16.
2018. január 11.

Végre elkezdhetik utalni az állami pénzt Dobó Kata szuperfilmjére

Most 10 millió forint gyártáselőkészítési támogatást szavazott Andy Vajna volt élettársának első filmjére az Andy Vajna vezette Filmalap.

2017. november 30.

Az Unibet pert nyert a magyar állammal szemben, mert diszkriminatív volt, ahogy odaítélték a kaszinókoncessziókat

Az állam 2014-ben Andy Vajna filmügyi kormánybiztost hozta helyzetbe. Az ítélet jogerős, és a magyar bíróság előtt még több száz hasonló per van. Az Európai Unió Bíróságának döntésével összhangban ezeket is bukhatja az állam.

2017. november 23.

Vajna nekilátott a Lapcom fideszesítésének

A Mediaworks-től érkezett Élő Gábor vezényeli a munkát.

2017. november 21.

„Okos enged, szamár szenved” - inkább átengedik a Rádió 1 nevet Andy Vajnának Békésben

Hiába volt 24 éve az övék a helyi Rádió 1, félreállnak a gőzhenger útjából.

2017. november 13.

Pénzügyi kavarással vádolta meg Pálfi György filmrendező Andy Vajnát

Veiszer Alindának mesélte el, hogy szerinte igazából miért nem lett semmi a Toldi-filmből, amit ő rendezett volna. A bűnügy kifejezést használta.

2017. november 5.

Befolyásos magyarok üzleteiről is kiderülnek részletek az újabb nagy offshore-kiszivárogtatásból

Másfél évvel a Panama-iratok után itt van egy újabb nagy kiszivárogtatás offshore cégekről. A több millió dokumentumban feltűnik Orbán svájci nagykövete, Andy Vajna néhány régi offshore érdekeltsége, és kiderülnek részletek egy magyar luxusingatlanos projektről is.

2017. október 27.

Vajna a Variety500 listáján: gazdagodik, mert jóban van Orbánnal

Most először gyűjtötte össze a világ szórakoztatóiparának ötszáz legbefolyásosabb személyiségét a magazin.

2017. október 25.

Kizárta a Médiatanács Andy Vajna cégét egy rádiós pályázatból

Tovább rádiózhatnak a helyiek Békéscsabán, de kerülőúton a kormánybiztos még azért megjelenhet.

2017. október 21.

Pálfi György szerint Schmidt Máriáék nem engedték ki külföldi fesztiválokra a kisfilmjeit, nehogy összevissza nyilatkozgasson a kormányról

A rendező úgy látja, Vajnáék a mozis szakmának az ő példáján akarták megtanítani, hogy nem érdemes visszabeszélni.

2017. október 19.
2017. október 18.

Néha Mészáros Márta kanapéján aludt a még szegény Habony Árpád

Ennek ellenére oda sem köszönt a rendezőnek, amikor összefutottak Andy Vajna éttermében.

Egy hónap sem telt el, hogy Andy Vajna megszerezte a Borsot, máris kirúgták a főszerkesztőt

Szekeres Tamással együtt a közéleti rovat vezetőjét is lecserélték, és még további átalakítások várhatók. A kiadó vezérigazgató-helyettese lemondott.

2017. október 12.
2017. október 8.
2017. október 6.

Andy Vajna embere trükkel akadályozta meg, hogy a Médiatanács elkaszálja őket

Az utolsó pillanatban, személyesen intézkedett a filmügyi biztos embere.

Vajna Tímea barátnője gyárthatja le és Dobó Kata rendezheti meg minden idők leghaveribb magyar filmjét

Pénz, hozzáértés és látszat se számít a magyar filmbizniszben, ha Andy Vajna szívügyeiről van szó.

2017. szeptember 25.

A GVH tudomásul vette, hogy Andy Vajna megszerzi a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot

Semmi akadálya, hogy a három lap is felvegye a TV2-s tempót.

2017. szeptember 20.

Habony és Mészáros körei is rácsatlakoztak a TV2 nevű közpénzszivattyúra

A tévének műsort gyártó IKO-csoport tulajdonosi háttere változott offshore irányba.

Tovább a múltba
;