Andy Vajna volt a producer, aki lepopcorn-színésznőzte Demi Moore-t

külföld
január 12., 12:44

„Hosszú ideje csinálom ezt, már több mint 45 éve, és ez az első alkalom, hogy nyertem bármit is színészként”

– kezdte köszönőbeszédét pár napja a Golden Globe-díjátadón Demi Moore, aki A szer című filmben nyújtott alakításáért kapta most meg „vígjáték vagy musical” kategóriában a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-ot.

photo_camera Fotó: ROBYN BECK/AFP

Moore ebben a beszédében tért ki arra is, hogy harminc évvel ezelőtt egy producer azt mondta neki, ő egy popcorn-színésznő, és akkor el is könyvelte magában, hogy ehhez hasonló díjat meg sem kaphat, és hogy csinálhat népszerű, nagy bevételt hozó filmeket, de olyat nem, amit el is ismernek.

A gálán a színésznő ugyan nem nevezte meg az őt beskatulyázó producert, de egy sajtóeseményen nemrég elárulta, hogy Andy Vajna tette neki a popcornos megjegyzést, ő pedig „annyira magáévá tette az üzenetet, hogy egymás után forgatta a kommersz filmeket, a Ghosttól a Tisztességtelen ajánlatig, míg évtizedekkel később úgy gondolta, talán vége a filmes karrierjének” - írja a 24.hu. Moore és Andy Vajna az 1995-ben mozikba került A skarlát betű című filmdrámán dolgoztak együtt.