Az amerikaiak szerint időzített bomba miatt zuhant le az orosz utasszállító Egyiptom felett

külföld
2015 november 10., 21:57
comments 79

Az amerikai hatóságok is vizsgálják, mi végezhetett a másfél hete lezuhant orosz utasszállítóval, ami a Sarm es-Sejkből való felszállása után nem sokkal csapódott a földbe a Sínai-félszigeten.

Az amerikaiakat ugyan az oroszok nem engedik a roncsokhoz, és nem is osztanak meg velük információkat, a tengerentúli vizsgálat így terroristagyanús személyek megfigyeléséből és lehallgatásából, műhold- és radarképekből valamit a tragédia helyszínén készített felvételekből dolgozik.

Az eddigi információk alapján a vizsgálattal foglalkozó amerikai kormányzati illetékesek úgy gondolják, hogy a gép vesztét 99,9 százalékos valószínűséggel egy időzített bomba okozta, amit talán egy beszervezett reptéri munkás tehetett a repülőre. Amerikai műholdak rögzítették is a robbanás okozta hatalmas hőhatást még akkor, amikor a gép a levegőben volt.

Hogy milyen terrorszervezet lehet felelős a merényletért, arról egyelőre találgatni is nehéz. Annyi biztos, hogy az ISIS egyik helyi sejtje már magára vállalta a merényletet. (CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.