• A Közel-Keletről terrorakciókat szervezni Európában, rémállamot működtetni Szíria és Irak egy részén, és folyamatosan háborúzni nem olcsó dolog.
  
• Ehhez a Párizsban történt pénteki támadásokért felelősséget vállaló ISIS-nek, az Iszlám Államnak is pénzre van szüksége.
  
• Ők is, ahogy más terrorcsoportok, a működésükhöz szükséges források egy részét külföldről szerzik be.
  
• Hogy ez megtörténhet, abban az arab világ megosztottsága, a Perzsa-öböl környékén lévő országok lakóinak rossz lelkiismerete, és a Nyugattal elvileg szövetséges államok is nagy szerepet játszanak.
  

Amikor az ISIS Irakban tavaly nagy területeket foglalt el mindenki nagyon meglepődött. A sajátjuknál 20-szor 30-szor nagyobb haderőt futamítottak meg. Mosulnál állítólag 800 emberük elől menekült el két iraki dandár, 30 ezer katona.

Az ilyen katonai sikereknek sok tényezője van, az egyik például az, hogy az ISIS jól megfizeti az amúgy is motiváltabb harcosait. Sokkal jobban, mint a környéken bárki. Ha valaki ma Szíriában rekedt, és el kell tartania a családját a polgárháború közepén, akkor erre pénzügyi szempontból az ISIS kötelékében van a legjobb esélye.

Ehhez, ahogy az európai terrorakciók megszervezéséhez is, pénz kell. 

Az ISIS (és a többi Szíriában működő szélsőséges csoport) bevételei között fontos szerep jut a külföldi támogatóknak.

De ki és miért támogatna egy olyan csoportot, ami napi rendszerességgel ártatlan embereket (keresztényeket, zsidókat, muszlimokat, bárkit) mészárol le? 

A támogatók megértéshez nem kell törvényszéki pszichológusnak, vagy a titkos világkormány szakértőjének lenni. A folyamatokat olyan egyszerű tényezők mozgatják, mint a becsvágy, a rossz lelkiismeret és a kapzsiság.

Én leszek minden muszlim fő védelmezője

Kb. az iszlám kialakulása óta van egy konfliktus a hívek két csoportja, a síiták és a szunniták között.

Az elmúlt ~1500 évben a vallási nézetkülönbségekre vastagon ráépült a politika. Ma a szunnita iszlám fellegvára Szaúd-Arábia és a többi Perzsa-öböl menti ország, a síita iszlám központja Irán.

Mindkét állam vezetői politikai okokból igyekeznek úgy pozicionálni magukat, hogy ők az iszlám legfőbb védelmezői.

Az IGAZI-IGAZI iszlám állam Irán. Nem. Az IGAZI-IGAZI iszlám állam Szaud-Arábia. Nem. (És így tovább.)

Ez a politikai ambíció, hogy ők legyenek a régiós nagyhatalom, arra tolja az országokat, hogy beleártsák magukat szomszédaik ügyeibe. Nagyon leegyszerűsítve Irán azt szeretné, hogy minél több helyen legyen síita vezetés, az Öböl-menti országok meg a szunnitákat hoznák helyzetbe.

A hatalmi egyensúlyban az elmúlt években két fontos változás is történt.

2003-ben az Egyesült Államok lerohanta Irakot, és kiütötték a hatalomból a szunnita Száddám Husszeint.

Irak egyébként síita többségű. Bár a szunnita Száddámot az Öbölben is gyűlölték, annak senki sem örült, hogy helyette a síiták léptek a hatalomba. Ráadásul az Egyesült Államokból importált demokráciában a Nouri al-Maliki vezette új síita kormány elkezdte keményen elnyomni a hatalomból kiszorított szunnitákat Irakban.

A másik változás Szíriában történ.

Ott a síita (alevita) Bassár el-Asszád irányította a szunnita többségű országot. Asszád hatalmát az Iránból támogatott síita Hezbollah is segítette. Ahogy Irakban, miután kitört a polgárháború, itt is fellángolt a síita-szunnita felekezeti konfliktus.

Ebben a helyzetben Irán és az Öböl-menti országok a fent leírt politikai okokból elkezdték a saját "szövetségeseiket" támogatni a helyi konfliktusokban. Irán a síita csoportokhoz kezdett el pénzt csatornázni, a szaudik (és a többiek) pedig a szunnitáknak küldtek támogatást. Hogy a háború végén Irak/Szíria rendes síita/szunnita ország legyen.

A napi háborúzás, vagy egy európai támadás költségeihez képest csak ezen a vonalon jelentős mennyiségű pénz áramlik a Szíriában és Irakban harcoló szélsőséges csoportokhoz.

Az egyik embert mészárosa a másik ember mészárosa

A két legbrutálisabbnak tartott csoport, az ISIS és az al-Nusra szunnita, de a háborúban minden oldal követett már el atrocitásokat a civil lakosság ellen.

Az al-Nusrát leginkább Katarból támogatják.

Az Atlantic-en van egy megdöbbentő cikk, amiben egy katari tisztviselő arról beszél, hogy kerületek szerint ismerik az al-Nusrás parancsnokokat a nagyobb szíriai településeken, olyan szoros az együttműködés a terrorszervezet és az emírségben élő támogatóik között.

Ugyanebben az írásban arról is szó esik, hogy

az ISIS eredetileg szaúdi projekt volt

kis túlzással Bandar bin Sultan herceg, Szaúd-Arábia volt amerikai nagykövete, az ország elhárításának későbbi vezetője "találta ki" az egészet.

Még bizarrabb, hogy az Egyesült Államok hogyan közelített a kérdéshez.

Istennek hála a szaudiakért és Bandar hercegért

- ezt John McCain amerikai szenátor mondta a CNN-en 2014. elején. McCain és a szintén republikánus Lindsey Graham találkozott is Bandarral, és arra buzdították, hogy segítsen megdönteni Asszád uralmát, és felfegyverezni a lázadókat.

Nem, itt nem arról van szó, hogy titokban az Egyesült Államok találta ki az ISIS-t, hogy menekülteket zúdítsanak Európára, meg mészároljanak Páriszban.

Inkább arról, hogy a világpolitikában az Egyesült Államoknak az Öböl-menti, szunnita országok a szövetségeseik, a síita Iránnal meg nagyon rosszban vannak. Másrészt arról, hogy amikor egy ilyen háborús helyzetben egy külső szereplő elkezd egy csoportot támogatni, hogy azok megdöntsék a hatalmat, akkor valójában senki sem lehet biztos benne, hogy kinek küldenek pénzt és fegyvereket, és azok aztán mit fognak csinálni vele. Ez utóbbi egyébként nem először derül ki.

Az ISIS gyorsan a szaúdiak fejére nőtt. Bandar herceget már 2014 tavaszán megfosztották szinte minden hatalmától, amikor egyértelmű vált, hogy egy szörnyeteg létrehozásában segédkezett.

Hivatalosan elismert állami támogatást sosem kaptak az Öbölből ezek a szélsőséges csoportok, és ma már valószínűleg az ISIS pénzelését a hatalom tényleg nem is nézi nagyon jó szemmel.

Ez azonban a magánembereket nem akadályozza meg, hogy dollár százmilliókat küldjenek Szíriába a harcoló feleknek.

Én csak aggódtam a rokonaimért

Képzelje el, hogy Ukrajnában nem stabilizálódik a helyzet, az orosz beavatkozás nyomán az egész országban lassan véres polgárháború alakul ki. Beleértve a magyar lakta kárpátlajai részeket. Ebben a helyzetben nagyon sokan, például akiknek barátaik, rokonaik élnek kint, kötelességüknek éreznék, hogy megpróbálják támogatni őket. Takarókkal, étellel, gyógyszerrel, pénzzel.

A szíriai helyzet, a különböző csoportok támogatása Kuvaitban ehhez nagyon hasonlóan kezdődött.

Kuvait két szempontból érdekes a szélsőségesek külföldi támogatásának megértéséhez.

Egyrészt az országban jelentős szír kisebbség él, dolgozik, akik ezer szállal kötődnek az anyaországhoz. Másrészt az Öböl-menti emírségek közül Kuvait a legszabadabb, és ez a különböző civil szervezetek létrehozására, és az ország pénzügyi rendszerének ellenőrzésére is vonatkozik.

A Brookings Institute 2013 végén készített egy igazán izgalmas tanulmányt az ottani helyzetről, a következő néhány bekezdésben elsősorban arra támaszkodom.

Szóval a dolog 2011-ben úgy indult, hogy az Arab-tavasz nyomán tüntetések voltak Szíriában, amire az Aszád-rezsim brutális mészárlásokkal válaszolt. Ebben a helyzetben a Kuvaitban élő szírek elkezdtek gyűjtéseket szervezni, hogy segítsenek az országban rekedt rokonaikon, barátaikon.

Kell egy levél augmentin, és harminc AK47-es

Ahogy a helyzet romlott Szíriában, a gyűjtések célja is lassan elkezdett változni. 2012-ben már nem csak takarókra és gyógyszerre kalapoztak, hanem fegyverekre is. Hogy a faluban, ahol az unokatestvérek laknak, megvédhessék magukat, ha jönnek Asszád katonái.

Ezen a ponton több, nagyon kedvezőtlen folyamat is beindult.

• A humanitárius segítségnyújtásról a fókusz egyre inkább átkerült hadi segítségre. Úgy gyűjtötték a pénzt, hogy az ennyi vagy annyi harcos felfegyverzésére elég, stb..
  
• Egyre hangsúlyosabbak lettek a felekezeti ellentétek, már eleve úgy gyűjtötték a pénzt, hogy abból majd hogy oda tudnak csapni az alevitáknak (síitáknak).
  
• A különböző csoportok elkezdtek egymással versengeni a támogatásért, egyre inkább átvették a támogatók ideológiáját. Lehet, hogy eredetileg csak generátorra kellett volna, de ha csak fegyveres akciókra adtak, akkor ehhez alkalmazkodni kellett.
  
• A támogatók is elkezdtek versenyezni, elvárták a támogatott csoportoktól például, hogy felvegyék mecénásuk nevét, rendszeresen posztolják akcióik videót a Facebookon és a Twitteren. Ez pedig már önmagában feltételezte, hogy akkor "akciózni" kellett a pénzért.
  
• Ezek a fejlemények egyre inkább szétaprózták a rezsim ellenzékét, mert mindeki abban volt érdekelt, hogy a saját csoportjával a saját akcióit csinálja a saját támogatóinak megelégedésére.
  

Az magánadományozás (vagy legalább is magánadománynak mondott pénzek) terén Kuvaité lett a vezető szerep.

Az országban a többi Öböl-menti államhoz képest sokkal kevésbé szabályozzák szigorúan, hogy ki alapíthat segélyszervezetet, és az hogyan gyűjthet pénzt. Valószínűleg a Perzsa-öböl más országaiban élő donorok egy része is Kuvaiton keresztül küldi a pénzt Szíriába.

Ehhez jött még, hogy 2014-ben egy Nayef al-Ajmi nevű embert neveztek ki a segélyszervezetekkel is foglalkozó iszlámügyi miniszternek az országban. Ő az Egyesült Államok szerint dzsihádistáknak gyűjtött pénzt, és az tényleg aggasztó, hogy a szélsőséges al-Nusra adománygyűjtő plakátjain az ő arca szerepelt.

Nayefet pár hónappal később leváltották ugyan, de a pénz továbbra is áramlik Szíria felé.

Látni kell, hogy ezekben az országokban a szunnita lakosság bizonyos rétegeinél népszerűek a Szíriában harcoló szunnita csoportok. Ezen nem változtat, hogy az állam most már tart az ISIS-től vagy az al-Nusratól, és ezért közvetlenül nem segíti őket.

Ebben a helyzetben a hatalom még mindig nem akar odalépni a magánadományozóknak, ezzel otthon népszerűtlenséget és a szélsőségesek haragját kockáztatva.

A jelenlegi helyzet kényelmes: hivatalosan nem támogatnak senkit, így nem nagyon piszkálják őket Nyugatról, és legalább is elnézik, amit a lakosság egy része csinál.

És ezekben az országokban nem (csak) a szerényebb körülmények között élő szír expatok adakoznak, hanem az Öböl feneketlen pénztárcájú multimilliárdosai is.

Itthon nagyobb lakásra lopnak, ott páncéltörő rakétára

Ahol politikai, vagy személyes okok miatt sok pénz mozog, ott megjelennek ügyeskedők is, akik vallási vagy politikai (vagy bármilyen) meggyőződéstől teljesen függetlenül a zavarosban próbálnak halászni.

Szíria mellett a határvárosokban komplett iparág épült az Öböl környékéről érkező adományozók köré. Van szállás, lehet autót bérelni, a különböző harcoló csoportok komplett irodákat tartanak fenn a mecénásoknak, illetve azért, hogy a Szíriából elmenekülő fiatal férfiakat tudjanak toborozni, akik aztán kvázi zsoldosként, pénzért mennek vissza a konfliktusba.

Előfordul, hogy készpénzben, személyesen viszik az az adományozók a támogatást a csoportoknak a határvárosokba, vagy akár Szíriába, van, aki futárral küldi a pénzt.

Nagy összegek cserélnek gazdát Szaúd-Arábiában a haddzs idején. A zarándokok ilyenkor gyakorlatilag bármennyi készpénzt magukkal vihetnek, nem veszik el tőlük a hatóságok. Ezt használják ki a különböző csoportok és mecénásaik.

Vannak olyan módszerek is a különböző pénzek eltérítésére, amik a magyar olvasóknak is kifejezetten ismerősek lehetnek.

Például egy hivatalosan segélyszervezetként működő társaság adományokat szed egy kórház építésére a konfliktuszónában, de az építkezést eleve túlárazzák, hogy a pénz jó részét kiszedhessék a projektből, és a harcoló csoportoknak juttassák.

Szólni kéne a fiúknak, hogy ez már sok lesz

A terror finanszírozása nem csak az ISIS vagy az al-Nusra esetében működik így, hanem az elmúlt évtizedekben szinte minden dzsihádista csoportnál ehhez hasonlóan alakulhatott. A héten minden nap megírta valamelyik nyugati lap, hogy a finanszírozó szaúdiaknak, katariaknak, kuvaitiaknak kellene odalépni, de nem világos, hogy ez a gyakorlatban hogyan nézne ki.

Az Egyesült Államok 2001. után sem tudta rávenni az olajemírségeket hogy teljesen szüntessék meg az erőszakos csoportok tőlük induló támogatását. Nem világos, hogy most miért lenne drámaian más a helyzet.

Ezekben a monarchiákban a hatalom fontos legitimációja, hogy ők a vallás védelmezői, a legjobb szunniták. Az Öböl-menti államok viszonya a terrorcsoportokkal ugyan ellentmondásos, de a lakosság egy része valószínűleg ellenségesen fogadná, ha nem támogathatnák a "hit harcosait". Magukról a terroristákról nem is beszélve. Súlyos árat kellene fizetnie a monarchiáknak, ha tényleg elzárnák a pénzcsapokat.

Persze lehet azt mondani, hogy ez az ő bajuk, vagy hogy ennél rosszabb úgy sem lesz. Közben ha valami biztosan kiderült a Közel-Keleten történt nyugati beavatkozások után, az az, hogy

mindig jöhet rosszabb.

Lehet amellett érvelni, hogy a NATO csapjon oda mondjuk a szaúdiaknak, de aki azt hiszi, hogy az uralkodócsalád helyébe egy nyugattal barátságosabb, a szunnita terrorcsoportokkal keményebb vezetés lépne, azt valószínűleg komoly meglepetések érnék.