Nyilván nem függetlenül a meccs eredményétől és az Eb-re való kijutástól, Hajdú B. István köztévés közvetítése azonnal bekerült a műfaj legemlékezetesebbjei közé. Mire gondol egy újságíró, aki olyanba csöppen, amilyenbe rajta kívül, némi túlzással, még soha senki, de a korosztályából egészen biztosan? Mennyi egy ilyen szórakoztató teljesítményben a spontán és mennyi a tudatos elem? Lecseszték a politikailag pikáns poénjaiért? Milyen érzés harminc-negyven évnyi folyamatos szívás után egy ilyen magyar sikerrel szembesülni? Ilyenekről beszélgettünk telefonon.

Most már megmondhatod: magadban mire számítottál a magyar-norvég előtt?

Nagyon-nagyon tartottam a meccstől. Például mert én még nem láttam a magyar válogatottat 4 napon belül kétszer jól játszani. Abban biztos voltam, hogy 180 percet nem húzhatunk ki kapott gól nélkül, és tartottam attól, hogy ha mi kapjuk az elsőt, nagyon kellemetlen helyzet állhat elő.

Ami az összeállítást illeti, azt sejtettem, hogy lesz változás, de a legkevésbé Priskin csapatba kerülését értettem. Erre tessék. Lovrencsics bal oldalra állítását viszont már korábban pedzegették. A félelmeimhez képest végül pont fordítva alakult a helyzet és a norvég válogatott lett a töketlen fél.

Milyen feladat volt a pótselejtező kommentátorszempontból?

Annak örültem, hogy megsejtettem, hogy Kleinheisler és Lovrencsics játszani fognak, ezért külön készültem belőlük. Kommentátorként megpróbálsz felkészülni minden szituációra, de a közvetítés nagy része improvizatív.

A visszavágónak komoly tévés felvezetése volt, napokon keresztül, és maga a közvetítésünk is egy órával a meccs kezdete előtt indult. Így alapinformációkat nem nagyon kellett közölnöm. Az első félidőben emiatt is úgy éreztem, hogy ez a közvetítés nem az infókról fog szólni, sokkal inkább a meccs hangulatát kell majd átadnom. Arra pedig úgysem készülhet föl az ember, hogy mondjuk Böde egyszer csak földhöz vágja az ellenfelét.

Szakmailag miben tért el ez a meccs a korábbi feladataidtól, ha egyáltalán?

Soha senkivel nem próbáltatta ki a magyar válogatott, hogy milyen az, amikor dicsérni kell őket.

Hány poént írtál meg előre és mennyi volt spontán a szövegedből?

Ha valamit leírsz, azt tutira elfelejted. Amúgy sincs különösebb értelme tudatosan előre készülni poénokkal. Régebben sokat röhögtem például magamban azon, hogy ha Németh Krisztián passzol Juhász Rolandnak, akkor az némethjuhász. Bele is akartam fűzni valamelyik közvetítésbe, de amikor az érintettek ténylegesen egymáshoz passzoltak, persze soha nem jutott az eszembe, másodpercekkel később pedig már nincs a dolognak jelentősége. Fél perccel később mégsem mondhatom, hogy kedves nézőink, az előbb Németh-Juhász volt a labda útja, értik a viccet, némethjuhász.

De. de, nekem ez így nagyon tetszene! Van az MTV-ben utólagos szakmai értékelés? Nem szóltak a híressé vált Kádár-korszakos és vasárnapi zárva tartásos poénjaid miatt?

Az M4 Sport főszerkesztője a helyszínen, fülesen hallotta őket, és marha nagyokat röhögött. Nem, nem volt semmiféle megjegyzés, de nekem a karrirem során soha senki nem mondta
meg, hogy mit mondhatok egy közvetítésben. Utólag sem. Egyszer például Gyurcsánynak neveztem Gyurcsót, de az után sem keresett meg mondjuk a Demokratikus Koalíció.

Azzal igen szép élményt szereztél nekem, a rákövetkező MTK-Videoton bajnokin az MTK ultrái ugyanis Gyurcsó minden labdaérintésekor bekiabálták neki, hogy "na mi van, Gyurcsány?" Borzalmas meccs volt, de ez kicsit feldobta legalább. A vasárnapi zárva tartós poénnál fel sem merült benned, hogy ez meleg lehet?

A fantasztikus védés után annyi adta magát, hogy Király nem nyit kaput. Miközben kimondtam, jutott eszembe, hogy vasárnap van. Vagyis zárva tartás. Az villant be, hogy ez jobb poén annál, hogy kihagyjam, akkor is, ha seggbe rúgnak érte. De igazából nem tartottam a seggberúgástól.

A Videoton korábbi kupakiesésekor tettem kritikus megjegyzéseket, akkor sem történt semmi.

Volt, hogy vissza kellett fognod magad közben? Mondjuk a góloknál, hogy ne ordíts túl hangosan?

Nem ordítasz egyformán a különféle góloknál. Más volt itt a helyzet, mint például a ZTE-Manchester Uniteden Koplárovics góljánál. Akkor a meccs legvégén jártunk, kezdődött a hosszabbítás, a Zalaegerszeg már vagy húsz perce nem járt az ellenfél térfelén sem, és egyszer csak jött az ismeretlen cserejátékos, Koplárovics, és gólt lőtt.

Itt 1-0-nál nem kellett akkorát ordítani. Volt hátra még 75 perc, és az is benne volt, hogy utána kapunk egy hármast. Arra számítottam, hogy ez jó esetben is a Fradi-Anderlecht BL-selejtezőre fog hasonlítani, amikor az FTC 1-0-ra nyert idegenben, aztán jött az a kiszenvedett hazai 1-1. Ehhez képest akitől extra teljesítmény kelett volna, az mind hozta is, Dzsudzsák első tíz perce például olyan volt, amilyent még nem láttam tőle, Nagy Ádám pedig úgy játszott, mint Makelele.

Ezek szerint tudatosan kontrollálod az ordítozást is. A meccs felvezetésekor, amikor arról beszéltél, hogy ha a két csapat csak megállna a bíró két oldalán, és a meccs alatt végig ultizgatna, sakkozna, nekünk az is jó lenne, akkor tudatosan utaltál Moldova híres focinovellájára, amiben a nemzeti börtönválogatottak labdarúgó Európa-kupáján a francia és a mexikói csapat játszik ilyen taktikával 0-0-át, amit a bíró annyira megun, hogy leül ultizni?

Ez is benne lehetett, de a szituációról, hogy nekünk egy játék nélküli 0-0 is elég, leginkább az a Monty Python-szkeccs jutott eszembe, amikor a filozófusok fociznak - talán a németek a görögök ellen -, és sípszóra megfordulnak, otthagyják a labdát és elkezdenek járkálva gondolkodni.

Rengetegszer láttad élőben a mindenkori magyar válogatottakat. Szerinted miben volt más ez a mostani? Miért pont ők jutottak tovább?

Olyant soha, senkinél, de egy Mourinhónál vagy Ancelottinál sem tapasztaltam, hogy egy edző 4 napon belül hozzon 6 rizikós döntést és az mind bejöjjön. Olyanokra gondolok, mint Kleinheisler és Priskin kezdőbe állítása, Nagy Ádám szerepeltetése Gera pozíciójában, Dzsudzsák és Lovrencsics oldalcseréje vagy Elek egy félidő utáni lecserélése Pintérre.

De sosem láttam ennyire sok jó egyéni teljesítményt sem egyszerre a játékosoktól, éppen akkor, amikor a legnagyobb a tét. Úgy játszott a csapat, mint a magyar vízilabda-válogatott a Kemény-korszakban.

Az egész párharc legfontosabb pillanatának Király hatalmas védését tartom az első pótselejtező 3. percében.

Éreztél elégtételt a nagyarcú norvégokkal szemben?

Nagyarcú norvéggal én nem találkoztam. Azok a norvég tévés kollégák, akikkel a pótselejtező előtti időszakban együtt közvetítettünk, mindenek voltak, csak nagyarcúak nem. 50-50 százalék esélyt adtak a két csapatnak, és inkább a magyar válogatott tapasztaltságát emelték ki az ő fiatal, rutintalan csapatukkal szemben. Olvasni persze olvastam a másmilyen norvég nyilatkozatokat.

A kommentárodból nekem úgy tűnt, hogy többször kárörvedően utalsz ezekre, például amikor a norvég kapus" meccs előtti megjegyzésére reflektálva úgy fogalmaztál, hogy "hadd ne kérdezzem, hogy ki vagy mi szív ezen a mai estén".

Elképesztő volt a nyilatkozata arról, hogy reméli, esik majd az eső, Király mackónadrágja megszívja magát vízzel, és akkor Norvégiának könnyebb dolga lesz.

Mit csináltál meccs után? Elmentél ünnepelni?

Lefújás után még 1/2 12-ig tartott az adásunk, azt végighallgattam, utána lementem a vegyes zónába beszélgetni a játékosokkal. Így derült ki például, hogy - bár ezt nem árulták el meccs előtt - Fiola részleges combizomszakadással játszott végig. Elek pedig arról mesélt, hogy már a bemelegítésnél milyen fáradt volt.

Fél egy felé értem haza, de elaludni nem tudtam. Leültem a gép elé, interneteztem, beleolvastam, hol mit írnak a meccsről, visszanéztem, hogy mondtam-e valami hülyeséget, mert az roppantul fel tud bosszantani. Kettő felé eszembe jutott Király Gábor üzenete a gyerekeinek, miszerint hétfő reggel iskola, és lefeküdtem. Reggel tudtam meg, hogy a tízéves nagyfiam végignézte a meccset. Aztán a hároméves lányom kezdett el ria-riázni, hogy kiderüljön, ő is belenézhetett az elejébe.